Miért félek ennyire az emberektől? Hogyan tudnék megváltozni?

Szia!

Mikor olvastam a kérdésed arra gondoltam, hogy vajon miért nem tettem fel ezt hamarabb. Ha valaki járt már hasonló cipőben és sikerült kiláballni, az írja le, hogy hogy..

Nagyon sok ilyen ember van, én is közéjük tartozom.

Lehet, hogy valakinek sikerült ebből kilábalnia, és újra bízni az emberekben, nekem nem.

Nem szeretem az embereket, mert túl jól ismerem őket. Amit a két lánynál tapasztaltál, az szinte általánosnak mondható. Az emberek imádják kibeszélni és bántani a másikat a háta mögött, és kedélyesen elcsevegni vele 2 perccel később. A munkahelyemen is ez megy, de az iskolában is ezek mentek, és mivel ennek nem voltam része, nagyszerűen megfigyelhettem mindezt.

Ma már nem úgy nézem az embereket, akikkel kapcsolatot kell keresnem, hanem úgy, mint akikkel csak együtt kell élnem, és ennyi. Sosem adok ki semmit magamról idegeneknek(vagyis bárkinek, aki nem a legközelebbi családom), mert nem kívánom az elmondottakat másoktól, más formában visszahallani. Megtanultam azt is, hogy ahhoz, hogy az emberek szeressenek, állandóan jót kell tenni velük, de ahhoz, hogy utáljanak, nem kell csinálni semmit. És néha még akkor is utálnak, ha jót teszel velük, tehát annyit kell tenni a másikért, amennyit ő tesz veled, vagy amennyit a munkaköröd előír.

Tudom, hogy az én módszerem nem megoldás, csak tüneti kezelés, de képtelen vagyok nyitni olyanok felé, akikről pontosan tudom, hogy milyen a jellemük.

Ha te úgy érzed, hogy a szaktársaid jó fejek, akkor nem kell gondot csinálni az egészből, ha alkalom adódik, akkor majd ők megszólítanak.

Szerintem kell neked egy erősebb jellemű barátnő. Ő ki tudna rázni téged ebből az állapotból.

Tudom, mert én is voltam hasonló cipőben, bár én még a gimi első éveiben helyrerázódtam. Amikor odakerültem a gimibe, persze a legbénább lánnyal kezdtem barátkozni (örültem, hogy valaki egyáltalán szóbaáll velem). Aztán rájöttem, hogy az ő világlátása tejesen más, ő nem jár közösségbe, nekem meg hiányzott a "nagyobb világi" élet.

Összebarátkoztam az osztály egyik legvagányabb csajszijával, akivel, és akinek a baráti társaságával elkezdtem járni buliba. Mondanom sem kell, borzasztóan izgultam, főleg a fiúk társaságában, mert nem volt szinte semmi önbizalmam.

Ez az egész egy folyamat: annál a pontnál állsz meg, ahol akarsz, nem kell a környék legnagyobb "partiarc"-ává válnod. A főiskolát már minden gond nélkül kezdtem meg, mertem beszélgetést kezdeményezni.

Van pár tippem, ami segíthet:

-járj felemelt fejjel, és előre nézz.

-ha valakivel beszélsz, vedd fel a szemkontaktust egész nyugodtan, nem kell félni.

-MINDIG állj ki az igazadért.

Gondolj bele, kik voltak az osztályod vezető egyéniségei? Azok, akik felvállalták a véleményüket még akkor is, ha volt olyan, aki mást gondolt.

Ha van véleményed, akkor észre fognak venni. Persze a választásod/döntésed meg is kell indokolni, érvekkel alátámasztani, akkor lehetsz hiteles.

És ha a tanár kérdez valamit a szemináriumon, és te tudod a választ, hát tedd fel a kezed. Ezt a lépést csak egyszer kell megtenned, hidd el, sokkal jobban felbátorodsz utána, főleg akkor, ha a tanár is megerősít a dicséretével. Nehéz, de nem szabad félni.

Ja :) még valami: tiszteld magad és a véleményed annyira, hogy felvállalod!

Egy beiratkozáson meg amúgy is olyan sok mindenről lehet beszélni, beszélgetést kezdeményezni! Az is jót tenne neked egyébként, ha koleszos lennél.

Előző vagyok, bocsi, tudom már így is hosszú, csak annyit még hozzáfűznék, hogy a barátokat (sem) szabad állandóan a problémáinkkal traktálni.

Egy idő után terhes számukra, van nekik is gondjuk, még ha nem is mondják ki.

És ne negatív gondolatokkal kezdd a beszélgetést, hanem pozitívval. Egy beiratkozásnál még nem ismer senki senkit, tehát nincsenek klikkek, ahova be kéne férkőzni.

Plusz szerintem ilyen apróságok, hogy:

- gólyatábor/bál

- kollégiumi bulik.

Bár én személy szerint az összes ilyet kihagytam. Nem is ismerek senkit. :D