Mitől függ, hogy egy nemzet hogyan tekint anyanyelvének dialektusaira, nyelvváltozataira?

Saját tapasztalataim alapján az alábbi következtetéseket vontam le:

Magyarországon vicc tárgyát képezi az, hogyha valakinek vidéki tájszólása van. Belvárosi általános iskolában 5. osztályban jött hozzánk egy vidéki fiú és ballagásig bántották az beszéde miatt.

Oroszországban talán kicsit más a helyzet, de szerintem ott sem jobb. Azok, akik kétnyelvűek, pl udmurtok, tatárok, manysik (nem a mongol tatárokra gondolok) általában az iskola első osztályáig egyáltalán nem hallanak oroszt, csak a saját nyelvüket, ezért az orosz kiejtésükön a későbbiekben nagyon fog hallatszani az első nyelvük hangzása. A szláv oroszok pedig kigúnyolják, kiközösítik, lenézik azokat, akik nem tökéletesen beszélik a nyelvet, pedig orosz állampolgárok. Sokan évekig gyakorolják a helyes kiejtést, hogy Moszkvában vagy Szentpéterváron dolgozhassanak és ne legyenek beazonosíthatóak a kiejtésük alapján.

Amerikában a déli államok beszélőit gúnyolják ki északon, Angliában pedig már a hovatartozást és a büszkeséget erősíti, ha valaki a hagyományostól eltérő nyelvváltozatot beszél. Ugyanígy az osztrák német esetében. Az osztrák barátaim nagyon büszkék a saját nyelvjárásaikra (Stájerország, Tirol, Vorarlberg) használják minden nap egymás közt, nem szégyellik, nem sütik le a szemüket, ha megszólalnak, és csak akkor váltanak a számomra tökéletesen érthető németre, ha olyannal beszélnek, aki nem ismeri az adott nyelvjárást.

Mi ennek az oka? Miért alakult ez ki? Miért más a morál országonként?