Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Csak az én gyomrom fordul fel...

Csak az én gyomrom fordul fel ettől a sláger rádiós cirkusztól?

Figyelt kérdés

1. Amikor tavaly Magyarországon kb 17.000 embert küldtek el a munkahelyéről (köztük sok családapát, anyát, akiknek ez a minimum megélhetéséhez kellett), akkor miért nem tudott a sláger rádió összeszedni ugyanígy, pár nap alatt (!), egy ekkora ingyen koncertet tiltakozás gyanánt, meg hozzá egy tiltakozós honlapot, mint most, és miért nem tudott a Bochkor a barátaival szintén nyögve-nyelve, sírvaszipogós reggeli műsort csinálni értük, olyan szenvedéllyel, mint ez a mostani tele kivetített önsajnálattal? Miért csak most tudnak ilyet, pont azok az emberek, akiknek már úgy is annyi pénzük van, hogy a büdös életbe nem lesz megélhetési gondjuk.

2. Ha én elmegyek egy állásinterjúra és ott a cég mást választ helyettem az állásra (tök mindegy milyen okból), akkor legközelebb én is szervezzek egy 15 fős baráti tiltakozás a cég elé, hogy miért nem engem vettek fel, pedig én tudom, hogy jobb lettem volna? Ekkora baromságot mér régen hallottam... Honnan veszik az emberek, hogy az új rádiók nem lesznek olyan jók, vagy akár jobbak?

3. Amikor egy rádió sokszor egyértelmű politikai állásfoglalást tesz, akkor miért lepődik meg azon, hogyha a politikusok áldozatává válik? Nem erre mondják azt, hogy aki prostinak megy az ne csodálkozzon, ha megb**szák?


Félreértés ne essék: én is hallgattam sokszor az évek során a Sláger meg Danubius rádiót, én is röhögtem időnként Bochkorék baromságain, de ezt az önsajnáltatós, 'minden eszközt bevetünk a pénzért' dologtól felfordul a gyomrom. Sokkal szívesebben emlékeznék vissza rájuk, ha csak tudomásul vennék és szomorúan távoznának felhajtás nélkül.

Csak én látom így?


2009. nov. 1. 23:15
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
72%

Engem hidegen hagy, mi lesz velük, mert eddig se őket hallgattam, és túlzásnak tartom ezt a felhajtást.

Féltik az állásukat, ja, én is az enyémet. Csak a különbség az köztem és köztük, hogy én csak 50ezer Ft-ot kapok kézhez havonta, és abból kell megélni, ha lejár a szerződés, ki tudja, mi lesz, és nem rajtam múlik, hogy maradhatok-e vagy mennem kell mást keresni. És mégse megyek neki a cégnek, hogy márpedig na. Örülök, hogy van munkám és kész.

Nekik van nevük, van hírük, nem lesznek munkanélküliek úgyse, csak kevesebb fizetést fognak kapni legfeljebb, de sose lesz olyan problémájuk, hogy havi nettó 50ezerből marad-e hó végére valami vagy mire elég a munkanélküli segély, miközben napi 10 állásról utasítják vissza a jelentkezést.

Úgy megnézném, hogy ők hogyan bírnák ezt a mókuskereket, amit sokan kényszerből csinálunk.

2009. nov. 2. 00:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
95%

Azon röhögtem, hogy a tegnapi Heti Hetesben hogy "objektiválta" magát hirtelen Jáksó, kikérve azt, hogy kedves "77-eses kollégái" a meg nem erősített információkat ne kezeljék tényként, mert csak puszta feltételezéseken alapulnak ezek az új rádiótulajdonosokról szóló negatív híresztelések. Később még be is vallotta, h a 60 kirúgandó Danubiusos kollégájának a munkába állási esélyeit rontanák ezzel a "propagandával" (nemááa, a 77-es ilyenre képes lenne???!) az új "felállásban".


Hogy megváltoznak a szempontok egy csapásra, ha a saját bőrünkről van szó....

2009. nov. 2. 05:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
50%
Eddig ez a két rádió nekem teljesen közömbös volt, most már kezdek ellenszenvezni velük. Tetszettek volna megnyerni a pályázatot. Az ORTT-sek csak akkor jófiúk, ha ők nyernek, ha nem ők, akkor meg csúnyabácsik? Ha a Sláger rádió nyer, az az igazság diadala, ha valaki más, az "politikai döntés"? Sz@rházi slágerrádió, csak most látom, milyen jó döntés volt a megszüntetése.
2009. nov. 2. 06:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
39%

1. Eleve utálom ezt a jiddis eredetű sláger kifejezést.

2. Izraelben újjá lehet szervezni az eddig is külföldi érdekeket képviselő rádiójukat.

3. Van magyar rádió is: a Lánchíd. Tessék hallgatni!

4. A Slág Air még lemoshatja a pályáról a Wizz Airt, és még ORTT engedély se kell hozzá! :) Bocsi is hadrendbe állíthatja a svéd kiképzőgépét, mint László atya a helikopterét!

2009. nov. 2. 07:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
76%

07:04

a sláger - Schlager német szó, nem jiddis

2009. nov. 2. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
53%

És ki nem szarja le, ha elveszted az állásodat? AZ kit érdekel rajtad és a szűk baráti körödön kívül?

Senkit!


De ezt a rádiót többszázezren hallgatták, ezzel többszázezer emberrel csesztek ki!


Ha valami népszerű, sikeres és jól megy, azt miért kell megszüntetni? Szüntessék meg a Petőfit meg a Bartókot, amit a kutya sem hallgat!

2009. nov. 2. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
47%

22:39 - [link]


Majd ha te elveszted az állásod, remélem, akkor is így fogsz gondolkodni, hogy ki nem xarja le.

2009. nov. 2. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
55%

"De ezt a rádiót többszázezren hallgatták, ezzel többszázezer emberrel csesztek ki!"


Én meg ezt sz@rom le. Sőt, egyre jobban örülök neki, hogy bochkornak és borosnak befűtöttek. Ami vinnyogást most művelnek, ezzel nagyon ellenszenvessé tették magukat.

2009. nov. 2. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
59%

Igazából ebben az a durva, hogy az ORTT-nek nem számít a rádiók népszerűsége. Nem azok a rádiók működnek, amelyek népszerűek, hanem amelyeket az ORTT támogat!


Tiszta kommunizmus! Azt hittem kapitalizmus van!

2009. nov. 2. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:

"Nem azok a rádiók működnek, amelyek népszerűek, hanem amelyeket az ORTT támogat!"


Közvetlenül azelőtt, hogy a Sláger rádió (1997-ben?) elindult a korábbi ORTT-döntés eredményeként, mennyire volt népszerű a Sláger rádió?

2009. nov. 3. 05:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!