Meddig tart a rák? Ki meddig bírja?

A leírtak alapján 2-4 hónapja van még hátra szerintem. Persze lehet egy év is, attól függ, hogy milyen rákja van. De minél hamarabb elmegy, annál jobb neki és mindenkinek.

Nekem tavaly halt meg keresztapám és nagyapám rákban. Keresztapán évekig rákos volt (a tarkóján volt egy óriási lyuk), nagyapám viszont 2 hónap alatt teljesen leépült és meghalt (vastagbél rákja volt). Nyáron még rohangált a piacon, ősszel meg már 2 méter mélyen volt.

A legszebb az egészben, hogy mindig eljárt orvoshoz, ha érezte, hogy nincs rendbe valami. A gyomrával halála előtt 1-2 évvel többször elment, az orvosok nem találtak semmit, hanyag munkát végeztek (oh milyen meglepő, hiszen ez magyarország-igen, kisbetűvel). Amikor már akkora volt a hasa, mint egy 9 hónapos terhes nőnek és már nagyon görcsölt, kihívtuk a mentőket. Bevitték. Ott mit csináltak vele? Pofátlankodtak, azt mondták egy kis haspuffadás miatt felesleges volt behozni. Haza is akarták küldeni. Miért is? Mert zavarta őket, hogy éjszaka munka van! Végül elvégeztek egy életmentő műtétet, aztán jött 2 hónap szenvedés és vége.

Nem értünk volna el semmit a perrel. Az "igazság" szó jelentése ebben az országban valami egészen más.

Különben is, 2 hónap alatt 2 halott a családban elég volt mindenkinek. Mondjuk engem nem rázott meg annyira a dolog, mármint pár napig rossz volt, de semmi több. Engem inkább ez a hanyagság bosszantott. Sírnak mert kevés a fizetés, pedig egyáltalán nem az, és még a munkájukat sem végzik el rendesen.

Nagyapámnál is volt olyan, hogy nem tudott járni, megdagadt a lába. Ez neki maga volt a pokol, mert mindig rohant.

A rák az a betegség, amelyiknél mindenki megkönnyebbül a halál beálltakor. A család nem látja tovább a szenvedést, a beteg nem szenved tovább.

Sajnos nálunk a családban elég gyakori jelenség a rák, így ha valakit valamilyen komolyabb panaszokkal elküldenek kivizsgálásra, az egész nagy család ökölbe szorult gyomorral várja az eredményt. Két nagybátyámat ugyanazon évben vitte el a rák. Egyikőjüknek az állkapocs csontjától indult ki, és a mirigyeit támadta elsősorban, másiknak hasnyálmirigy rákja volt, sajnos rá azonnal keresztet vetettek az orvosok. Akinek a mirigyeivel volt probléma, 4 évig harcolt hihetetlenül erősen a betegsége ellen, kemoterápia, sugárkezelés, rengeteg gyógyszer és fájdalomcsillapító. Még is legyőzte a betegség, pedig korai stádiumban észrevették.

Másikójuk már nem is kért kezelést, viszonylag későn vették észre, műteni nem lehetett a daganat helye miatt, ő úgy döntött neki nem ér annyi szenvedést a kemo és a sugárkezelés (az öccse esetén tanulva) hogy 2 hónappal tovább éljen. Őt 4 hónap alatt elvitte a rák, felismeréstől számítva.

Nagypapámnál is későn vették észre, a legyengült szervezete miatt nem merték megműteni, kb 3 hétre rá már temettük is. Szörnyű dolgok az ilyenek, viszont a saját tapasztalatom az, hogy onnantól kezdve hogy egy rákos ember már a nap 24 órájában felügyeletet igényel, és segítségre szorul, nem tudja elvégezni már az alapvető dolgokat, akkor sajnos pár hónapnál több már nincs. Ilyenkor valahol már ők is feladják lélekben, ami mégjobban meggyorsítja. Kegyetlenségnek hangzik azt mondani hogy jobb így mindenkinek, de tényleg az! A rokonok nem látják tovább ezt a mérhetetlen szenvedést és kínlódást... hatalmas teher lelkileg, még ha "szívesen" is ápolják az illetőt hiszen közeli családtag! A betegnek pedig iszonyatos szenvedés már ez a szakasz... nem a küzdésről szól, csak a várakozásról, nincs ami inspirálja őket! Nehéz elengedni a szeretteinket, de az emlékünkben örökké élnek, és így már legalább nem szenvednek!