Rivalizálás két barátnő közt?

Ne haragudj, de én nem szoktam rivalizálni a barátnőimmel.

Ha valakit az ellenségemnek tekintek, akkor biztos, hogy nem a barátnőm.

"Ivarérett" felnőtt nők között már-már természetes jelenség a rivalizálás, a legalacsonyabb "fokon" is (hozzáteszem, sajnos). Én nem szoktam rivalizálni, a barátnőm viszont igen. Ő túlsúlyos (120kg fölött), nekem az alakom majdnem tökéletes (lehetne feszesebb a hátsóm:D), viszont ő jár egyetemre, én pedig nem. Úgyhogy, amióta oda jár, azóta folyamatosan felvág vele, próbálja azt érzékeltetni, hogy neki több esze van, én pedig hülye vagyok hozzá képest. Folyamatosan latin szavakat mond, ha kell ha nem (ez utóbbi gyakoribb), mások előtt is kihangsúlyozza, hogy neki diplomája lesz, nekem pedig csak egy érettségim van. Eddig megbocsátottam neki, és nem szóltam egy szót sem, mert tudom, hogy a súlya, teste miatt csinálja ezt (évek óta ismerem), mégis, mostanában kezd betelni a pohár. Eddig egyelőre nem szóltam, mert nem akarom megbántani, de szerintem nem helyénvaló két barátnő között a rivalizálás, és az "okos enged, szamár szenved" sem igaz, mert az okos enged és szenved is.

22/L

Aki ilyen rivalizálós, én azt ismerősnek/társaságnak se viselem el sokáig.

Én anno gimnáziumban tapasztaltam ezt a helyi "barátnőimmel". Mivel egykorúak voltunk, és valamiben hasonlítottunk, így ők előszeretettel kerestek valamit, amiben "jobbak" lehettek. Pl. ő fogyott két kilót, én nem, neki jobb lett a matek dolgozata, mint nekem (ha nekem lett jobb, akkor kussolt, akkor nem volt kedve összehasonlítani). Én ettől ki tudtam szaladni a világból.. valahogy bennem nincs erre igény, hogy legyen egy hozzám hasonló, vagy csak egyazon életszakaszban lévő ember, akinél én folyamatosan "jobb" lehetek. Viszont az előző válaszolóval ellenben én hál' Isten úgy érzem, felnőttként kinőttek a nők ebből a hülyeségből, hogy folyamatosan rivalizáljanak, (vagy csak szerencsésen nem kerültem össze ilyen emberekkel). Remélem ez utóbbi így is marad.:)

Egy felszínes lány ismerősöm volt általánosban, aki rivalizált velem. Néha random úgy döntött, hogy már nem barátkozik velem, és menjek a p-ba. Én erre úgy reagáltam, hogy vállat vontam és ott hagytam, had főljön a saját levében. Nem is tekintettem barátnak, mert ez nem az, inkább csak időszakos havernak.

Azóta több nagyon jó női barátom van, tartjuk a kapcsolatot, és nincs rivalizálás, minek is? Taknyos kis pondrók lennék, vagy mi?

Barátnőimmel nem rivalizálunk, úgy vélem, azon kevés lány, akikkel már évek óta jó barátnők vagyunk, azok tényleg olyanok is, hogy nem felszínesek, semmi értelme versengeni.

Aki meg ezt teszi, azt nem nevezném barátnak.

Nekem se szokásom a másikon átgázolni, csak, hogy bebizonyítsam, jobb vagyok, viszont az tény, hogy általában a nők többsége nagyon szemét egymással.

Fúrnak, kavarnak a másik háta mögött, pletykálnak, ez nem az én stílusom.

Viszont ez megfigyelhető szinte az összes női kapcsolatban: anya-lánya, anyós-feleség/barátnő, osztálytárs, stb.

Egyetemre járok, és ott is a lányok közt (ha nem is kimondva, de érezhetően) megy a versengés ki vizsgázik le jobban, ki ír jobb zh-t, lenézés, stb.

A fiúkkal ilyen baj nincs.

Én már rögtön elbizonytalanodok, mikor meglátom pár csop. társ nőmet, ahogy stréber módjára mondják fel az anyagot, aztán kijönnek egy ötössel, én meg ha kettest kapok, ott van a szemükben a lenézés, a káröröm, miközben elejtenek egy ,,ó igazán sajnálom"-ot.

Vagy ha én kapok jobb jegyet, akkor meg a ,dögölj meg" megy hátam mögött, meg a r...cozás. Én elhányom magam ezektől a dolgoktól, undorító.

A férfiakkal sose volt ennyi baj.

Egyébként mikor egy idős nő végig stíröl az utcán egy fiatal lányt, és esetleg megjegyzéseket tesz rá, ez is a rivalizálással magyarázható.