Ahogy közeledik a szülinapom, mindig eszembe jut, hogy nekem még soha nem rendeztek szülinapi meglepetésbulit. Elveszettnek érzem magam, (? )
...mert tudom, hogyha én nem szervezek valamit, akkor a fb-os köszöntéseken kívül a kutyát nem érdeklem. Más is van így vele?
Csak arra várok, hogy elmúljon. Olyan ez, mint a karácsony, ami a családos embereknek a legszebb ünnep, de aki egyedül van, azt csak még jobban nyomasztja. Vagy a Valentin-nap. Tele van a tököm az élettel, senki nincs, akire számíthatok, az anyukámat leszámítva, de ezt már én érzem gáznak. A "barátaim" is szarnak a fejemre, egyik barátommal pl. megbeszéltük, hogy ekkor és ekkor találkozunk, aztán ez elmaradt, de azt is csak úgy tudtam meg, hogy felhívtam és aznap lemondta, és megígérte, hogy majd felhív a hétvégén. Azóta sem hívott fel, ellenben a facebookon láttam már, hogy megint voltak bulizni az ivócimborájával, aki amúgy egyszer életveszélyes állapotban otthagyta részegen. A gyereket a mentők vitték el, a barátja meg röhögve elment állítólag. De természetesen megbocsát neki és továbbra is barátkozik vele, csak velem nem, akire bármikor számíthatna... És még tucatnyi ilyen történetem van más emberekkel. Az a fajta vagyok, aki inkább teljesen elkülönül és átalussza a napot, csak hagyják békén. Szarok a szülinapomra is.
válasza:
válasza:Nézd én 22 éves vagyok és még nem hogy meglepetés buli de még csak egy sima szülinapi bulim se volt soha.
Facebook-on pár ember ír aztán annyi. Senkinek nem jutna eszébe elhívni bárhova is.
válasza: válasza:Nekem sem volt soha meglepetésbulim, pedig én már 25 leszek.
Mellesleg munkám sincs, és a pasim is elhagyott a munkanélküliségem miatt.
Szóval én szarabb helyzetben vagyok, bibibíííí! :D
válasza:"Az a fajta vagyok, aki inkább teljesen elkülönül és átalussza a napot, csak hagyják békén."
- Akkor mi a baj? Teljesül a vágyad.
válasza:Én nem értelek ilyenkor titeket, komolyan. Elkülönülsz meg alszol, ahelyett, hogy szociális kapcsolatokat építenél ki, aztán meg panaszkodsz, hogy senki nem foglalkozik veled. A barátságok nem úgy születnek, hogy mindig várunk a másikra, hanem mi magunk is teszünk bele - a sült galamb nem fog a szánkba repülni, főleg nem a társas kapcsolatok terén.
Szektásan szólva: kelj fel és járj! Menj el ide-oda, ahol ismerkedhetsz más emberekkel, ha tesznek rád, akkor próbálkozz még egyszer, ha akkor is, hát menj tovább.... nincs olyan, hogy valaki ne tudna hétmillárd, vagy akár csak 10 millió emberből találni valakit, akivel barátságot köthet.
Azt mondod, sz*rsz a szülinapodra, közben teljes tragédiának érzed, hogy senki nem rendez neked meglepetésbulit. Tudod, nekem se rendeztek soha. Aztán, mikor meguntam, hogy egyedül szülinapozzak, én magam csináltam... igen, ez akár az első lépés mások felé. Jelenleg a szülinapjaimon kb. 45-en szoktunk lenni, pedig csak a húszat taposom(és ezt most nem felvágásból írom, csak hogy értsd: így is lehet). Mi a titok? Az, hogy folyamatosan tartom a kapcsolatot a barátaimmal, és inkább beülök velük valahova péntek este, minthogy aludjak... nem bo
"Én nem értelek ilyenkor titeket, komolyan. Elkülönülsz meg alszol, ahelyett, hogy szociális kapcsolatokat építenél ki, aztán meg panaszkodsz, hogy senki nem foglalkozik veled."
Teljesen igazad van, csak összekevered az okot az okozattal. Egy egészséges ember természetesen nem különül el és nem akarja átaludni a napot. Ezért marhaság azt hinni, hogy nekem ez a szívem vágya, nekem ez kellemes. Mindenki rendes, boldog életet akar. De van, amikor az ember lelkileg megbetegszik, sebeket szed össze, és akkor visszavonul, gyászol a tudata, elhatárolódik, hogy megóvja magát a további sérülésektől. Mindenki a jó felé törekszik, még a bűnözők, gyilkosok, őrültek is, a saját helyzetük szerint. Úgyhogy gyerekes látásmód rámutatni egy bezárkózott, depressziós emberre és azt kiáltani, hogy "úgy kell neked, megérdemled, jó ez neked? Sánta, jó neked, hogy nincs lábad?". De húszévesen egyébként ha nem jutott ki neked ilyen lelki sérülésekből, akkor nem is nagyon értheted még meg. Tudod én sem voltam mindig ilyen és én sem eldöntöttem tudatosan, hogy én akkor márpedig húszéves koromra lelki roncs leszek! Teljesen vidám, egészséges kisgyerek voltam, egészen a kamaszkoromig.
"A barátságok nem úgy születnek, hogy mindig várunk a másikra, hanem mi magunk is teszünk bele - a sült galamb nem fog a szánkba repülni, főleg nem a társas kapcsolatok terén. "
Én csupa olyan embert ismerek, akiért azt hiszem, nagyon sokat tettem, de őket vajmi kevéssé érdeklem. Illetve ez nem igaz, mert jól elvagyunk mindig együtt, ha már összejövünk de vannak olyan apróságok, minthogy felhívom, de nem hív vissza, megbeszéljük, hogy felhív, de elfelejti, kimaradok dolgokból, amik miatt úgy érzem, olyan szekerek után futok, amik nem vesznek fel.
válasza:Tudod, ez megint csak kimagyarázás. Rendben, megvannak az okai annak, hogy ilyen lettél - ilyen voltam én is. Olyan gyerekkorom volt, hogy 15 éves koromban már öngyilkossági kísérleteim voltak, csúnya és kigúnyolt kiskamasz voltam, aki félt az emberektől, és csak látszatbarátai voltak, mint neked. 16-17 évesen ugyanolyan depressziós voltam, mint amilyennek te tartod most magad, 20 évesen pedig egyedül élek, függetlenül, jólétben, és tele olyan barátokkal, akiket mindennél jobban szeretek - mindezt önerőből. Tehát, tudom, hogy milyen, amikor az ember depressziós - de erre nem az a megoldás, hogy még mélyebbre süllyedünk az önsajnálatban.
Tudom, baromi nehéz, mert ilyenkor úgy érzi az ember, hogy teljesen egyedül van, és soha nem lesz jobb. Én is csalódtam, engem is megbántottak, nekem is fájt - de fogtam magam, és összeszedtem, mert azt mondtam, megpróbálom. És igen, az eleje nehéz volt, mert megint csalódtam, megint a földre estem, de nem adtam fel - és a lassú munka meghozta a gyümölcsét, rátaláltam azokat, akik szeretnek és akiket szerethetek. Hol lennék most, ha a gyk-n sajnáltattam volna magam, ahelyett, hogy nekilendülök a dolognak, csak mert "jaj,de nekem olyan rossz."
Ne haragudj, ha kemény vagyok, nem megbántani akarlak, csak egyszerűen kell valami, ami téged is észhez térít. Mert elpazarolni a fiatalságod, az életed... nagy hiba. Nem azért kaptuk ezt az életet, hogy boldogtalanok legyünk. Ha elesel, majd felállsz megint, ennyi, amíg ,eg nem tanulsz járni - közhely, de igaz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!