Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » A magyar csak egy politikai...

A magyar csak egy politikai okokból létrehozott nemzet?

Figyelt kérdés

A nyelv finnugor eredetű, valamint a honfoglalás kori maradványok genetikai vizsgálata alapján az akkori népesség uráli eredetű volt.


Viszont ma már semmiféle genetikai rokonság nincs a magyarok és az uráliak között, inkább a környező népek keveréke.


Valójában az igazi magyarok rég kihaltak és csak a 18. - 19. századi nacionalizmus kreálmánya a modern magyar nemzet, amelyet politikai okokból, a szlávok, németek és románok magyarosításával hoztak létre, pusztán nyelvi alapokon? Nyilván azért, hogy a történelmi magyar államot egyben tartsák és ehhez létrehozzanak egy egységes nemzetet, amely jelentősen különbözik a szomszédos országoktól a nyelvében.


Leporolták a könyveket és felélesztettek egy rég elfeledett nyelvet és identitástudatot, hogy rátestálják a szláv, német és román gyerekekre.


Talán Tisza Kálmán írta egyik levelében, hogy az iskolákba százával "dobják be" a szlovák gyerekeket, hogy aztán magyarként hagyják el azt.

Kossuth is ezt írta hogy sietni kell a magyar nemzet létrehozásával és mindenkit gyorsan magyarrá kell változtatni.


Hogy ha nincs ez az idióta politika, akkor nem is létezne Magyarország, hanem a tényleges rokonainkhoz tartoznánk és az ő nyelvüket beszélnénk, legyen az szlovák, német, román vagy szerb?


2019. jún. 16. 21:37
1 2 3
 11/21 A kérdező kommentje:

"Az államiság tekintetében az ezeréves folytonosság kimutatása a 19. században vált politikailag fontossá, miután a 18. századig élő nemesi hungarus-tudat helyébe a nyelvközpontú magyar nemzeti tudat lépett. Ez az állam területén élő más nemzetiségek és a germán Habsburg-uralommal szemben határozta meg magát, a Kárpát-medence területén levő soknemzetiségű országban politikai kizárólagosságra tört, s ehhez keresett közjogi megalapozást.


A királyság meghatározó politikai intézményei ugyan folyamatosan léteztek 1001-től fogva, de azok folyamatosan átalakultak, ezért nehéz egy olyan jellemzőt kiválasztani, amely önmagában megtestesíthetné a politikai folytonosságot.

Az ősi magyar uralkodó család, az Árpád-ház férfiágon kihalt, azután pedig különféle vegyesházi királyok következtek. Az 1526-os mohácsi csata után katonailag összeomlott az ország, és politikailag is három részre szakadt. Az állam teljes szuverenitása, a függetlenség 1918-ig hiányzott. A törököt kiűző Habsburgok nem egyesítették az országot, erre egészen a kiegyezésig kellett várni, amikor is újra megteremtődött a korlátozott államiság. A nemesség soraiban is nagy változások következtek be. A lakosság nemzetiségi összetételében és nyelvi arculatában szintúgy.

A Szent Korona-tan közjogi funkciót tulajdonított a Szent Koronának, a hatalom legfőbb forrásaként tekintett rá. Eszerint például a Királyság hivatalos elnevezése A Magyar Szent Korona Országai volt, amelybe tágabb értelemben valamennyi olyan területet (országokat, tartományokat) beleértettek, amelyek az Árpád-házi királyok alatt a Szent Korona birtokában voltak."

2019. jún. 16. 22:55
 12/21 anonim ***** válasza:
100%
Mi a célod ezzel?
2019. jún. 16. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 A kérdező kommentje:

"Az október 31-íki nagyszerű forradalmi nap vértelenül múlt volna el, ha a kivívott siker után nem akadt volna mégis egy áldozata: gróf Tisza István.


A geszti kényurat a háború egyik főbűnösét, Magyarország megrontóját, akit eddig elkerült a népítélet golyója, csütörtökön este elkeseredett forradalmárok megölték.


Tisza István e nélkül is áldozata volt a forradalomnak. Ez a forradalom kivégezte őt golyók nélkül is: erkölcsi és politikai halállal. Holt emberré vált ő abban a pillanatban, amelyben csúfosan összeomlott egész rendszere.


A leggonoszabb és legkonokabb osztályuralomnak — amelyhez foghatót ma már Európában sehol sem lehet találni — ő volt a megszemélyesítője; a kormányzati kíméletlen brutalitásnak, a tömegeket provokáló junkergőgnek és hatalmi elbizakodottságnak olyan kimagasló képviselője volt ő, amilyent, egy egész emberöltő államférfiai között, hiába keresünk Európaszerte.


Csütörtökön délben ennek mind vége volt: megdőlt — reméljük, örökre — az őbenne megtestesült junkeruralom és az erőszak kormányrendszere. A bukott kényúrnak látnia kellett mindannak a siralmas összeomlását, amiért egész életén keresztül jó ügyhöz méltó szívóssággal és elszántsággal küzdött, amiért magára vette milliók átkát és gyűlöletét, amiért ennek az országnak és ennek a kornak legutáltabb alakjává vált.

A törekvéseiben megbukott és erkölcsileg meghalt Tisza Istvánnak élnie kellett volna még sokáig, hogy végigszenvedje az élőhalottság erkölcsi kínjait hogy érezze az ország népének feneketlen gyűlöletét, hogy a szívét égessék az özvegyek és árvák könnyei, hogy lássa, milyen országos átok tapad nevéhez.


Akik megölték: jót tettek vele, hiszen mindettől megszabadították. Ez a kivégzés — a mi érzésünk szerint — fölösleges volt."


(Népszava 1918)

2019. jún. 16. 22:59
 14/21 anonim ***** válasza:

Nem akarok most ebbe a témába belemászni, mert nincs most időm erre... csak egy gondolat gyorsan:


"valamilyen szinten minden nemzet genetikája egyezik az identitással, kivétel a magyarok"


A francokat, a mai finneknek sincs semmi köze ahhoz a nyelvhez, amit beszélnek, az anatóliai törököknek szintén semmi köze ahhoz az ázsiai nyelvhez, amit többszörösen lerontott (eltanult) formában beszélnek, meg úgy a török fajhoz pláne semmi közük ezeknek az isztambuli europidoknak. Szibéria beszéli a rendes köztörök nyelv 2-3000 évvel archaikusabb formában megörzött állapotát. A csagatáj-törökök ugyan valódi fajtörökök félig-meddig, de identitásilag 100% agymosott perzsák lettek, meg nyalják az arabok vallását. A perzsa nyelvet beszélők (pláne Afganisztánban) egyszerűen mongolok... Az oroszok feléről süt, hogy identitását vesztett tatár, kavkázi és miegymás (Moszkva-Leningrád vonala is már finnugor nyelvterület volt), 2100-ra az orosz nyelv beszélőinek többsége nem orosz, de még csak nem is europid... A zsidók az egy vicc, néha óvatosan megfeszegetik a kényes témát, hogy fajilag nem is sémik - persze, hogy nem, akkor esetleg kazárok - legföljebb ha 10%, valójában meg közönséges germánok(!) meg szlávok, csak rájuk kell nézni. Franciaország, Anglia épp akkora genetikai kutyulék, mint az átjáróház Közép-Európa, az USÁ-ban vajon hány százaléknak vér szerinti anyanyelve az angol? A cigányok nem jöttek Indiából, mert akkor úgy is néznének ki, ehelyett úgy néznek ki, mint Irán, Irak, Tádzsikisztán meg a Balkán lakossága...


Egyetértek veled, hogy a mai "magyarság" egy összegereblyézett viccnáció, csak ne hidd, hogy a többi nem az.

2019. jún. 17. 01:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 Balogh Bence 2019 ***** válasza:
Cáfolat címszavakban: Halotti beszéd, Ómagyar Mária-siralom, magyar Biblia, Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Mikes Kelemen, Petőfi Sándor, József Attila.
2019. jún. 17. 05:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 A kérdező kommentje:

Ja persze, a finnek között 60% az uráli eredetűnek vélt "N" haplotípus és genetikailag a finnugor nyelvet beszélő népek a legközelebbi rokonaik.


Az oroszokról mindenki tudja, hogy magukba olvasztottak uráli és ázsiai népeket, éppen ezért "Oroszországi Föderáció" az állam neve és a legtöbb etnikum rendelkezik tagköztársasággal. Az igazi oroszok között pedig nagyon sok a ténylegesen szláv.


Az amerikaiak pontosan tudják, hogy milyen felmenőkkel rendelkeznek, spanyol, ír, német, zsidó, afrikai, ázsiai...senki nem hazudja magát tősgyökeres angol bevándorlók leszármazottjának.


A franciák és az angolok egy katyvasz? Európa 2 legegységesebb nemzete genetikailag, ráadásul a franciák tisztában vannak vele, hogy a romanizált kelta népesség (gallok) leszármazottai és a germán frankok csak államszervező erőként voltak jelen. Az angoloknál ugyanez, a nagyon nagy többség a kelták leszármazottja, nem véletlenül rajonganak inkább Artúr királyért, mint az angolszász betolakodókért, akikhez már genetikailag semmi közük, csak a nyelvet őrizték meg.


A zsidóság inkább csak vallási fogalom, bárki beléphet közéjük, aki teljesíti a feltételeket, ez csak Hitler agyszüleménye volt, hogy biológiai fogalom és irtani kell őket.


A törökök szerinted europidok? Nagyon el vagy tévedve szerintem.


Egyedül a magyarok hazudnak maguknak 1000 éves államot meg tartják magukat a turulháton Kárpát-medencébe berepült Árpádék leszármazottainak.

2019. jún. 17. 07:50
 17/21 A kérdező kommentje:

Az a baj, hogy ezeket az állítólagos ősmagyar műveket soha senki nem vizsgálta meg modern tudományos módszerekkel, hogy valójában mikor készültek. Mint az állítólagos magyar ősgeszták (Anonymus, Kézai Simon) stb., amelyek sokkal valószínűbb, hogy a bécsi udvar politikájának 18. századi termékei és a nemzetiségek egymás ellen fordítását célozta meg azzal, hogy az egyiket gonosz betolakodónak és elnyomónak nyilvánította.

A felsorolt nyelvemlékekről sem tudja senki, hogy igaziak-e, rengeteg egyházi alapítólevélről kiderült már, hogy utólagos hamisítvány, azzal a céllal, hogy birtokjogot támasszon alá. A Biblia és a versek, könyvek is lehetnek bécsi hamisítványok, amivel megteremtették az alapját egy kitalált nemzetnek. Onnantól nem volt nehéz, amikor már ezek rendelkezésre állnak, már csak a bécsi testőr Bessenyeit kellett megbízni egy végleges nyelv létrehozásával és terjesztésével, utána ment magától a gépezet.

2019. jún. 17. 08:10
 18/21 anonim ***** válasza:

"Egyedül a magyarok hazudnak maguknak"


Ó hát persze, egyes-egyedül a magyarok!

Most mi legyen, kérdező? Tanuljunk meg szerbhorvátul, és csatlakozzunk Nagy-Jugoszláviához?

2019. jún. 17. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 A kérdező kommentje:
Mi legyen? Álljanak le végre ezzel a hazug történelemoktatással és ne ringassák illúziókba magukat, mert már számomra kellemetlen, hogy mindenhol ezt a hülyeséget kell nézni/hallgatni, elég csak mondjuk a foci drukkerekre gondolni, akik a nagy 1000 éves magyar állam nevében randalíroznak minden egyes válogatott meccsen, miközben ők is csak elmagyarosított szlovákok, szerbek, románok és németek.
2019. jún. 17. 10:04
 20/21 anonim ***** válasza:

Elég súlyos komplexusaid vannak. Én nyugodtan élem az életemet, tartom magamat magyarnak, és szurkolok tiszta szívből a labdarúgó-válogatottnak is (randalírozás nélkül) mindenféle történelmi illúziók nélkül.


Az én őseim is bevándorlók voltak, néhány generációval ezelőtt, mégis magyarnak tartom magamat, nem "elmagyarosított bajornak", ahogyan te fogalmaznál.

2019. jún. 17. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!