Melyik a nehezebb? A semmelweisen az orvosi vagy a BME-n egy mérnök msc?

Valószínűleg elég kevés ember van, aki próbálta mindkettőt, és még ha így is tett, akkor is lehet, az egyiket ő személy szerint könnyebben tanulta, mint a másikat, de lehet ezzel kisebbségben van.

Én csak bsc-t csináltam a BME-n, utána váltottam orvosira. Így se tudok mit mondani, teljesen más a kettő, teljesen más gondolkodás, hozzáállás kell. Nehézségről beszélni meg fura dolog. Én szerettem mindkettőt tanulni, vagyis az orvosit még most is, amit pedig szeret az ember, azt nem igazán érzi nehéznek.

Nekem egyébként a matek és a fizika volt a kedvencem, ezért is mentem mérnökire. Bioszból kettes voltam, a kémiát meg sosem szerettem, pedig az viszonylag közel is volt a fenti 2 reálos tárgyhoz. A vicc egyébként, hogy az orvosin nem is nagyon volt erre szükség. A kémiára alig, ami kellett, azt megtanították ott, a bioszt meg el is lehetett felejteni, köze nincs a klasszikus középiskolás bioszhoz.

Ellenben a mateknak és a fizikának meglehetősen sok haszna van. Fizikát ugye tanítanak az orvosin is, többnyire a képalkotó módszerek, műszerek, mérőeszközök működése, felépítése miatt. Szóval van fénytan, elektromosság, radioaktív bomlások, hidraulika, rezgések, hullámok, gerjesztések stb. Ezen kívül matekot is tanítanak biometria néven (ma már talán biostatisztikának hívják), itt is van egy kis integrálás, valószínűségszámítás, statisztikai módszer.

Mondjuk erre utóbbira én azt mondom, hogy inkább csak a társadalomnak való megfelelés miatt tanítják. Mert az emberekben - legalábbis a régiekben - van egyfajta elvárás, hogy egy egyetemet, kiváltképp egy orvosit végzett ember, igenis tudjon majdnem mindenhez legalább alapszinten hozzászólni. Vagy ha visz (vitt) a parasztbácsi egy papírt, levelet az egyetemet végzettnek, akkor bízott benne, hogy értelmezni tudja. Szóval sok haszna nincs, aki nem megy kutatóorvosnak, nem igazán fog statisztikai dolgokkal foglalkozni.

Ettől függetlenül maga az a gondolkodás és feladatmegoldó képesség, amit magára szed az ember a fizikával, matekkal, az nagyon jól tud jön jönni mind a tanulásnál, mind egy orvosi probléma megoldásánál. Másrészt amikor 2000 oldalt kell kb szószerint megtanulnod a könyvből, akkor kenheted az egészet a hajadra :D

Az is igaz, amit az egyik előttem szóló írt. Hogy a BME-n nagyon sok tárgynál mindegy, csak a kettes legyen meg, utána már bontjuk a pezsgőt. És ez így van, én is ilyen voltam. Az orvosin viszont kettesnek lenni egyszerűen ciki. Nem mondom, itt is van pár tárgy, amire az ember ha megkapja a megajánlott jegyet, hagyja az egészet a csudába, vay vizsgán is mindegy, csak görbüljön. De az az általános, hogyha netán rossz jegyet kapsz, akkor utána még elmész javítani a szebb jegyért.

Persze ebbe belejátszhat az is, hogy idősebben kezdtem, ezért komolyabban is vettem a tanulást, de mindenki más is így van vele.

Esetleg az is benne lehet az általános jobb jegyekben, hogy aki nem gondolja ezt komolyan, az otthagyja az egészet. A bsc a bolognai rendszer jobb integráltsága miatt még ha csúszol, akkor is fel lehet venni egy csomó tárgyat, mellékágon előre tanulni. Az orvosi ettől klasszikusabb, kb csak évfolyamok vannak, minden egymásra épül, ha valami nem sikerül, akkor szinte biztos, hogy csúszol egy évet. Muszájból meg viccből bevezettek rendes bolognaiba pár kötvál, szabvál tárgyat, de azokkal nem lehet sokáig húzni. Meg nincsenek szakirányok se, ha valami nem sikerül, akkor nincs kibúvó, hogy majd olyat választok, amivel nem csúszok. Így aztán pikk-pakk kipotyognak a lusták, a milliós tandíjat pedig sajnos nem sokan tudják fizetni.

Szóval mindnek megvan a nehézsége, de talán ha a BME-n változna kicsit a mentalitás, hogy jó a kettes is, akkor lehet az ott tanulók közül nem mondanák páran azt, hogy azért nehéz, mert rossz jegyeket adnak.

Egyébként - nyilván az orvosisokat se kell félteni - sajnos egyre több nagyképű műszakissal találkozom.