Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Szokások, etikett » Ha bármilyen kritika éri a...

Ha bármilyen kritika éri a cigányt miért a "büdös rasszista" lesz az első reakciója? Miért nem hajlandó/képes elvonatkoztatni a saját színétől?

Figyelt kérdés

Első eset, a szomszédomék, nem volt wc-jük, ezért a gangon, a bejárati ajtó mellé pakolták ki a felmosó vödröt, amibe pisiltek és dobálták bele a használt wc papírt. A közös képviselő panaszt tett rájuk, kijött az önkormányzattól valaki felmérni a helyzetet és miután elment kimentek üvöltözni a gangra, hogy mocskos, rasszista magyarok vagyunk (a ház kompletten), mert más is tart az ajtaja előtt dolgokat, mégis ők lettek csak feljelentve - mondjuk más nem tart pisit az ajtajában, de ez persze részletkérdés.


Második eset: ma álltam a buszmegállóban és két hízottabb férfi előttem slattyogott el, de úgy, hogy az egyik kb. 3 centire az orrom előtt ment el, meglökte a táskám, mikor a járda legalább 3 méter széles és nem kerültek ki senkit. Nő létemre szóvá tettem, hogy miért kellett nekem jönni, elég nagy ez a járda. Erre visszakérdeztek, hogy mi a probléma, mi van, játsszuk le vagy kussoljak, büdös rasszista qrva vagyok. A vicc az, hogy őket nem is cigánynak néztem, szerintem fehér emberek voltak.


Ezt a hatalmas aduászt a politika írta a fejükbe? Kényelemből rasszistáznak vagy ennyire sötétek vajon?



2013. aug. 8. 13:15
1 2
 1/13 anonim válasza:
100%

Ez az egész rasszizmus téma Magyarországon egy szándékosan félre értett és félremagyarázott dolog.

1. Magyarországon nincs rasszizmus! PONT! Az embereknek a cigányokkal nem az a bajuk, hogy más a bőrszínük, vagy a származásuk. Az a baj velük, hogy lopnak, agresszívak, verekednek, stb. És az sem rasszizmus, hogy ilyen kategorikus kijelentéseket teszek, mert statisztika szerint, nagy átlagban ez igaz rájuk. Vannak kivételek, de nem az a jellemző.

2. A leginkább félre értett dolog pedig az, hogy bárkinek bármilyen baja van egy más bőrszínű emberrel, az automatikusan rasszizmusnak minősül. Persze ezt a cigányok nem maguktól tanulták be. Rengeteg politikus és jogász él abból a zűrzavarból, amit a cigány kisebbség körül keltenek, ebben hatalmas pénzek vannak és ez nagyon káros cigányra és nem cigányra nézve egyaránt.

2013. aug. 8. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
1%

Rasszizmus az is, hogy te a kritikára érkező ilyen reakciókat rögtön cigánynak tételezed fel, pedig mások is viselkednek hasonlóan, nem is kevesen. Sokan fogalmaznak úgy, ahogy te, és sokkal durvábban. Erre alakul ki válaszképpen az általad neheztelt magatartás.

Mindkét magatartásforma és minden hasonló az igényesség hiányát, tudatlanságot tükröz. Az illetők nem tanulták meg azt a helyzetet, így fogalmuk sincs, mit kellene tenniük. Nem szándékosan teszik, hanem ennyi telik tőlük. Ez lehet kényelmetlen, és szóvá is lehet tenni. A baj az, hogy a magatartást nem a szellemi képességekkel és kultúra hiányával magyarázzuk, hanem azzal, hogy cigány. Ez mélyen sértő. Hiszen vannak magasan kulturált, rendkívül igényes cigányok is. Próbáld ki (illetve ne), ha tartósan és igazságtalanul ér megszégyenítő kritika, miként reagálsz, ha egyszer mégis jogos. Azt hiszem, te előbb felháborodnál.

2013. aug. 8. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
0%

Rakshula, a félreértés benned van, te tényleg rasszista vagy. Nem állítom, hogy szándékosan, sőt. Miről van szó?

Adott egy kellemetlen (ha akarod ocsmány) jelenség. Ezt többen elkövetik. Következtetés: cigányok. Majd engesztelésképpen: kivéve a rendesek. Figyeld a különbséget.

1. Jelenség --> cigányok --> van kivétel is.

2. Jelenség --> alacsony kulturális szint --> sok közöttük a cigány.

Tulajdonképpen ugyanazt mondod, mégis ég és föld. Ez a különbség, ami egy kijelentést rasszistává, vagy nem rasszistává tesz. Tudom, hogy az embereknek nem a bőrszínnel van bajuk, de mégis úgy fogalmaznak, mintha azzal lenne. Ez a fogalmazás még csak magában hordja a rasszizmus lehetőségét. Aztán jönnek a rosszindulatú emberek, akik a lehetőségből valóságot csinálnak. Az is objektív adottság, hogy sok a rosszindulatú ember. Ne adjunk lehetőséget nekik, fogalmazzunk pontosan. Így legalább a sértődést is ki lehet védeni automatikusan.

2013. aug. 8. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim válasza:
100%

Előző:

Akkor lenne rasszizmus, ha a cigányok viselkedését a genetikai sajátosságaikból eredeztetném (hozzáteszem még ez sem lenne elítélendő, ha a dolog objektív, hiszen a biológusok is ezt teszik, csak az állatoknak nincsenek jogaik, meg önérzetük, hogy szót emeljenek ellene). Amit én képviselek, az nem rasszizmus, hanem kulturalizmus és igen, állítom, hogy a cigányság egészében, kulturálisan 500 évvel le van maradva. Ebből eredeztethető minden epigenetikus hatás és neveltetésbeli probléma, ami jelenleg negatívan sújtja a cigányságot és környezetüket. Nem a "fajtájukkal" van a gond, hanem a történelmükből eredő kulturális lemaradottságukkal.

2013. aug. 8. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 laciku 02 válasza:
100%
Én azt kívánóm minden védelmezőiknek, hogy fogadjanak el egy családot szomszédnak.Akár még válogathatna is.Nem találna rendeset.
2013. aug. 8. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
100%
Egyszerűen tudják, hogy ez egy aduász. Bármiért szólsz nekik, ezt fogják szajkózni. Mert ezzel sok embert meg lehet félemlíteni. Nem biztos, hogy a sötétség van emögött, inkább a kényelem - olyan értelemben, hogy így zavarba tudják hozni azt, aki rájuk szól, és nyugodtan szemétkedhetnek mindenkivel.
2013. aug. 8. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%

Persze, hogy tudják, mennyire ki tudják ezt használni!

Nem egy eset előfordult már, hogy megvertek valakit a cigányok, és amikor felelősségre akarták őket vonni, azzal védekeztek, hogy:

- a megvert illető lecigányozta őket (pedig nem...)

- "há' azé' mert én cigány vagyok?"

Undorító népség, gusztustalan körülmények közt élnek, beviszik a mocskot a normális emberek közé. Kulturálatlanok, és szinte minden nap az ország valamelyik pontján az őket eltartó magyarok ellen fordulnak. Aki szóváteszi ezt, vagy esetleg rájuk mer nézni, az rasszista. :D

Lehet, hogy vannak kivételek, de én még nem találkoztam olyannal, sőt ahogy mondják, a kivétel erősíti a szabályt.

A 2. válaszoló persze jön a tipikus cigánymosdató szöveggel, úgyhogy azt kívánom, ossza meg ő is a házát a kérdező által is említett cigányfajtával, aztán pár nap múlva adjon helyzetjelentést, hogy nem-e változott a véleménye.

2013. aug. 9. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
0%

Rakshula: nem hiszem, hogy közös nevezőre tudunk jutni, mert nem veszed figyelembe (nem azt cáfolod), amit mondok. Én úgy vélem, a vitának akkor van értelme, ha az egyik mond valamit, a másik azt fogadja el,vagy cáfolja. Ha valami mást mond, akkor elbeszélnek egymás mellett (a többivel nem vitatkozom, látom, ők csak annyit fognak fel, más van írva, mint amit olvasni szeretnének).

Abban tévedsz, hogy a rasszizmus nem a genetikai sajátosságok eltéréseit veszi figyelembe. Lehet ez is, de ez csak töredéke a rasszizmusnak. A nagyobbik része az, amit korábban írtam: ha a jelenséget egy más szempontból kategorizált csoporttal (etnikummal, egyéb tulajdonság szerinti csoportosítással) azonosítod. E fogalom ugyanis azt fejezi ki, hogy adott az emberek valamilyen csoportosítása (mondjuk etnikum szerint), és egy csoportról állítjuk, hogy ők azonosak egy másik tulajdonsággal (mondjuk bűnözéssel). Két dologban viszont egyetértünk. 1. E fogalmat sokan, köztük olyan hivatalos személyek, akiknek alaposan érteni kellene hozzá, teljesen tévesen használják. Ezért a fogalom körül sok a zűrzavar és félreértés, ebből következően is az egyes dolgokat jószándékúan nehezményezőket gyakran indokolatlanul rasszistázzák le. Ez hiba. 2. A felvetett probléma - nevezetesen a cigánybűnözés - súlyos és megoldandó probléma. A rasszizmus pontos értelmezése itt azért fontos, mert ha a probléma megoldását hibásan kezeljük, a gond hatványozottan nagyobb lesz. Tehát ez esetben a rasszista megközelítésű problémamagoldás nem enyhíti, hanem súlyosbítja a bajt. Ez pedig nem lehet senkinek érdeke, csak aki ebből húz hasznot.

Egyébiránt azt szomorúan látom, hogy egyetlen olvasó sem értette meg a választ. Hogy mi a véleményük róla, az nem érdekel, de tudom, hogy ilyen értelemmel ezt az országot, benne a cigányságot és magyarságot, csak még rosszabb helyzetbe lehet hozni. Ha csak magamat nézném, még ez se érdekelne - ha megérted, mire gondolok.

2013. aug. 9. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
0%
Elnézést, félreérthetően fogalmaztam a mondatot. Tehát azt állítom, hogy a genetikai eltérések alapján való megkülönböztetés rasszizmusnak csak egy csekély része. A nagyobbik... - innentől egyértelmű
2013. aug. 9. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%

Olyanok mint a kutyák,addig mennek amíg a lánc ér

Ezt a rasszista szöveget meg nem ők találják ki,ők ilyenhez túl hülyék,a szájukba adja a sok jogvédő meg politikus,akiknek köszönhetjük ezt a helyzetet,hogy ennyire elszaladt velük a ló

2013. aug. 10. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!