O. V. neveltetésében, élet- világfelfogásában, gondolkodásában protestáns, az amit most csinál a politikában az a protestantizmus gyakorlatából ered?

„Kálvin János (1509-1564) szigorúbb elveket vall Luthernél. Szerinte a munka Istennel

szembeni adósság, melyet életünk végéig törlesztenünk kell. A dologtalan kezekre a bűn

leselkedik. Ebből következik, hogy – ahogyan azt Max Weber szemléletesen bemutatja – ez a

vallás kifejezetten kedvezett a vagyont gyűjtögető, tőkét fölhalmozó „kapitalizmus szellemé”-

nek. A kálvinizmus abban a formájában, ahogyan a 16-17. században elterjedt, az egyén életét

16 Erasmus (1913): A gyermek nevelése. A tanulmányok módszere. Fordította: Péter János.

Budapest

16

addig ismeretlen szigorral szabályozta, mintegy „evilági aszkézist” követelve híveitől. A

meggyőződéses kálvinista Isten dicsőségét gyarapítja azzal is, ha fáradhatatlanul

munkálkodik, nem vár égi segítségre, maga irányítja sorsát. Lemond minden fölösleges világi

hívságról, helyette rendszeres önvizsgálattal igyekszik meggyőződni saját értékeiről,

kiválasztottságáról, avagy kitagadottságáról. Életét egyfajta „aktív önuralom” jellemzi, mely

sok tekintetben rokon a középkor szerzetesi erényeivel.”17

A kálvinista szerint Isten annak segít, aki segít önmagán. Max Weber szavait idézve:

„üdvözülését, pontosabban üdvözülésről való bizonyosságát maga csinálja”. A kálvinista

számára mindemellett ott áll a „kiválasztott vagy kitagadott” lét örökös, szorongató

dilemmája. Számára nem adatott meg (ami például a középkori keresztény ember számára

magától értetődő volt), hogy a „gyengeség és könnyelműség óráit” fokozott jóakarattal

egyenlítse ki. A középkori keresztény egyház számára természetes volt híveinek emberi

esendősége, realista módon elnézte, hogy azok elkövetett és meggyónt bűneiket konkrét jó

cselekedetek sorozatával „egyenlítsék ki”. (Bűnmegbánás-gyónás-kiengesztelés.) A kálvinista

számára ez nem járható út. Az üdvözüléshez csak a rendszerré emelt jó tettek sorozatán át

juthat el.