Semmi, szinte por.. kérdése:

Hogyan kell magolni?

Figyelt kérdés
Egyetemen ógörög szavakat kell bemagoljak, számszerint 40-et óráról órára, és mellé még pár sor memoritert. A probléma, hogy fogalmam sincs hogy kell magolni. Angolból van középfokom, de ott a szavakat mindennapos használattal tanultam meg többségében, németből végig kettes voltam, és rendre kipuskáztam a szódolgozatokat. Itt viszont nincs rövid út sajnos, meg kell tanulnom magolni. Viszont azt mégis hogyan kell? Szerintem életemben nem tudtam, hogyan kell használhatóan és hatékonyan magolni. Mindent értelmeztem, és az értelmét tudtam, a memoriterekkel meg mindig gondom volt.

#tanulás #magolás #beseggelés
2018. szept. 19. 12:36
 1/2 anonim ***** válasza:
56%
Magolni úgy kell, hogy elkezded ismételni a szavakat, először az elsőt elmondod HANGOSAN többször, aztán jön a következő, aztán az első kettő együtt, aztán mikor már jól mennek, jön hozzájuk a harmadik, aztán elölről az első, második, harmadik és utána hozzáveszed a negyediket és így tovább. Felmondod magadnak mindent HANGOSAN és amikor már jól megy, akkor időnként ISMÉTLED HANGOSAN. A memoriterrel ugyanígy: első mondat fejből és ha már megy, a többit hozzávenni apránként végül az egészet együtt. Magolásnál két kulcsszó a lényeges: HANGOSAN és ISMÉTELVE. Minél többször/gyakrabban ismétled, annál jobban rögzül a memóriádban.
2018. szept. 19. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
En egyszeruen leirni szoktam ujra es ujra es azt olvasgatom at (bar nyilvan mennyisegtol fugg, de volt mar, hogy 15 oldalt leirtam ketszer is), de van hogy azt csinalom, ami az elso valaszba is le lett irva
2018. szept. 19. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!