Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Nyelvtanulás » Hogyan tanuljak meg használhat...

Hogyan tanuljak meg használható szinten angolul?

Figyelt kérdés

Röviden: tudok angolul, de nem tudom használni. Középiskolában kezdtem angolul tanulni, mellette jártam angol nyelvtanfolyamokra, majd egyetemen anglisztika szakon tanultam tovább. Vagyis túl vagyok 4 évnyi gimnáziumi angol órán ötös érdemjegyekkel, egy ötös közép és egy ötös emelt szintű érettségin és 4 félévnyi angol egyetemi órán és vizsgán hasonlóképpen négyes-ötös érdemjegyekkel. Emellett pedig mindig fogyasztottam angol nyelvű tartalmakat a kötelezőn felül is (leginkább olvasás, sorozat nézés, youtube videók). Mégsem tudok angolul. Sok mindent megértek hallás és olvasás után is, de szóban és írásban már nehezebben fejezem ki magam vagy valamikor például egyáltalán nem is megy. Nem jutnak eszembe szavak, nem tudom befejezni a mondatot, túl egyszerűen fogalmazok stb., egyáltalán nem megy vagy nehezen megy vagy nem az elvárt szinten megy. Azt érzem, hogy valahol abban leledzik a hiba, hogy nagyon keveset használom a nyelvet, sőt (pl. volt olyan félév amikor kb. meg sem szólaltam angolul).

Voltam nyelvtanárnál, de igazából nem éreztem hasznát mert nem nagyon értette a problémámat és a nyelvtant, tételek magolását erőltette. Olyan munkára nem vesznek fel, ahol elvárt az angol nyelvtudás és használni is kell a gyakorlatban, mert nem elég jó az angol nyelvtudásom. Külföldre nincsen lehetőségem elutazni. Nincsen a környezetemben angolul beszélő ember... Nem tudom még milyen lehetőségem lenne vagy mivel tudnám javítani a nyelvtudásom.


2021. márc. 20. 23:31
 1/7 anonim ***** válasza:

Szerintem itt valamilyen gátlásról van szó. Valahogy az önbizalmazadat kellene erősiteni, talán elmenni egy pszihológushoz.

Nem kell félni attól, hogy valamit elrontasz/rosszul mondsz, előfordul anyanyelvi beszélőkkel is.


Külföldre utazni/költözni most tényleg nem lehet, majd talán fél év múlva.

Amint lehet majd nézz körül majd kicsit a világban, az is sokat javit az ember nyelvi készségein.

2021. márc. 21. 03:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

Az is lehet, hogy gátlásról van szó, ahogy #1 is írja, de ha nem, akkor igazándiból én sem értem, hogy mi a probléma.

Angol tanárod nem feleltetett gimiben? Emelten angolon is van íráskészség is, szóbeli is. Ott mennyire ment jól? Gondolom anglisztikán is feleltél írásban és szóban is - ott jól megy? Ott is nehéz?

Mert ha ezekben a szituációkban ment, akkor más szituációkban is mennie kellene.

2021. márc. 21. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

Nem tudom, hogy gátlás-e, de szerintem nem.

Gimiben egyáltalán nem feleltünk. Az emelt érettségim jól sikerült, 98% lett, a szóbeli is ment nagyjából (bár szerintem az is rosszabbul mint pl. az írásbeli). Az egyetemen csak egy szóbeli vizsgám volt - az alapvizsga - és annak pontos eredményét nem tudom, de elsőre sikerült és négyes lett. Ezt leszámítva max. prezentálni szoktunk, de azt előre betanulom, más szóbeli feladat stb. nincsen. Iskolán vagy vizsgán kívül soha nem használtam még az angolt.

2021. márc. 21. 19:26
 4/7 anonim ***** válasza:
Én is így vagyok vele, nemigen volt alkalmam használni. Nem gondolkoztál Erasmuson, EVS-en?
2021. jún. 9. 01:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Italki- találhatsz nyelvcserepartnert
2021. jún. 9. 01:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
Gondolkozni gondolkoztam, de az Erasmusra soha nem volt elég pénzem, az EVS-re pedig soha nem volt elég időm. Szóval ezek kiestek.
2021. jún. 9. 10:15
 7/7 A kérdező kommentje:
Az italkit ismerem, de így az online oktatás tapasztalata után megmondom őszintén, hogy nincsen már lelki erőm semmiféle online, számítógépes, digitális dologhoz... Egy másik nyelvből elkezdtem egy online nyelvtanfolyamot, de az is gyötrelmes volt, már azt hiszem elég volt ez az online szenvedés. Legalábbis én szenvedésnek éltem meg.
2021. jún. 9. 10:18

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!