A 16. század előtt gondolta úgy bárki is, hogy a Biblia 66 könyvből áll, ebből a 66 könyvből? Ki volt ez az ember, mikor élt?

Hogy egyesek mi végre válogatnak a könyvek között és mondják azt, hogy ez vagy az nem való bele, azt nem tudom, de 1600 éven át valóban létezett egy közel egységes kánon. Gondolom olyan volt az adott könyvben, ami nem illett bele a tanításukba, ezért inkább a Bibliát vágták meg, mint sem a tanítást igazították hozzá.

"Miért pont a római irányzat által használt kánon, iletve annak is egy tisztított változata lenne irányadó?"

Több ókori zsinaton is ezt erősítették meg, például az egyik Római és Karthágói zsinaton.

A római gyülekezettel kapcsolatban nem értek egyet. Már meg nem mondom melyik apostoli levélben, de rendkívül elismerően és nagy méltatással írnak róla. Ami tekintve a távolságokat, elég nagy szó.

Minden vallási közösség maga állapítja meg és maga dönti el, hogy mely könyveket tekint szentnek, mely könyveket tekint sugalmazottnak. Az megint más kérdés, hogy annak a vallási közösségnek ténylegesen mennyire van igaza, vagy éppen mennyiben téved, amikor megállapítja a saját kánonját.

A keresztény Szentírás kánonja, amelyhez az Ószövetség könyvei is hozzátartoznak évszázadokon át formálódott, alakult és tisztázódott le. A kánon sokáig nem volt szigorúan megállapítva és lezárva, hanem folyamatosan bővült és folyamatosan vita volt arról, hogy egy-egy könyv mennyire sugalmazott vagy mennyire nem. Vagyis egy vallási közösség simán létezhet úgy is, hogy nincs szigorúan lezárt kánonja, nincs egészen pontos listája a szent könyvekről, hanem akadnak azért kérdőjelek is.

A korai keresztény egyház vezetősége viszonylag gyorsan egyességre jutott az újszövetségi kánont illetően. Az ószövetségi kánon pontos megállapításában viszont már jóval több vita volt, hiszen Jézus idejében még az sem volt szigorúan lezárva. A zsidók azonban a Krisztus utáni első század végén a Jeruzsálemben és Júdeában használatos kánont fogadták el véglegesnek, az alexandriai kánon többlet könyveit, amelyeket a görög nyelvű Septuaginta fordítás tartalmazott végül nem vették be. A keresztények azonban elfogadták, noha több nagy tekintélyű egyházatya is a rövidebb kánon mellett érvelt. Ezért ezeket a vitatott többlet könyveket deuterokanonikusnak, vagyis másodlagosan kanonizált könyveknek is nevezzük.

Azonban a hosszabb kánon sem volt tökéletesen egységes, mert maga a Septuaginta sem volt teljesen egységes. A római pátriárka vagyis a pápa kánonja egy picit más volt, mint a keleti pátriárkák kánonja, aminek egyébként semmi teológiai jelentősége sem volt. Az egységes kánon nyilván előbb-utóbb létre jött volna, ha az egység megmaradt volna, a keleti pátriárkák azonban 1054-ben elszakadtak a római pápától, s a kánoni különbség ezzel véglegesült.

A reformáció idején a kánon vita újból kiújult, a reformátoroknak ugyanis nem tetszett egy-két deuteronikus könyv, sőt Luther majdnem Jakab levelét, tehát egy újszövetségi könyvet is majdnem kiiktatott. A reformátorokkal szemben a Tridenti zsinat végül a római kánont egyszer és mindenkorra dogmatizálta, vagyis leszögezte és véglegesen lezárta.

A kánon nem azt jelenti, hogy ezeken kívül más sugalmazott irat nem létezhet, hiszen számos próféta írása elveszhetett, s tudjuk is, hogy vesztek el apostoli levelek sőt Jézusról szóló iratok is. A kánon pusztán csak egy válogatás, amely az egyház meggyőződése szerint biztosan sugalmazott, alkalmas az istentiszteleteken való felolvasásra, valamint erősen ajánlott az alapos tanulmányozásra is.

Összefoglalva: A kánon valójában nem más, mint a vallási vezetők megegyezése abban, hogy ezek a könyvek rendkívül fontosak, s a szerzőjük isteni ihletés alatt írt.