Hibának számít, ha szenvedő szerkezetet, vagy régebbi igeidőt használok a magyarban?

Általában egyet szoktak érteni a nyelvészek abban, hogy a magánhangzó-nyújtós elbeszélő múlton kívül (adék, csinálék), amit a Halotti beszédben kizárólagosan használ, a többi múltidő a latin igeidők kipótlására jött létre.

Latin plusquamperfectum:

Vártam volt = (expectav+eram).

Vártam = expectav+i (perfectum E/1)

Voltam = eram (praeteritum).

A várok vala is hasonló szerkezet. Általában két múlt idejű mondat közül ez a kettő fejezi ki az utóidejűséget.

Az -atik -etik szenvedő folyamatos cselekvést is ki tud fejezni, a határozói pedig többnyire csak befejezettet. Bár ez az igekötőtől függ, de mégis így gyökeresedett meg a nyelvben.

A ház építettik. (A házat még építik.)

A ház fel van építve. (A ház fel van építve.)

Egyébként nem szűnt meg a szenvedő a magyarban.

A baba megszületett. (A babát megszülték.)

Ha a lehetőség megadatik... (Hogyha megadják a lehetőséget...)

Kihirdettetik... (Kihirdetik...)

Egyébként a "becsukódtatott" és a "be van csukva" között van különbség?

Igen, van.

A becsukódtatott szenvedő szerkezet, míg a be van csukva, az egy befejezett melléknévi igeneves szerkezet.

6. vagyok.

A régebbi igeidőket azért nem használjuk, mert nincs semmi értelme, a magyarban 3 idősík van, múlt, jelen, és jövő. Múltban múlt időt, jelenben jelen időt, jövőben jövő időt használunk. Több igeidőnek akkor lenne létjogosultsága, ha csupán az igeidők használatával is meg akarnánk különböztetni bizonyos történések egymáshoz viszonyított időpontját, méghozzá időhatározók nélkül, és azt akarnánk, hogy az igealakokból már világos legyen, és egyértelmű, mi mihez képest, mikor történt, egyidejű, előidejű, vagy utóidejű-e.