Miért van az, hogy manapság az ember már senkiben sem bízhat?

Annyira rossz, hogy családommal nem tudom megbeszélni a gondjaimat, mert azzal jönnek, hogy nekik is megvan a maguk baja, és nem kíváncsiak az én problémáimra.

"Idegenekben" meg mindig csalódnom kellett, mert ment a sz*rkeverés orrba szájba.

Tudom, hogy el kéne fogadnom azt a tényt, hogy csak magamra számíthatok, de amikor pl. hazajövök melóból, és minden szar, és sehová sem tudok elvonulni, mert nincs saját szobám, a kemény 60 ezer ft-ból meg albérletre nem futja, és mindenki körülöttem van, ingert érzek arra, hogy elmodjam ami bánt.

Annyira rossz ez az egész, hogy elküldenek az anyámba, ha beszélni merek, de most nem csak a gondokról, hanem bármiról. Mindig fontosabb a tv nálam, sosem hallgatnak meg, sosem érdekelte őket az, hogy mi van velem, csak abban az esetben, ha pl pasim volt, hogy addig szemétkedjenek, h szétb*szhassák az egész kapcsolatot.

Annyira rossz, hogy senkire sem számíthatok csak magamra, és sokszor már annyira gyengének érzem magam, hogy úgy érzem már nem bírom tovább.

Hiába tanultam, nincsenek kapcsolataim, így csak szar munkákat kapok.

A legszarabb meg az, hogy most megismerkedik az ember 1 idegennel, most honnan tudhatná, hogy megbízhat e benne, honnan tudhatná, hogy ha elmondja a problémáit, akkor nem él vissza vele...

Annyira depressziós kezdek már lenne...Tiszta sz*r az egész élet...

L/22