Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Megéri-e az önköltséges...

Megéri-e az önköltséges ELTE-jogász szak elvégzése vagy előtte egy rövidebb BA szak elvégzésével, s az így újraszámított ponthatárokkal jelentkezzek állami jogász szakra? (Kérem jogászok/jogászhallgatók válaszoljanak, olyanok, akik ebben mozognak)

Figyelt kérdés

Nagyon röviden: felvettek a Corvinusra 2021-ben, ott hallgattam 1 évet, majd passziváltattam magam, s a 2 passzív félév után végleg kiiratkoztam.

A rá következő időszakot egy állami munkahelynél töltöttem, ahol indítványozták, hogy mindenképpen fejezzem be tanulmányaimat a Corvinuson, azonban mivel ez már akkor nem volt lehetséges, jelentkezzek újra egyetemre, mert biztos előrelépés és biztos állás várna itt rám, amennyiben rendelkeznék diplomával (diploma nélkül végeztem az alapvetően diplomát igénylő feladatokat, nyilván ezáltal alacsonyabb bérezéssel). A sors iróniája (vagy a sajátom) az, hogy pont azon a területen dolgoztam, arra a képzésre lenne fokozottan szükségük, amelyről kiiratkoztam, merthogy "túltelítődött a piac"/"semmire nem jó"/"tanulj inkább szakmát". Nekem így ez lett a tanulópénzem.


És akkor jöjjön a dilemma.

A következő szakok jöhetnek számításba: nemzetközi gazdálkodás, gazdálkodás és menedzsment, nemzetközi tanulmányok, szociológia, jogász. Egyik felé sem húz a szívem, ami kiszorítaná a többi lehetőséget. Nyilvánvalóan történelemből és magyarból erősebbnek érzem magam, de 2-es matekérettségivel sikerült támogatott szakon a Korvós egyetemi matekot színötösre megcsinálni a kezdeti nehézségek után (elméleti embernek tartom magam, így az elvontabb matek jobban feküdt, mint a gimnáziumos 45 perces rajzolgatások a serdülőkori lázadó énemnek).


Az egyik járható út: "könnyebb", 3 éves BA szak elvégzése, majd az így újrakalkulált pontokkal jelentkezés államilag támogatott jogász vagy más komolyabb szakra.


A másik járható út: önköltségen, diákhitellel jelentkezni jogász szakra.


Egy pár utolsó kérdés: mennyire univerzális egy jogász diploma? Milyen az egyetemi élet? Van esély átkerülni államilag támogatottra, s ha igen, az mennyire nehéz?


Hogy mit tanultam, mennyi pontom van, hol dolgoztam? Úgy gondolom ezek megválaszolása érdemben nem segít, s a személyazonosságom is jobban védve marad.


Kedves szakmabeliek, köszönöm előre is a válaszaitokat és bocsi a túl száraz megfogalmazásért, de az interneten vagyunk, s egy szabadabb írásnál már megjelennek a "hát az írásodból adódóan te inkább ne menjél xy helyre" típusú hozzászólások.



2023. aug. 25. 10:59
 1/2 anonim ***** válasza:

Államilag támogatottra nincs sok esély átkerülni. Elhelyezkedni el lehet vele, de kapcsolatok nélkül nem fogsz sokat keresni.

BA szakot nem számítanak be az ELTE-n a felvételibe.

2023. aug. 25. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem munka mellett ne menj elte jogra, mert túl nagy szívás és esélyed sincs átkerülni államira.

A kre ájk könnyebb, olcsóbb, lesz időd rá munka mellett, és államira is könnyebb átkerülni (engem egy év után átsoroltak, hármas-négyes osztályzatokkal).

Amúgy jogot akkor éri meg, ha szeretnél jogászként dolgozni, mondjuk ügyvéd vagy bíró akarsz lenni. Ha csak az a lényeg, hogy diplomás légy, akkor levelezőn ELTE vagy BGE valamelyik gazdasági szakja, igazából majdnem mind ugyanazt tudja. Pénzügy és számvitel a leginkább piacképes, de mivel azt nem írtad, én a nyelvek miatt a nemzetközi gazdalkodást javaslom.

2023. aug. 25. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!