Orvosira bekerülés?

Figyelt kérdés

11. évfolyamos voltam idén, biosz-kémia faktos.

Mindig is kitűnő voltam, amit annak köszönhetek, hogy nagyon-nagyon szorgalmas vagyok, egyébként "észbéli képességeim" átlagosnak mondhatóak.

Ami lényeges a tanulmányi előremenetelemből az az, hogy a biosz nagyon jól megy, szoktam versenyezni, kémiából pedig kerestem magamnak tanárt a nyártól kezdve, és átvesszük az egészet számításokkal együtt.

Az a baj, hogy az elméletet egyáltalán nem tudom (szervetlen kémia, szerves, az általános megy)

9-10.-ben mindig csak szerves vegyületekkel neveztünk el, fakton meg teljesen máshogy haladunk, és megjegyzem, nagyon lassan. Redoxi reakciókkal fejeztük be idén, úgy, hogy az eddifi számításokat pl szerves vegyületekkel még nem is csináltunk. (Ezeket a tanárommal szoktuk oldogatni.)

A sok bevezető rizsa után a kérdésem annyi lenne, hogy érdemes-e a nyáron benyalni az egész kémiát, esetleg kidolgozni az emelt szóbeli tételeket mindkét tantárgyból, bagy felesleges, mert elfelejtem májusra?

Annyira félek, hogy nem lesz majd elég időm. A többi érettségi tárgyból is szeretnék jó/jeles érdemjegyet kapni. Töriből sem tanulunk semmit. Nincs számonkérés, így aztán a faktok mellett van, hogy csak minden második leckét tanulom meg pl. Tudom, hogy az én hibám, de rengetek órám volt idén (42 óra), és este inkább bioszoztam.

Szóval a törit is egy az egyben újra kell kezdenem.

Lehet, hogy hülyeség a kérdésem, de jelenleg ekörül forog az életem.

Nagyon szeretnék orvos lenni.



2017. júl. 11. 07:54
 1/10 anonim ***** válasza:
73%

Szerintem érdemes a nyarat a kémiára áldozni, ezt saját tapasztalatból mondom. Mi is nagyon lassan haladtunk fakton, 11-ben nem is számoltunk, össze-vissza csinálgattunk kísérleteket, innen-onnan 1-2 elméleti anyagot. Aztán tavaly nyárra meguntam ezt, és nekiálltam magamtól a legelejétől átvenni a kémiát meg a számolásokat. Ezzel párhuzamosan bioszoztam is azért, és végigértem a tananyagon kémiából augusztus közepére (ekkor egy emelt szintű próbaérettségit 70-75%-ra meg tudtam már írni). Év közben még többször is átvettem az anyagot, és megcsináltam az összes eddigi érettségit, nem bántam meg. :) Így most nyugodt szívvel várom a ponthatárokat, mert biztosan felvesznek. (Megjegyezném, hogy akik velem egy kémia fakton voltak, és annyit csináltak, amennyit a faktos tanár megkövetelt, jórészt ilyen 45-50%-os emelteket írtak végül.) Nem tudom, mennyire fontos információ, de azért leírom, ha már egyszer regényt írok, hogy a mozaikos 11-12. kémiából készültem az elméletre, ennek a feladatgyűjteményéből meg az Ötösöm lesz kémiából fgy-ből a számolásokra.

Lazán mehetsz orvosi egyetemre, és megkönnyíted a helyzetedet, ha most nyáron átveszel mindent kémiából. Sokkal biztosabb lesz a tudásod, ha többször átrágod magad egy anyagrészen, tehát érdemes év közben is ismételgetni, na meg rengeteg feladatot megoldani, így még el sem felejted májusra. ;)

2017. júl. 11. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
66%
Az én történetem teljesen megegyezik az első válaszolóéval. Nekem nem volt magántanárom, én is faktra jártam, de inkább az önszorgalmon múlik a dolog. Én a 10. és a 11. utáni nyarat is a kémiának szántam. Szerintem sokkal jobban lehet vele haladni ilyenkor, amikor nem kell mást tanulni mellette.
2017. júl. 11. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

Teljesen hasonló cipőben jártam én is idén, mint az első válaszoló :)


Ami fontos, hogy vegyél át mindent az elejéről, szervetlent azt sajnos be kell nyalni, de közben már élvezni fogod, azt, hogy egyre nagyobb a tudásod. Szerves kémiát én 10-es mozaikos könyvből tanultam, a mellé lapozgasd fel a 11-12es mozaikost is, mert egyes reakcióknál katalizátorok, körülmények csak abban vannak feltüntetve!!!


Továbbá ajánlom, hogy a kémiát hangosan tanuld, hangosan felolvasod az anyagot, majd miután úgy hiszed, hogy tudod, akkor fogsz egy papírt, és hangosan felmondod az anyagot, közben a reakcióegyenleteket leírod, összegképleteket, szerkezeti képleteket. Nagyon megjegyzed így :)


Továbbá nem árt nézni a biosz+kémia követelményt is ami az Oktatási Hivatal oldalán megtalálható, így pl. elkerülhető az, hogy feleslegesen magold be pl. a különböző üvegfajtákat. (Káli üveg, fotokróm üveg stb... :D )


Korábbi évek érettségieihez csak akkor állj hozzá, ha nagyjából mindent átnéztél elméletből, és számításból is, mert így lesz releváns a kapott eredmény :)


Továbbá ISMÉTELJ rendszeresen, mert ezzel jobban elraktározod az anyagot, csinálj magadnak tervet, hogy melyik nap melyik csoportot fejezed be, stb.


Ötösömből lesz kémiából, meg nyilván ne az összes feladatot próbáld megcsinálni! Kísérletek leírása fent van az interneten, azokat nem árt átnézned akár most nyáron is, nem fogod elfelejteni, mert közben elméletezel is.


Megéri tanulni, mert nincs jobb annál, mint amikor tudod, hogy biztosan felvesznek ahova jelentkeztél!

2017. júl. 11. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

Köszi az eddigi válaszokat! :)

Ma neki is láttam a szervesnek. Nagy vonalakban szerencsére már tudom, legalábbis amennyi ilyen képlet meghatározós számításokhoz kellett eddig.

Érdemes egyébként több könyvből is tanulni?

Hozzám került egy csomó. Mozaik 9-10-11-12, Villányi féle mf és tankönyv, Villányi féle 10-es, és valami szervetlen kémiás tankönyv is.

2017. júl. 11. 14:50
 5/10 anonim ***** válasza:
100%

Szervetlen + altalanos - 11-12 mozaik

Szerves 10 + 11-12 mozaikos

Villanyi fele osszefoglalo kozepiskolasoknak vagy ilyesmi a cime, abbol ismetelhetsz, de az elmeleti konyvei nagyon tullonek az erettsegi kovetelmenyen.


Mozaikosokbol sikerult 89%os emelt kemiat irnom :) (3. Voltam)

2017. júl. 11. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:

Rendben, köszi! :)

És gratulálok az eredményedhez!!

2017. júl. 11. 18:27
 7/10 anonim ***** válasza:
Az a kulcs, hogy ne őrülj bele, és hogy bízz magadban. Ha ez a kettő megvan, és úgy haladsz, bőven megleszel. De egyébként pedig bármennyiszer újrafelvételizhetsz - bár ne hiszem, hogy szükséged lesz rá -, úgyhogy tényleg semmi nem veszélyezteti, hogy orvos legyél. :)
2017. júl. 11. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
94%

Szia!


Én harmadéves vagyok most az egyetemen (fogorvosi). Nem vettek fel elsőre, sajnos elég rossz kémia tanárom volt anno... Nekem az segített sokat, hogy a tanárommal átnéztünk nagyon sok korábbi érettségi feladatot. Elméletet tekintve is hasznos szerintem, ha szerzel egy kis rutint. Szerintem ez minden tárgyra igaz, de különösen a természettudományokra, mert sokszor nem úgy kérdezik ahogy megtanultad könyvből hanem alkalmazni kell tudni az ismereteket. Amúgy mikor újra felvételiztem, akkor is sokkal rosszabb lett a kémiám mint a bioszom. De annyit mondhatok, hogy a középiskolai kémia eredmény, meg a tudás amit ott szerzel minimálisan kell csak az egyetemen...Én nagyon féltem, hogy ilyen gyenge emelt után majd mi lesz velem az egyetemen...hát semmi különös nem történt. Előről kezdik tanítani a kémiát és teljesen más aspektusból mint gimiben. AZ összes kémiás tárgyam meg szigorlatom ötös lett. Nyugi :)! Sok sikert a bekerüléshez!

2017. júl. 12. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
80%

Akkor leírnám itt is.


Én az a típusú vagyok, akit sokat szidnak, mert nem tudok óráról órára készülni csak stresszhelyzetben. Kémiából hetente jártam tanárhoz a számolások miatt, meg elméletből azt ami érdekelt tanultam ,megértettem. Bioszból viszont, őszinte leszek, írásbeli előtt 1 héttel kezdtem el rá készülni. És mégis bekerültem és eddig minden vizsgám meglett.

Szóval nem ezen múlik, hogy hány nyarat áldozol rá.


A másik:

"érdemes-e a nyáron benyalni az egész kémiát". Ezt én úgy értelmezem, hogy be akarod magolni, ami NEM jó.

Másképp fogalmazva, én magolva nem is tudok tanulni, csak ha megértem a logikáját. Illetve nálunk 1-2 diáknak az egyetemen be is szóltak vizsgán, akin érződött, hogy magolva tanul,szóval nem szerencsés.


Engem sem vettek fel elsőre. Az első kémia tanárom az elméletre ment rá, alig számoltunk, így abban az évben a kémiám elég gyér lett, hozzátenném, a szóbelim max pontos lett, mert hát elmélet az ment, csak írásbelin a számításoknál kemény 3 pontom lett. (46%). Tanárt váltottam, aki kb csak a számolásokra ment rá, nagyon jól eltudta magyarázni a dolgot, minek mi a logikája. Ekkor 76%ra sikerült az emeltem.

Bioszból mikor először érettségiztem egyetemi felkészítőre jártam, nem volt sok értelme, egyetemi szinten tartotta, érettségire nem segített. Ekkor lett 66%. Másik évben, amit leírtam, hogy a biosznak csak érettségi előtt nem sokkal álltam neki, még javítottam is rajta, 72% lett.


Kicsit hosszúra sikeredett.

A lényeg a lényeg, ha lehet, ne magolj, találd meg a logikát mindenben. Szerintem az általános és a szerves kémia érdekes (én ezeket tudtam), a szervetlennel viszont sok bajom volt, nagyon untam, nem is nagyon tudtam, pedig szóbelin ezt húztam, de volt egy alap tudásom amivel ki lehetett logikázni azokat a részeket, amik nem mentek. És ami nagyon fontos, a számolásokat tudd oda vissza!


Ha adsz egy email címet tudok küldeni anyagokat, illetve tételcímeket, C tételek közül is (nem tudom mennyi változhatott így, hogy változtattak az érettségin)


Kitartást!


Egy másodéves orvostanhallgató

2017. júl. 16. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
0%

Szerintem felesleges egy napot is tanulásra pazarolnod a nyaradból de te tudod. Élvezd ki és igen, májusra mindent elfelejtenél. Amúgy se annyi az anyag hogy belehalj. Én évközben csak a dogákra tanultam és figyeltem órán és az emelt bioszra és kémiára kb két hetet tanultam összesen közvetlen érettségi előtt és ez bőven elég volt mert így is elsőre bejutottam az orvosira.

És milyen tételeket akarsz kidolgozni? Emeltre nincsenek tételek az egész anyagot kell tudni és a szóbeli amúgy is sokkal könnyebb mindig, azzal mindig mindenki javítani szokott mert nagyon könnyű kérdéseket tesznek csak fel.

Kémiából meg ne parázz a számolásokon hogy nem tanuljátok órán mert azt csak akkor tudod igazán jól megtanulni ha magad csinálod egyedül otthon és magad érted meg, a tanár csak azért fontos szerintem hogy az elméletet jól elmagyarázza mert szerintem a biosszal ellentétben a kémiának az elmélete nem annyira magolós, sokkal fontosabb hogy értsd az egészet. És nem annyi az anyag hogy egy hónap alatt ne tudnád megtanulni érettségi előtt ha már van egy kis alapod és az alap alatt nem a biztos tudást értem hanem csak annyit hogy hallottál már a dologról pl óráról.

Törire pedig erősen ajánlom boronkai erettsegi összefoglalós vagy tételes vagy milyen könyvét én abból két hetet tanultam érettségi írásbeli előtt de folyamatosan mert nagyon beparáztam és 90 felett sikerült a törim. A mi sulinkban kb minden végzősnél már ez a könyv volt a folyosón is az utolsó hetekben. :/

2017. júl. 30. 01:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!