Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Hogy érzitek megéri/megérte...

Hogy érzitek megéri/megérte diplomát szerezni?

Figyelt kérdés
Én otthagytam az egyetemet, mert rájöttem nem érdekel az a szak, amit elkezdtem. Utána elmentem dolgozni, próbáltam egyéb képességeimet fejleszteni, a munkaerőpiac által kínált lehetőségekkel élni. Az évek alatt összejött kb 5+ év munkatapasztalatom, eközben sokszor eszembe jutott a suli, meg hogy talán tanulhattam volna még valamit, mert nem vagyok hülye, s talán így előbbre lennék az életemben. Bekerültem egy új helyre, irodába, ahol több korombeli emberrel dolgoztam együtt. És itt szembesültem vele, hogy akinek diplomája volt pl. egész addig azzal szenvedett, hogy meg legyenek a vizsgái és csak diákmunkázni tudott nem sok pénzért, s emiatt rosszabbul állt anyagilag arról nem is beszélve, hogy kimaradtak az életéből évekig olyan események (pl nyaralás, koncertek stb) amit ugye akkor engedhet meg magának az ember ha van normális keresete. Kevesebb fizetést kapott, mint én, arról nem is beszélve, hogy tulajdonképpen nem is abban dolgozott amit tanult, mert ott elvileg még ennyit se keresett volna. Egy másik kollegám, elvileg ő főiskolát végzett csak neki már volt több év munkatapasztalata mellé, talán 20.000 ft-tal kapott többet, mint én. És ha belegondolok, hogy mennyit tanultak, mennyi stressz az hogy az ember levizsgázzon (plusz ugye ott lebeg, hogy mindig átsorolhatják az embert fizetősre vagy van akinek diákhitele van) ahhoz képest arányaiban nem érzékelek hatalmas különbséget a fizetések között. A másik meglepetés akkor ért, amikor a diplomás ismerős mesélte, hogy milyen nehezen talál munkát, mert én addig azt gondoltam, hogy ha már az ember egyetemet vagy főiskolát végzett akkor kapkodnak utána a cégek.. Sokszor ott motoszkál a gondolat, hogy levelezőn tanulhatnék valamit, ami tényleg érdekel, de a fentebb felsoroltak miatt is nem érzem arányosnak a befektetett időt a megtérülő haszonnal. De lehet én látom rosszul, ezért is érdekelne mások tapasztalata is.

2023. aug. 17. 19:59
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
62%

1) Akinek megfelelő kompetenciája van az nem szenved az egyetemen és nem is stresszel a vizsgákon, valamint élvezi hogy új dolgokat tanul.


2) bulikra járni bőven el lehet ösztöndíjból is vagy családi támogatással, én például az egyetemi tanulmányaim során is rendszeresen jártam a családommal nyáron tengerpartra, télen síelni


Én például 21 éves koromban diplomáztam le matematikus BSc szakon és először üzleti elemző pozícióra mentem egy multihoz, most pedig Data Scientistként dolgozom 5 éves tapasztalattal, így 26 éves lány létemre 1,6 milliós bruttó fizetéssel rendelkezem és jelenleg levelezőn csinálom a főállásom mellett az MSc-t. Összességében ha versenyképes szakra mész akkor megéri, ha pedig olyan szakot végzel aminek semmi munkaerőpiaci értéke nincs akkor teljesen felesleges. Azért kíváncsi vagyok hogy milyen értéktelen szakot végeztek a munkatársaid, ha középfokú végzettséggel betölthető munkájuk van (na olyat ne végezz 😉)

2023. aug. 17. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim válasza:
13%
ja. teli az ország agyondiplomázottakkal. Fizikai munka meg büdös. Mint az 1. válaszolónak is.
2023. aug. 17. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 A kérdező kommentje:

1# Aha… hát érdekelne itthon melyik multi fizet ennyit? A volt barátom aki programozó kereste ennek a dupláját távmunkában egy amerikai cégnél, de nem a diplomája miatt, mivel nincs neki. Hanem mert tudott programozni, amit nem az egyetemen tanult meg + szerzett külföldi munkatapasztalatot.

Az egyikük ha jól tudom szociális gondozó vagy valami hasonló szakra járt, a másiknak talán valamilyen gazdasági diplomája van (pontosan milyen azt nem tudom így most) Aki a munkakereséssel szenvedett neki jogi diplomája van és én nagyon csodálkoztam rajta, hogy olyan nehezen talál munkát..

2023. aug. 17. 20:52
 4/22 A kérdező kommentje:
2# van egy olyan érzésem, hogy igazából nem keres ennyit, csak valamiért fáj neki amit leírtam. Talán mert magára ismert a leírásban.
2023. aug. 17. 20:56
 5/22 anonim válasza:
85%

Bizony az 1-es válaszolójak igaza van.


Nagyon keresett a matematika alapszakosok.

Főleg, ha Alk.matematikus, adattudós stb.


Kezdő bruttó 750-850 között indul.


Reális, amit írt az 1-es válaszoló.

2023. aug. 17. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
91%

#3 Ha személy szerint érdekel én a KBC Global Services-nél dolgozom (közvetlenül a Duna partján van az irodájuk, de elsősorban HO-ból dolgozom). Engem az érdekelne jobban hogy hol NEM fizetnek ennyit, Data Science vagy Engineer munkakörben :)


Programozás az más terület, könnyebben tanulható + elsősorban elhivatottság és sok gyakorlás szükséges, viszont a Data Scientist pozícióhoz elsősorban erős (egyetemi szintű) matematika mély ismerete és erős absztrakciós készség, amit szintén nehéz autodidakta módon elsajátítani. Én még olyan Data Scientist pozícióval nem találkoztam ahová ne kértek volna legalább BSc végzettségget, de legtöbb helyen MSc (épp azért folytatok jelenleg is MSc tanulmányokat), sőt néhány kiemelkedő helyen PhD végzettség az elvárás. Szóval ahogy orvos sem leszel orvosi diploma nélkül úgy Data Scientist sem egy versenyképes diploma nélkül.


Pont ilyen végzettségekre számítottam amikor feltettem hogy hol végezhettek. A jogász sem meglepő, mert borzasztóan telített a piac, pályakezdőként nem egyszerű érvényesülni, a legtöbb pályakezdő örül ha bármilyen rossz bérrel, de egy neves helyen tud kezdeni.


Ha csak azért csinálnál diplomát, hogy legyen akkor teljesen felesleges belevágni, de ha piacképes terület felé orientálódnál akkor az alábbi diplomákat nagyon is megéri: orvos, progtervező informatikus, mérnökinfó, gazdaságinformatikus, matematikus, alkalmazott matematikus, statisztikus, kiberbiztonsági mérnök, adattudomány és mesterséges intelligencia, Data Scientist, villamosmérök, mechatronikai mérnök. Ezekkel 2-3 éves tapasztalattal bőven millió (bár az infláció óta inkább 1,5M-hez közeli) bért lehet elérni.

2023. aug. 17. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 A kérdező kommentje:
Van ismerősöm aki villamos mérnök BME-n végzett a 2-3 éves tapasztalattal anno az Ericssonnál kb 3 éve keresett 300.000 nettó + valamennyit , elhiszem hogy azóta arányaiban felmehetett a fizetése gondolom azért olyan 600 nettó körül megkaphat, de milliós fizetése tuti, hogy nincs. Szóval számomra érdekesek ezek a számok amiket írsz, mert én nem ezt látom.
2023. aug. 17. 21:36
 8/22 anonim válasza:
7%
mert kamu és ezeknek büdös a munka
2023. aug. 17. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim válasza:
96%

8.


Ezt úgy nevezik, hogy: Optimalizálás


Haladni kell, a lehető legjobb állapotra kell törekedni.


Erről is szól a matematika alapszak, ha nem csak elemzés a cél a későbbiekben.

2023. aug. 17. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
97%

Attól függ, hogy milyen célból akarsz egyetemet végezni. Rengeteg olyan szak van, amellyel nem robbant bankot az ember, mégis érdemes lehet elvégezni, mert az érdeklődési körébe beletartozik. Én pl. a mestert ilyen alapon végeztem és nem bántam meg egyáltalán, mert szerettem a légkört, a tanárokat, a csoporttársaimat, az egész közeget és persze a témákat, amikkel foglalkoztunk. Szerintem nem jó úgy tekinteni a felsőoktatási intézményekre, mint valami kiképző központokra, ahol megkapja az ember a végzettségét és szevasz. Ezeknek a helyeknek az is a feladatuk lenne, hogy formálják a fiatal felnőttek gondolkodását, lehetőséget biztosítsanak arra, hogy a fiatalok megismerkedjenek a területtel meg önmagukkal is. Nem szeretem, ha egyetemi szakokat lebutítanak teljesen technikai képzésekké.

Szóval hiába nem látszik az anyagiakban, ha az ember szellemi fejlődésen megy keresztül a 4 éves képzés alatt, akkor én azt mondom, hogy megérte elvégezni, mert több lett általa. Nem minden mérhető a pénzben.

2023. aug. 17. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!