Mi értelme van az olyan betűknek, amiket nem ejtünk ki? Pl a törökben a ğ?

Aki azt „vette le” eddigi szavaimból, hogy komolytalan lennék, az egyéb galádságokra is képes… Sztem mindaz, amit eddig leírtam (beleértve a jelenlegi jegyzetet is...), „ül” — ergo: helytálló és igaz!

Egyébiránt, már a legelső — 6-os számmal jegyzett — hozzászólásomban is megadtam egy nem túl közismert, de azért mégis helytálló választ a Kérdező kérdésére, nevezetesen, miszerint az élőszóban ki nem ejtett betűk írásképben való megjelenítésének a kultúra fenntartása a célja. A közismertebb választ a 2-es hozzászóló adta, nevezetesen, hogy máskülönben qrva nagy káosz keletkezne a nyelvhasználatban!...

A 3-as és 4-es hozzászólók — saját kulturális „beágyazódottságuk” igen alacsony szintje miatt — EGÉSZEN EGYSZERŰEN NEM ÉRTIK, NEM LÁTJÁK a kérdés lényegét, illetve azt, hogy miért is keletkezne KULTÚRÁLATLANSÁGBA TORKOLLÓ KÁOSZ a nyelvhasználatban, amennyiben a világ írott nyelveiben ELHAGYNÁK a beszédben ki nem ejtett betűket az írott szóképből!

A legeklatánsabb példát a 2-es válaszoló adta a „káoszelméletre”, amikor is a francia nyelvet hozta fel példaként, amelyben a szavak légióját kell másként írni, mint amiként azokat élőszóban mondják! És bizony, hippper-szuppper-órrriás-nagy káosz keletkezne, ha a franci nyelv írott formájából elhagynák az élőszóban ki nem ejtett betűket!

Még a magyar nyelvben is jónéhány olyan kifejezés van, amely írott nyelvi szóképében olyan betűt tartalmaz, amelyet élőszóban nem ejtünk ki, vagy másként (más betűvel!) ejtjük! Mondok példákat is — előbb magyar nyelvűeket:

1. Lagzi Lajcsi áramot lopott!

Ezt a mondatot az emberek legalább 60 százaléka élőszóban így mondja: „LaKzi Lajcsi áramot lopott!” (Kiemelés tőlem.) Csak a legkövetkezetesebb, legrigorózusabb nyelvhasználók (még a médiamunkások közül sem mindegyik!) ejti „g”-vel Lagzi Lajcsi nevét! Márpeig a „lakzi” kifejezésnek — így, „k”-val — a magyarban semmi értelme, míg ellenben a „lagzi” az a lakodalom kifejezés „gügyögős” változata! Vagyis tehát, itt a beszélt nyelvi változat egy trehány kifejezés!

2. Allergiás vagyok a lándzsás útifűre!

(Szerencsére én nem, ez csak példamondat…) Na, de ezt a mondatot már az emberek kb. 99,9 százaléka EGY „l” betűvel (tehát nem betűkettőzéssel kimondva), és a „dzs” betűt (merthogy a gyengébbek kedvéért, ebben az esetben a „dzs” betű-triád voltaképpen EGYETLEN betűt „ér”!) NEM BETŰNKÉNT KIEJTVE, hanem valami egészen más hangképpel ejtve mondja, éspedig olyan hangképpel, amelyet a „dzs” betűkép fejez ki legjobban! Itt tehát egyrészt szintén a beszélt nyelv szerinti emberi trehányságról van szó, másrészt az írott nyelvi változat hasonításáról a beszélt nyelvhasználathoz.

3. Dzsenike influenzás.

(Nem influenzás, mert nincs Jennyfer nevű lányom [tudtommal legalább is…], ez is csak egy példamondat.)

Azzal most nem foglalkozom, hogy az idétlen magyar jogszabályok szerint a nem magyar eredetű „keresztneveket” MAGYAROSÍTVA kell írni (ami véleményem szerint, úgy hülyeség, ahogy van, mert vagy használjuk az idegen nyelvű változatot helyesen, vagy pedig ne engedjük azt egyáltalán!), az azonban ide tartozik, hogy a magyar népesség cca. 65-70 százaléka a tulajdonnevet élőszóban kb. úgy ejtené, mint a „lándzsás útifű” esetében a „lándzsás” „dzs”-jét (vagyis tehát szintén az írott nyelvi változat hasonul a beszélt nyelvhasználathoz), míg a légzőszervi megbetegedést a magyarok nagy többsége így gügyögné: „infULenzIás.” Az utóbbi esetben pedig a kiemelésből is nyilvánvaló, hogy a magyarok nagy százaléka ELBARMOL és TÚLTELJESÍT! A szó összes betűjét kiejti ugyan, de az „lu” betűket „ul”-re CSERÉLI — csak, mert neki úgy kényelmesebb… —, másfelől az élőbeszédben OKTALANUL ODABIGGYESZT egy oda nem illő betűt is! Mindettől persze, még igaz az állítás, miszerint az „infULenzIa” még soha, sehol, senkinek nem ártott, míg ellenben az „infLUenza”, az 1920-as években (ha jól tudom) több mint 2 millió áldozatot követelt Európában!... Vagyis az „influenza” élőbeszédes kiejtésében a magyarok nagyobb hányada nemhogy lustának és trehánynak bizonyul, de egyenesen primitívségéről állít ki bizonyítványt!

A fenti három példa azért is tökéletes, mert az első egy 100%-ban magyar szavakból álló mondat, a második már 1/5-öd résznyi idegen (nevezetesen latin) eredetű szót is tartalmaz, míg a harmadik mondatban csak a szavak végén látható képzők magyar eredetűek, mégis, a harmadik mondatot csak a magyar nyelvet beszélők értik!...

A lényeg: KULTÚREMBEREK az első mondatot teljesen korrektül — úgy, ahogy írva vagyon — szokták kimondani, a második mondat esetében csak a „lándzsás” szót ejtik „elmaszatolva”, de nem azért, mert mégis tahók, hanem, mert abban az esetben az írott szókép alkalmazkodik a beszélt nyelvhez — úgy, amennyire… A harmadik esetben viszont a helyzet az, hogy egy MAGYAR kultúrember NEM AD „Dzsenifer” nevet a lányának (pláne, nem, hogy úgy kellene írnia, ahogyan az idióta magyar jogszabály előírja!…), az influenzát pedig úgy ejti ki élőszóban is, ahogyan írva van — tehát nem csereberél betűket, és nem illeszt a szóhoz még, egy oda nem illő betűt is — pluszban!...

És most egy — csak egyetlen — angol nyelvű példa: This is a low budget film.

Ez magyarul annyit tesz: „Ez egy alacsony költségvetésű film”. A mondat „magyaros” fonetikával (magyar kiejtés szerinti írásmódban) leírva (de angol anyanyelvűként kimondva is!), valahogy így hangzik: „Dzisz iz e ló bádzset film”. Írhatnák ugyan így is az angolok (mennyivel könnyebb dolga is volna akkor az olyan egykönyvű — például a nem túlzottan nagy műveltségről tanúbizonyságot tevő, 3-as és 4-es hozzászólást prezentáló — embereknek…), de hát nem így írják… Úgy írják, ahogyan fentebb írva vagyon, viszont — sajna’ — nem úgy mondják… Ugyanis, ha bötűről-bötűre úgy mondaná valaki, ahogyan látszik — tehát, ha úgy mondaná, mint aki egy árva kukkot sem tud angolul, és fogggalma sincs (így, 3 g-vel nincs fogalma) arról, hogyan is kell ejteni az angol szavakat, csak „magyarosan” (betűről-betűre) sorolná a fentieket —, azt a kutya sem értené meg brit honban!... Ha pedig egyik napról a másikra a briteknek akár, csak 5-10 százaléka váltana át a BETŰ SZERINTI kiejtésre, vagy megfordítva: 5-10 százalékuk kezdene nagyhirtelen ÚGY ÍRNI, AHOGYAN KIEJTI A SZAVAKAT, akkor 24 ÓRÁN BELÜL TOTÁLIS KÁOSZ ALAKULNA KI, Nagy-Britanniában! Az első esetben a „hagyományőrzők” azt hihetnék, hogy vagy a többiek lettek hirtelen idióták, vagy ők hülyültek meg, míg a másik esetben egy filmköltségvetés vázlatát tartalmazó feljegyzést, akár egy katonai összekötőtiszt tevékenységéről készített titkos film-anyagnak is értelmezhetnének…

Összefoglalva: A beszélt, és írott nyelv elkülönülésének egyrészt tehát praktikus (gyengébbek kedvéért: gyakorlati) okai vannak, másrészt a kultúra védelmét szolgálják.

A gyakorlati ok felől tekintve, a beszélt nyelvekben egyes betűk azért (is) maradhatnak ki bizonyos esetekben az írott nyelvi szóképekhez képest, mert az élőbeszédet a HANGSÚLY, a RITMUS, a HANGLEJTÉS, és a GESZTUSOK támogatják, amelyekkel — így együttesen — ÉRZÉKELTETHETŐK az írásjelek, és mindezek révén ASSZOCIÁCIÓK (képzettársítások) indukálódnak az agyban, amelyek segítik a megértést. A beszélt nyelv írott nyelvhez viszonyított egyszerűsítésének azonban korlátai vannak, éspedig az ÉRTHETŐSÉG korlátja! Ellenben az írott nyelvi szóképekben az ÍRÁSJELEK és bizonyos esetekben (némely nyelvben gyakrabban, más nyelvekben ritkábban, de kivétel nélkül minden nyelvben!) a „FÖLÖS” BETŰK/BETŰKAPCSOLATOK révén valósítható csak meg mindaz a KIFEJEZÉSMÓD, ami a beszélt nyelvben „alapból” rendelkezésre áll.

A kultúra felől tekintve két szempontot tudok megnevezni, az egyik objektív, a másik szubjektív. Az objektív szempont az, hogy KULTÚRA VÉDŐ és KULTÚRA ŐRZŐ szerepe van annak, hogy egy nép nyelvének írott nyelvi változata nagyobb állandóságot mutasson a szabály-megtartásban, mint a beszélt nyelv, vagyis magyarán: ne változtassanak túlságosan gyakran az írott nyelv „alakzatán” — a szavak betűrendjén és helyesírásán.

A szubjektív szemszög pedig az, hogy nézetem szerint mennél gazdagabb egy nép kultúrája, mennél műveltebb — úgy általában — a népessége, annál inkább eltér az adott nép nyelvének írott változata a beszélt változattól. Talán nem véletlen, hogy a francia nyelv a legszebb mind között, és egyúttal a franciák a legműveltebbek — úgy általában is — a bolygón!... És az is közismert, hogy a franciák védik legelszántabban saját nyelvüket az idegen behatásoktól!

Ennyit a „tollkodásról”, 10-es!...