Hivatalosan hány nyelvtípus létezik?

Tipológiailag alapvetően négy típust különböztetnek meg: izoláló, flektáló, agglutináló és inkorporáló (más néven poliszintetikus), bár az utóbbit van aki az agglutináló altípusának tartja.

Az agglutináló típust jól írod, de fontos még megemlíteni, hogy az agglutináló nyelvekben a szótőhöz egymás után több toldalék kapcsolódhat (pl. könyveiteknek), ugyanis a flektáló nyelvek is használnak toldalékokat, de ott jellemzően egyszerre egy toldalék kapcsolódik a szótőhöz (pl. angol többes szám -s jele, vagy a múlt idő -d végződése).

A flektáló nyelvek legjellemzőbb példája a sémi nyelvek (pl. arab, héber), ahol a szótő csak mássalhangzókból áll, és a közöttük lévő magánhangzók variációjával képeznek különféle nyelvtani alakokat. Pl. az arab k-t-b tő az írással, könyvvel kapcsolatos dolgokat jelenti, kitáb-könyv, kutub-könyvek, kátib-írnok, aktubu-írok, katabtu-írtam. De alapvetően flektáló típusúak az indoeurópai nyelvek, bár nem olyan mértékben, mint a sémi nyelvek. A latin, ógörök, ógermán még egyértelműen flektáló, de az ezekből származó modern nyelvek már csak nyomokban őrzik a flektálást, és elmozdultak az izoláló típus felé. Legjobb példa erre az angol, ami már inkább tekinthető izoláló nyelvnek, mint flektálónak. A modern indoeurópai nyelvek közül a balti és szláv nyelvek maradtak leginkább flektálók. Az indoiráni nyelvek viszont az agglutináló típus felé mozdultak el. A modern perzsában például a birtokos személyragozás nagyon hasonló a magyarhoz.

Az izoláló nyelvek leginkább Kelet-Ázsiában találhatók (kínai, vietnámi, thai), de Afrikában is vannak, pl. a joruba. Ezekre az jellemző, hogy egy szó általában egy morfémának felel meg. Magyarul ez azt jelenti, hogy nincsenek toldalékolt szavak, vagy csak nagyon kevés ilyen van.

Az inkorporáló (vagy poliszintetikus) nyelvek pedig az agglutinálókhoz hasonlóan szintén toldalékolnak, de olyan mértékben, hogy gyakran egy szó egy teljes mondatot fejez ki. És nem csak toldalékolnak, hanem pl. az ige ragozott alakjába főneveket is beépítenek. Ilyenek pl. az eszkimó nyelvek (inuit, aleut, stb.)

De nem csak ez négyes felosztás létezik, hanem egy kettős is, ami alapján analitikus és szintetikus nyelvekről beszélhetünk. Ez igazából egy skála, aminek az analitikus végpontja felé az izoláló nyelvek közelítenek, a szintetikus végpont felé pedig az inkorporáló (poliszintetikus) nyelvek.

A nyelveket tipológiailag úgy lehet pontosabban meghatározni, ha kombináljuk a kétféle felosztást, tehát pl. azt mondhatjuk, hogy az eredetileg flektáló típusú német nyelvben erős analitikus tendenciák is kifejlődtek. A szintén flektáló eredetű angolban viszont már csak nyomokban található flektálás, és szinte kizárólag analitikus irányba fejlődött.

A tonalitás pedig egy külön jelenség, nem keverendő a nyelvtípussal, bár jellemzően inkább az izoláló típusú nyelveknél fejlődött ki tonalitás. Ezekben a nyelvekben a hanglejtésnek jelentésmegkülönböztető szerepe lehet, például a kínaiban sok olyan szó van, amik ugyanazon hangokból állnak, és csak a hanglejtés tesz különbséget közöttük.

A skandináv nyelvekben is van egyfajta tonalitás, de közel sincs akkora szerepe, mint az ázsiai tonális nyelvekben. Ott kétfajta hanglejtés van, de nagyon kevés olyan eset van, ahol két azonos alakú szó között a hanglejtés tesz különbséget (pl. norvég sukker - hanglejtéstől függően cukor vagy (ő) sóhajt)