Akik megtértetek a drogozásból, mi erről a véleményetek?
25 éves fiú vagyok, kb 4 éve merítkeztem be és tértem meg, azóta is úgy tekintek Istenre, mint az apámra és nagyon szeretem. Ebből a hitből úgy érzem nem tud semmi eltéríteni, tudom hova tartozom.
Gyerekkorom elég zűrös volt. Mindig is introvertált voltam és egy hatalmas csalódás/szakítás miatt öngyilkosságot is megkíséreltem, végül nem egy koporsóban, hanem egy gyülekezetben kötöttem ki, saját elhatározásból, mert éreztem, hogy most ezt a kis lépést meg kell még lépjem az utolsó erőmből.
Igen, segített, elkezdtem hinni és önszántamból bemerítkeztem ennél a gyülekezetnél.
Jártam még kb 1 évet kisebb kihagyásokkal a csoportba beszélgetni, de sosem éreztem teljesen jól magam ott a korkülönbségek miatt, meg nem is volt túl közel a hely, szóval a kifogások győztek egy idő után és nem jártam többet.
Ezután eltelt 2 év és nem folyamatosan, de nem mondanám ritkának se, vissza estem a füvezésbe.
Elkezdett visszatérni a depresszió, egyedüllét érzése, ember undor.
Voltak mély pontok, akkor mintha megint megváltottak volna, sírtam és tudtam hogy Isten felé tartozom és bocsánatot kértem és hálás voltam, éreztem, hogy nem enged el a legrosszabb helyzetben sem.
Aztán ez így ment egy darabig, bűnbeesés, bocsánatért esedezés, sírás, aztán megint elesek, megint rettentően sajnálom és újra és újra.
Tehát kb 23 éves koromig ez ment.
Onnantól kezdődtek a rosszabb dolgok, még ennél is inkább elkezdtem érezni, hogy milyen rettentő rossz egyedül lenni.
Sajnos egyre inkább kezdett menedék lenni a betépés.
Azt a zajt, rossz érzéseket, abszolút unreális gondolatokat és stresszt úgy éreztem, hogy meg tudom szüntetni azzal az állapottal. Sajnos ez igaz, mert legalább akkor nem gondolok hülyeségekre és nem stresszelek. Fáj ezt beismerni, de szeretnék őszinte lenni magamhoz is, az a kábulat fényévekkel jobb, mint az ágyon ülni és nézni a falat, hogy senki nem kiváncsi rám.
Elég érzékeny ember vagyok, szükségem van arra, hogy szeretve legyek, tudom, hogy Isten szeret, érzem, de mint ember az embert, mint társ a társat, azt nem érzem.
Szeretnék feleséget és gyerekeket a jövőben, de így elképzelhetetlennek tartom még azt is, hogy ha egy keresztény lány ezzel tisztában lenne, hogy mekkora problémák vannak nálam egyszerűen világinak hív és elhidegül, otthagy, amit teljesen megértenék és nem hibáztatnám.
Utálom ezt az érzés, hogy nem tudok egyről a kettőre lépni, mert az érzéseimtől függök, mert úgy érzem, amikor nagyon rossz, hogy jelentéktelen az életem és aki már érezte azt az érzést, hogy "ennél még a halál is jobb" az tudja milyen.
Nem szeretnék a létezésemről dönteni és biztosan nem leszek öngyilkos már, sosem tudnám megtenni ezzel a tudattal, hogy szeret Isten.
Viszont amikor annyira rossz, a kevésbé rossz is jó tud lenni, mert az legalább van.
Úgy érzem amíg nem találok társat az életemben, addig ezzel kell éljek, de tudom, hogy ez sem jó így, ezzel a bűntudattal és keserűséggel élni...
Szomorú beismerni magamnak, hogy tisztán az élet fájdalmas, hiábavaló így egyedül, mert nincs kivel megosztani, betépve pedig, hogy elviseljem mindezt, szembe megyek egy csomó dologgal és igazán én sem szeretném, de úgy érzem jelenleg nincs más választásom ennek az egésznek az elfogadására és csillapítására.
Rengeteget csalódtam a világban, sokat bántottak, gyerekként sok betegségen mentem át (hála Istennek mindegyikre lett megoldás), nehéz volt mindig is, valamiért nekem ez jutott, de biztos így lettem most az, aki. Nem hibáztatom ezért Istent, mert tudja mit enged és mit nem.
Csak már annyira fáj és nem látom a végét.
válasza:Egyébként pont pár napja írtam le a történetem.. Egy kérdést tettem fel, és eléggé eltértünk a tárgytól..
https://www.gyakorikerdesek.hu/etelek-italok__egyeb-kerdesek..
Azt javaslom neked még most próbálj mindent beleadni, és normál élet élni. Amíg tudsz...
válasza:Senki nem látja a végét, aki hisz. A hit arról szól, hogy "hitben járunk, nem látásban". Ábrahám reménytelenség ellenére is remélt. Vagyis olyan helyzetben sem adta fel a reményt, amikor emberi számítás szerint már semmi esély sem volt. Mert tudta, hogy Isten mindenható, és amit ő (Ábrahám) reménytelennk lát, az még nem reménytelen Isten számára. De ő is megingott egyszer-kétszer a hitében, pl. amikor lefeküdt a szolgálójával, mert úgy tűnt neki, Isten ezen a módon ad majd gyereket neki. Mindazonáltal Ábrahámot Isten mégis a hívők atyjának nevezi, e megingása ellenére.
Szerintem nem vagy egyedül, aki Istenen kívül emberi kötelékekre és emberi szeretetre is vágyik. Ez normális. Viszont ha a gyülekezetbe mindenki csak kapni menne, és nem adni is, akkor senki sem kapna semmit, szeretetet sem. Jézust azt parancsolta a tanítványainak, hogy úgy szeressék egymást, ahogy ő szerette őket.
Kérdés: abból a gyülekezetből, ahova jártál, tud valaki a drogproblémádról? Végül is oda jártál egy évig, nem tudsz vagy akarsz tőlük segítséget kérni? Mert az igazi szeretet nem akkor nyilvánul meg, amikor mindenkinél buli, öröm és tánc van, hanem akkor, amikor egy barát bajban van, veszteség, gyász éri, súlyosan elbukik valami bűnben. Akkor kinyújtja-e a karját valaki? Akkor törődik-e valaki?
A jelen állapotodban, először is higgy Istenben, hogy nem ez a vége a történetednek. Aztán menj el a drogelvonóba, te leszel a csapat kedvence, mert a legtöbb drogos akkor jut oda, amikor más nagyon nehéz, és kevés kilátással kecsegtet a kezelésük. Te még nem vagy erős függő, ha jól értettem, úgyhogy sztár leszel. Aztán kövesd pontosan a drogelvonó utasításait.
üdv
Stefán
válasza: válasza:Szia
Elnézést, nekem soha nem volt ilyn jellegű problémám, de találkoztam már hasonló problémáju egyénekkel. Láttam a küzdelmüket, harcukat. Volt akinek sikerült, ha volt elég kitartása, volt akinek nem. De mindig egyén-függő volt a dolog, és nem külső körülményektől fügött az hogy megszabadultak vagy sem a problémájuktól.
Figyeld meg, azt hiszem a 2-es kommentelő őszinte vallomását! annyibban hasonlíttok, hogy mindketten megmagyarázzázok, miért kábítóztok! pedig ezek inkább kapaszkodók, van mi mögé bújni, vagy megmagyarázni ki, vagy mi a hibás.
Te társat hiányolsz magad mellé. Pedig csak egy másik ember életét tennéd tönkre - ha találnál magadnak valakit - nagy eséllyel. Erről írt a kommentelő. Ha azt gondolod nálad ez másként lenne, lehet csak magadat csapnád be. Viszont a szeretet hiány amitől szenvedsz az nagyon is valós lehet, éppen a korod miatt. Egyébként a szeret hiányában minden ember "elhervad" kortól függetlenül.
Ebben a folyóiratban 3 cikk foglalkozik a drogos problémával, olyanok nyilatkoznak, akiknek sikerült átálniuk, normális, keelégító életet élni. Ha van kedved olvasd el: [link]
1. Kik fogyastanak drogokat
2. Miért élnek vissa a drogokkal?
3. Drogok - van megoldás!
Pár perces film:
Egy kábítószeres banda tapasztalata: - [link]
Új életet kezdett: - [link]
Soha ne add fel! - [link]
válasza:A véleményem az, hogy szomorú sors és sajnos nem vagy egyedül.
A második választ azt is bizonyítja, van az a szint (és milyen hamar!), ahonnan egyedül kijönni nem lehet már. A szeretet nagyon sokat számít, de önmagában elégtelen.
Azt kell világosan megérteni, hogy e problémát bizonyos ponton túl csak szakember tudja megoldani (mert egy embernek nem tud abban az állapotban akkora lelkiereje lenni, hogy önmagát kisegítse). Sajnálatos, hogy a mai közvélekedés is a tönkremenetelt erősíti. Emiatt is nehéz szakembert találni. Te még otthon élsz, kérj szülői segítséget ennek találásában (a szülő ősi elemi érdeke, hogy segítsen, mindenki másé kisebb). Vannak drogambulanciák, a fő probléma az, hogy kevés a pénzük, ezért a lehetőségeik is. De még mindig az számít biztatónak, ha emellett próbálsz kapcsolatokat találni, az rásegíthet. Miért mondom ezt? Te összefogottan vagy (még) képes értékelni saját helyzetedet. El se hiszed, milyen nehéz ez. A nem drogosok nagy része se képes rá. Tehát neked van esélyed kapcsolatra. Nem feltétlenül (és azonnal) párkapcsolatra. Ez a folyamat több részes. Előbb csak annyival törődj, ki kell jönni belőle. E szempontból, mindegy hogyan. Ne szemérmeskedj, végy igénybe minden segítséget. Ha már van alapod, lehet szemérmeskedni, lehet válogatni. Most csak az elindulás a lényeg.
Most még mindig csak a következő lépés helyességével és megtételével törődj. Semmi más nem számít, mert a probléma nagy, a közeg meg rossz. Majd a többedik lépés után fokozatosan törődhetsz a környezeted reakciójával is. Most csak a magadéval törődj. De légy mindig őszinte! El sem képzeled, mennyit számít.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!