Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Ma meg kellett volna jelennem...

Ma meg kellett volna jelennem a gyakorlati helyen, de nem mentem be. Nagyon rossz kezdet ez így?

Figyelt kérdés

A helyzet az, hogy a tanáraim nem adtak megfelelő választ a kérdésemre, hogy menjek vagy ne menjek, úgyhogy tegnap délután telefonáltam a gyakorlati helyemre, hogy megkérdezzem kell e mennem. Nem azzal beszéltem akivel eddig szoktam, de nagyon hiteles volt. Megkérdezte melyik iskola, hány éves vagyok, órarend stb. és azt mondta nem kell majd csak akkor menjek mikor gyakorlati hetem lesz.

Ma délelőtt felhívott a főnököm, hogy ott várnak rám. Elmondtam neki mi volt, nem tudtam megmondani neki kivel beszéltem mert a nevét nem mondta meg. Azt mondta, jól van most először így nem gond, de legközelebb csak tőle vagy a feleségétől fogadjak el információt. Elnézést kértem kétszer is amire nem reagált semmit, talán a másodikra mondta, hogy jó, de lehet hogy azt se nekem mondta nem tudom.

Pár csoporttársam aki ott volt nem tudta megmondani, hogy hogyan van a gyakorlati beosztásunk pedig világosan elmondták, hogy egyik héten iskola másik héten gyakorlat. Ezt kérdezte tőlem és és mondtam neki. Erre mondta, hogy legalább én tudtam valami értelmeset is mondani neki.


Akivel beszéltem hölgy tényleg úgy dönt biztos a dolgában, meg azt gondoltam ha nem lenne a hatásköre azt mondta volna, hogy hívjam később vagy megkérdi ő az illetékest, de nem így történt. 100 %-ig biztos voltam benne, hogy a megfelelő emberrel beszélek.


Most szörnyen röstellem a dolgot, mert engem valóban érdekel a szakma, nem hobbiból jelentkeztem hanem mert szívvel lélekkel akarom csinálni. Nem haltam volna bele ha be kell mennem egyáltalán, sőt, szóval nem lustaságból volt.


Kicsit nehezen illeszkedek be és úgy érzem emiatt egyből mínusszal indulok.


Eleve féltem attól, hogy mi lesz ha ügyetlenkedek majd egy két dologgal, és most így kezdem az egészet.


Nem tűnt annyira idegesnek a főnököm, de nem is volt boldog. Úgy tűnt, talán tényleg nem haragszik rám, de biztos, hogy emlékezni fognak rá, hogy nem voltam képes bemenni mindjárt első nap.


Szerintetek is nagyon elszúrtam? Enni se tudok annyira rosszul érzem magam emiatt :(

Számomra ténlyeg fontos ez a szakma.


2011. szept. 2. 12:10
 1/3 anonim ***** válasza:
Szerintem nem hibáztál semmit. A gyakorlatot akkor kell megkezdeni, amikor az iskola kijelőli az időpontot, nem előbb- és nem később. Ha mégis más időpontban kezdenél azt egyeztetni kell mind a főnököddel a gyakorlati helyen- mind az iskolával. Ahogy olvasom neked volt egy adott gyakorlati időpontod, de ez közben megváltozott, illetve kavarnak a leendő kollégák, csoporttársak is. Semmi gáz nincsen ezzel, a lényeg, hogy legközelebb megjelenj. Ennyi miatt még nem fognak kiutálni. Valami félreértés történt, mindenki egyformán hibás. Még bőven lehetsz te a legjobb.
2011. szept. 2. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Szerintem sincs gáz, elmondtad, hogy mi volt, a főnök megértette. Ezen az egy napon semmi nem fog múlni, nyugi, hamar elfelejtik, de legalábbis túlteszik magukat az ügyön. Ne idegeskedj emiatt!
2011. szept. 2. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Még mindig nagyon el vagyok keseredve. Nem bírom kiverni a fejemből, hogy mindjárt az elején ilyen baklövést követtem el... Csak emésztem magam egész nap, pedig mélyen tudom, hogy nem csak én vagyok a hibás, de csak nekem esik ilyen rosszul.

2011. szept. 2. 18:57

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!