Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Mit kezdhetnék ezzel a helyzet...

Mit kezdhetnék ezzel a helyzettel?

Figyelt kérdés

Üdv.


Egy 16 éves fiú vagyok.

Sokak szerint visszahúzódó, mások szerint unalmas. Egyszóval nem igazán szereti senkisem a társaságomat.


Én ebbe már évek óta beletörődtem, és el is fogadtam.

Eddig jól el is voltam, igaz barátaim semennyire sincsenek, de nem is igazán kellenek, egész nyári szünetben itthon voltam, éldegéltem a szüleimmel, ők az egyetlenek akik szeretnek, és nem tartanak unalmasnak, szóval én is jól elvagyok itt.


Általános iskolában végig ültem egymagam a padban, vártam már, hogy mikor lehet hazamenni, addig is pedig csak tanultam, a szünetekben is csak tanultam, mert egyébként mást se csinálhattam volna, mint, hogy üllök a padban lehajtott fejjel, míg be nem csengetnek. Az ottani osztályom szerencsére jól tolerálta az én létezésemet, egyszerűen nem vették figyelembe a létezésemet.

Ezért hálás vagyok nekik.


Viszont a gimnáziumban minden megváltozott. Van egy lány az osztályunkba, aki alapból nem is szeretett volna ebbe az iskolába jönni, álmai iskolájába, ami egy művészeti iskola lett volna(szinész akarna lenni) nem vették fel.


Ő az a tipikus rib* féle, akinek minden héten más fiúja van, és ezt maximum a vak nem látja, mivel folyamatosan az osztályterembe mutogatgatja, hogy milyen jól tudnak összefolyni.


Na vele van a baj. Ugyanis ő sok mindenkibe próbált belekötni az elején, de mivel a többi embernek lettek barátai, akik megvédik, kialakultak a klikkek, ezért rámfordult a kocka.


Egyszer egy szünetben odaállt elém és csak ennyit mondott: "Figyelj, kur** gáz vagy, egy volt osztálytársam is olyan volt mint te, és minden nap addig csesztettük, míg öngyilkos nem lett." és aztán elmosolyodott és visszament a barátaihoz.


Azóta csak terrorizál, nem fizikailag, lelkileg, azért, mert tudja, hogy megteheti velem. Fogalmam sincs, hogy védhetném meg magam, hiszen eddig direkt kerültem a konfliktusokat, akinek segítség kell, annak mindíg szivesen segítettem, egyéb esetben pedig próbáltam a legjobban levegő lenni.


De jó rutinja lehet neki, ugyanis már rettegek visszamenni mostmár 10.-be.


Nem akarom úgy végezni, mint az az "osztálytárs", hogy öngyilkos legyek végűl.


Nyíltan nem szállhatok szembe vele, már sikeresen ellenem fordította a lányok nagy százalékát, akik vele lógnak.

A fiúk közül csak 1-et tudott, de mondjuk ő szerelmes is belé, mármint a fiú. A többi lány pedig még semlegesként tekint rám, egyetlen egy van aki támogat, mert ő volt osztálytársam, és sokszor segítettem már neki, és ő is nekem.


Szóval teljesen tanácstalan vagyok, nyugodtan várok bármilyen választ. Nem fogok senkit sem lepontozni, ha ennek a lánynak az okozna örömet, hogy véget vessek magamnak, akkor ezt komolyan kell gondolnom már, ahoz pedig minden válaszra szükségem van.



2013. aug. 15. 01:11
 1/7 anonim válasza:

Na akkor hasonló cipőben voltam mint te bár nem ennyire súlyosban.

Az eset súlyossága nem a gonosz lányban rejtőzik és nem is benned. Hanem abban ahogy ezt kezeled. Egyszerűen mond meg neki, hogy mekkora riba*c és hogy jobban teszi ha leszáll rólad. Ezt muszáj megtenned szerintem. Oda kell egyszer neki csapni és akkor remélhetőleg abbahagyja. A lényeg, hogy nagyon határozott legyél!

2013. aug. 15. 01:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:

Értem kedves utolsó, de utána mi lenne? Mint mondtam, nem vagyok egy nagy ember, befolyásom az osztály életébe 0, tekintélyem 0, ha határozottan visszaszólnék neki, akkor még inkább támadna.

Tényleg az az egyetlen út, hogy "háborúzok" egy ilyen libával még további 3 éven keresztül?

2013. aug. 15. 01:36
 3/7 anonim válasza:

Na idefigyelj. Ha ez egy háború, akkor te vesztésre állsz. Az a lány pedig (remélhetőleg, ha nem, akkor ez a világ legelcseszettebb világa) nem hiszem, hogy a halálodat akarná. Ha valaki megüt téged, két lehetőséged van: 1. Visszaütsz, 2. Hagyod magad. A 2. szerint éltél egész életedben, de mint te is leírtad, beláthatod, hogy az nem túl effektíve erős. Ha nem akarsz szenvedni visszaütsz. Meríts erőt ha másból nem, a magyarságodból. Nekünk sem voltak sok szövetségeseink történelmünk során, igazi sose, ellenség annál inkább, de sosem hagytuk magunkat, és még a mai napig nem tudtak, és nem is fognak minket eltaposni.


Inspiráljon téged ez. Az számít, ami te vagy. Nem vagy gyenge. A gyenge elfut. Te is futottál eddig, de már ezzel a kérdéseddel egy picit megálltál, és most elgondolkoztál, hogy megéri-e folyton ezt csinálni, vagy inkább visszafordulsz, és bár lehet, hogy sebeket ejtesz, egy háborúhoz hozzájárul, de nem adod fel.


Szólj vissza annak a r***nak, ne érdekeljen, hogy a fél osztály megutál, lehet, hogy a másik fele megszeret téged. Mondtad, hogy sok mindekivel ki akart kezdeni, csak túl erősek lettek neki. Hát akkor szerintem inkább ő van egyedül, mert lehet, hogy csak a "félelem" miatt vannak vele. Döntsd le a kis hercegnőt a trónjáról, megteheted, fizikailag mindenképp erősebb vagy egy lánynál, de ne verd el, csak mutasd ki.

Ha szembeszállsz vele, gyengébb semmiképp, csak erősebb lehetsz, ami az életben kulcsonfontosságú tényező.


Sok sikert kívánok "katona"! ;)

2013. aug. 15. 01:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim válasza:

Kedves kérdező az első vagyok és a másodikkal egyetértek lényegében ugyan azt mondtuk.

Kérdezted, hogy háborúzzál vele 3 évig? - a válasz: NEM

semmisítsd meg őt lelkiled azzal, hogy a gyenge leordítja a fejét győzd le abban amiben ő az erős... szégyenítsd meg az osztály előtt azzal, hogy leordítod és nem hagysz neki sem időt sem esélyt a reagálásra. Ez a legjobb tanács amit adhatok. Sok szerencsét veszteni valód nincs.

2013. aug. 15. 01:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim válasza:

de az is lehet hogy mindenki fél tőle mert a fő f**z vagy nevezd ahogy akarod és mindenki vissza akarna neki szolni csak félnek tőle és lehet te lennél a nagymenő és mindenki a te barátod akarna lenni ha visszaszolnál vagy megmondanád neki a frankot, vagy 107- et hivod és neki meséled el ezt tanácsaim nekem ha valami van ezek a lényegek

-Szüleiddel ezt beszéd meg mindenképp ne félj (bármi van BÁRMI tőlük kérdezz először ) saját tapasztalat

-sose hazudj

pld-k

-ezer barátom van

-van egy hadseregem ellened

-van barátnőm

minden hazugság kiderül barátomon tapasztalom rendszeresen , ő nem tudja hogy én tudom hogy hazudik.


szoval ....

2013. aug. 15. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Szerintem tanulj meg jó beszólások olyan mértékben hogy a végén őt vigye el a szégyen.És talán a többiek szemét is fel tudod vele nyitni.Sőt ha úgy van mond meg a pasiának hogy mennyi fiúja volt.
2013. aug. 15. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim válasza:

HŰHA! Esküszöm mintha én írtam volna! Elejétől a végéig! Hihetetlen! Nagyon sajnálom ami veled történik, ugyanebben a cipőben jártam, illetve valamennyire járok most is.

Az osztály k*rvája szállt rám és barátok nem lévén én sem tehettem sokat. Nem bírtam így ler*bancoztam, meg beszóltam neki és... NEM, nem szűnik meg! Rosszabbodik! Ne higgy annak aki ezt tanácsolja, csak rosszabb lesz az egész! Utána én voltam a köcsög állat (addig én is csak "megtűrt" személy voltam) de olyan tökéletesen ellenem fordította az osztályt hogy komolyan depressziós lettem a végére és nem tudtam magammal mit kezdeni. Végül egy évvel később változtattam valamit a személyiségen szereztem pár """barátot""" és miután látta hogy leszarom és másokra figyelek nem csinál semmit.

Egy csónakban evezünk kis barátom, bárcsak tanácsolhatnék neked valami jobbat... :(

2013. aug. 16. 01:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!