Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Normális ha ennyire ki akarok...

Normális ha ennyire ki akarok békülni vele még ezek után is?

Figyelt kérdés
Megpróbálom röviden leírni. Arról van szó, hogy 2 éve költöztünk és akkor kint sétáltattam a kutyám egy közeli réten és ott ismertem meg egy lányt aki szintén kint volt a kutyáival. A szomszéd utcába lakik és többször összefutottunk, utána meg kitalálta, hogy vihetnénk együtt a kutyáinkat. Így is volt. (Ezen a réten amúgy több embert is megismertem, mert ide hordják a kutyákat elég sokan). Sokat beszélgettünk meg minden és egy idő után már minden nap beszéltünk legalább telefonon vagy a neten. Így később a legjobb barátnőm lett, mindent megbeszéltünk egymással mindenben nagyon jó tanácsokat adott és bármi volt rá számíthattam. (volt persze mellette rengeteg barátom) Na igen, de én 19 éves vagyok ő 23 és időközben elkezdett dolgozni.. Egyre kevesebbet beszéltünk, mert hogy nem ér rá a munka miatt. Én mindig megértettem, de volt olyan, hogy 2 hónapig nem is hallottam róla és ha én nem kerestem ő soha. Utána megint beszéltünk mondtam, hogy ez így nem lesz jó, azt mondta változtat, de semmi. Mostanában megint nagyon ritkán beszélünk és nem olyan rég történt valami olyan dolog amin kiborultam és senkinek nem mertem beszélni róla csak neki.(mivel idősebb meg érettebb benne tényleg meg lehet bízni) Énse tudom miért, de írtam neki és ő segített meg minden, de már nem személyesen. Kb. fél éve nem találkoztunk, a kutyáival se jár ki. Nekem nagyon hiányzik, a régi séták, a beszélgetések meg minden. És nagyon sokszor eszembe van, hogy milyen jó lenne ha olyan lenne a barátságunk mint régen. Van olyan, hogy jövök haza (arra járok haza ahol lakik) és eszembe jut, hogy de jó lenne ha véletlenül összefutnánk és megbeszélnénk. De persze látom, hogy ő nem akarja..csak nem tudom mikor fogok még egy ilyen barátnőt találni, mint ő. Mondom rengeteg barátnőm van rajta kívül, de mégis szeretném vele ezt megbeszélni. Szerintetek? Mit csinálnátok a helyembe?
2013. ápr. 9. 17:20
 1/5 anonim ***** válasza:

ha nem akarja akkor nincs mit tenni.

ráerőltetni magunkat másokra nem jó.

2013. ápr. 9. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
80%
nem normális.
2013. ápr. 9. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Ha nem akarja,akkor nem.Tudom,közhely,de ilyen a világ,csak rohanás.De ő nem erőlteti a barátságot,tehát lehet nem volt igazi barátod.
2013. ápr. 9. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Kérdező! Megértem, hogy neked fontos, és rosszulesik, hogy nem keres. De én ilyenkor arra gondolok: lehet, csak én gondoltam róla azt, hogy a legjobb barátnőm, és én az illetőnek nem is voltam olyan fontos. Tudom, hogy ezt rossz belátni, de érdemes lenne elgondolkoznod ezen. Ha annyira se becsül, hogy tényleg érdemben változtasson, az eléggé arra mutat, hogy számára ez a kapcsolat sajna nem olyan fontos, mint neked. :(


Tudom, rossz érzés, de örülj neki, hogy vannak még más barátaid is, és ápold velük a kapcsolatot. Meg persze szerezz újakat is, de a lényeg, hogy ne erőltess semmit.


Olvastam amúgy egy jó mondást a Spielhózniban (párkapcsolatokról szóló könyv fiataloknak). "Egy kapcsolat mindig annyit jelent, mint amennyit a kapcsolatba kevesebb energiát befektető fél számára jelent." Nem szó szerint, de vmi ilyesmi volt. Szerintem lehet benne valami.


Szóval hiába gondolod, hogy ti a legjobb barátnők vagytok, lehet, hogy számára te csak egy kutyasétáltatós ismerős vagy. :( De ez ne szomorítson el, mert szerencsére nem csak egyoldalú kapcsolatok léteznek. Neked is van, mint írod, ezenkívül több olyan, és ez a lényeg. :)


28/N

2013. ápr. 9. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Valószínűleg csak Te hitted ezt a kapcsolatot valódi barátságnak,igazából a csajnak nem ezt jelentette a dolog.Sajnos ez egy tény,amit el kell fogadnod,és az igazi barátaid felé kéne fordulnod.Ezen a dolgon meg kár rágódni.
2013. ápr. 9. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!