Az olvasottság kulturáltabb emberré tesz?

A Nagy Könyv felmérésen a Tüskevár a 11. legnépszerűbb könyv volt, nem véletlenül.

Amikor nekem volt kötelező olvasmány, ez beleillett azon könyvek sorába, amiket amúgy is olvastam akkoriban. Egy könnyed, szórakoztató könyv gyerekeknek (olvasni tudó gyerekeknek, persze), nem is értem, hogy találhatja ezt valaki nehéz olvasmánynak. Utána 14 éves koromra nagyjából mindent végigolvastam, ami a városi-járási könyvtárnak megvolt Fekete Istvántól.

Én a 18-19., meg bizonyos mértékig a 20. sz. eleji könyvek gyerekekkel való olvastatásával nem értek egyet. Egy teljesen más világban játszódó, teljesen szokatlan (régies) módon felépített, megírt, teljesen más gondolkodásmódú emberek számára készült mű igencsak el tudja rettenteni az olvasástól a gyerekeket. Írófüggő ez is, természetesen. Én már 7 éves koromtól magam szereztem be az olvasnivalómat, utána heti 1 könyv volt a minimum egész gyerekkoromban, de pl. Mikszáthot utáltam, mert kötelező volt. Aztán persze 20 éves korom után elolvastam egy csomó könyvét, meg sok más kötelező író nem gyerekeknek való kötelező könyvét is, és akkor jöttem rá, hogy nem az adott regényekkel van a baj, hanem a kötelező olvasmányok összeállítóival.

Azzal én is egyetértek, hogy a Kincskereső kisködmön nem való gyerekeknek. Szerencsére nekem nem volt kötelező az egész, csak részletek, de eszem ágában se volt azóta se elolvasni, pedig sokezer könyvvel végeztem már. Ez egy rettenet. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy Móra kisgyerekeknek szánta.

Abban a korban, amikor ez kötelező, a gyerekek már értik, hogy a rajzfilm az nem valóság, nem kell annyira komolyan venni. De egy ilyen mindennapi elemekkel megtűzdelt történetet még képesek túlságosan elhinni, ez igazán megérdemelné legalább a 16+ karikát.

Bár nem regény, de többek közt ez is szóba került, hogy ez SEM való gyerekeknek, marhára nem, és semmi pozitív tanulsága nincs:

[link]

18: "Fogalmam sincs, miért kellett a Kincskereső kisködmönös hsz.-emet törölni"

Ebben egyetértek veled. Ha valaki kulturált módon, nem direkt provokálásból ír le akármekkora marhaságot, azt benne kéne hagyni. Majd megírják mások, hogy mennyire nem értenek vele egyet, vagy lepontozzák.

"...mikor maximálisan az igazat írtam le."

Nem. Óriási marhaságot írtál le, de mint feljebb írtam, ezt a pontozással ill. ellenvélemény leírásával kell kezelni, nem törléssel.

"Nem ismerek gyereket, akinek ne okozott volna törést"

Jelen! Nekem semmiféle törést nem okozott. De másról sem tudok sem akkori osztályunkban, sem a családomban, rokonságomban.

"... szadizmus 9 évesre ilyen borzasztóan nyomasztó, depresszív rettenetet erőltetni........a gyerekhalál részletes bemutatásával, majd úgy, hogy közben még a főhős is majdnem meghal"

Óvodás korban olyan meséket olvasunk a gyerekünknek, amiben a farkas felfal egy idős nénit és annak unokáját is, majd kivágják a hasát, így menekülnek meg a szereplők (Piroska és a farkas).

Egy másik mesében egy kisfiú-kislány testvérpárt a szüleik szándékosan elveszítenek az erdőben, ők meg egy rosszindulatú öregasszony házához jutnak, aki bezárja a kisfiút, mert fel akarja hizlalni és meg akarja sütni ill. enni (Jancsi és Juliska).

Egy harmadikban egy király második felesége meg akarja öletni a király első házasságából született lányát. Előbb egy vadászt bíz meg azzal, hogy ölje meg és vágja ki a szívét. A vadász elszabotálja az utasítást, a lány elbujdosik. A gonosz mostoha felkutatja és egy mérgezett almával akarja megmérgezni. Majdnem sikerül is a terve, üvegkoporsóban fel is van ravatalozva, és siratja 7 apró termetű kis erdei barátja. Gyakorlatilag a halott állapotból hozza vissza a királyfi. (Hófehérke és a hét törpe).

Lehetne még sorolni a történeteket, melyekben nemhogy halál, de erőszakos halál szerepel. És ezt nem 8-9 évesen, hanem 3-6 évesen hallgatják a gyerekek. Ehhez képest a Kincskereső kisködmönben a halál madarával való játék a legkevésbé sem depresszív.