Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A Teremtő, az Isten valaha...

A Teremtő, az Isten valaha megbocsájt nekem? Vagy az én jövőm az örök kárhozat és a borzalmas sors?

Figyelt kérdés

Én az összes bűnt elkövettem, amik csak léteznek, kivéve kettőt, embert nem öltem és tulajdont, értéket nem loptam. Szellemi tulajdont loptam, embereknek szándékosan ártottam, paráználkodtam, lányokat kihasználtam, majd otthagytam őket, káromkodtam, szüleim ellen fordultam, maga az Isten ellen fordultam, csaltam, irigy voltam, párkapcsolatban lévő lányokat szédítettem, majd utána ott hagytam őket, Sátánt, a bukott angyalokat, perzsául Angra Mainjut, japánul shinigamit imádtam, neki hódoltam, őket szolgáltam, teljesen tudatosan és ez csak néhány az összes bűnöm közül. Ezeket rendszeresen, sokszor napi szinten is elkövettem és sokszor többet is. Szerintem, amiket elkövettem még a Teremtő sem tudja nekem megbocsájtani. Múlt és azt megelőző vasárnap is voltam templomban, mert volt egy olyan késztető érzésem, hogy el kell mennem, mindig azt éreztem, hogy én ki vagyok taszítva, olyan látomásaim voltak, mintha a szobrok és a festmények szánakozva néznének le rám. Egyszer egyedül voltam a templomban és egy szomorú és dühös arcú szobor nézett le pontosan rám, aminek láttam egy könnycseppet kigurulni a jobb szeméből. Lehet, hogy csak pára volt, de engem akkor is megrázott, úgy érzem ez nem véletlenül pont akkor történt, amikor én ott voltam. Nem csak a római katolikus templomnál éreztem ezt a borzalmas érzést, hanem amikor elmentem egy református előtt vagy más templomoknál is.


Az interneten egy nap láttam véletlenszerűen egy videót, amin egy erdélyi férfi, Barnutiu Gavril beszél arról, ami a halála után következett. Borzalmasan megrázott a videó és utána olyan álmaim voltak, hogy a Pokolban vagyok, hogy az Ördög a lelkemért jön, de Isten eltaszít magától. Nagyon rosszul érzem magam.


Tényleg el fogok kárhozni? Tényleg nekem ez a borzalmas sorsom? Van lehetőségem megtérni?



2021. aug. 14. 17:33
1 2
 1/16 A kérdező kommentje:
Mindig olyan érzésem van, hogy a bűneimért muszáj felelnem, de valahogy szégyenlem magam előtt is és nem akarok felelni és bűnhődni értük...
2021. aug. 14. 17:34
 2/16 anonim ***** válasza:
49%
egész jó írói vénád van
2021. aug. 14. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 KZitus ***** válasza:
59%

Szia

Isten minden általad felsorolt bűnt megbocsát, ha azt teszed amit kér tőled. A Fia vére olyan értékes, hogy az egész világon élő emberek vétkét képes elfedezni. De feltétele van: meg kell bánnod amit eddig tettél, és megtérned belőle a Teremtődhöz, vagyis ezután azokat a törvényeket és alapelveket kell megtartanod, amelyekről Krisztus tanított amikor a földön élt. Jelenleg órási "lelkiismereti" terheket, sőt félelmet cipelsz, de ő egy jobbat kínál neked: „Vegyétek fel az én igámat és tanuljatok tőlem . . . és felüdülést találtok lelketeknek” — mondta Jézus Máté 11:29

Figyeld meg, hogyan írja le Jehova azt, hogy mennyire képes megbocsátani: „ha bűneitek skárlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú” Ézsaiás 1:18.

A „skarlátpiros”* élénkpiros színre utal. A „karmazsin” az egyik sötét szín volt a festett kelméken (itt ír eről Náhum 2:3). Saját erőfeszítéseinkből sosem leszünk képesek eltávolítani a bűn okozta foltot. Jehova azonban a skarláthoz és karmazsinhoz hasonló bűnöket olyan fehérré tudja tenni, mint a hó vagy a festetlen gyapjú. Ha Jehova megbocsátja a bűneinket, nem kell úgy éreznünk, hogy egész életünkben hordozzuk a foltot, melyet ezek a bűnök okoznak.

2021. aug. 14. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
62%
A bűntudat olyan mint egy zsák tégla.Egyet kell tenned:megszabadulsz tőle.
2021. aug. 14. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 A kérdező kommentje:

#3.

Köszönöm szépen! Mennyi idő, amíg Isten megbocsájt nekem? Ha megbánom és imádkozom a bocsánatáért, már megbocsájtja? Vagy mennyi idő kell hozzá?

2021. aug. 14. 19:10
 6/16 anonim ***** válasza:
100%
Amennyi idő neked megbánni és elfordulni a bűnöktől, és Isten alá rendelni magad, neki pontosan annyi idő megbocsátani. Ne feledd, a bocsánatra nem neki van szüksége, hanem neked.
2021. aug. 14. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
100%

Miért követted korábban a Sátánt? Hogy keveredtél abba az irányba?

Ha szeretnél irányt váltani megteheted. Jézus Krisztus megváltott mindenkit aki nála és Atyjánál keres menedéket. Mivel az Ő neve mindenkinél nagyobb, Sátán és démonai sem árthatnak neked, ha segítségül hívod az életedhez Jézus nevét.


Ajánlok egy jó kis könyvecskét (46 oldal):

C H Spurgeon: Mi a hit és hová vezet?


neten is fenn van:

[link] [link]

2021. aug. 14. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
100%
Igen. Az emberfia nem azért jött, hogy az igazakat hívogassa, hanem a bűnösöket megtérésre. Az embereknek minden bűnük megbocsátottatok, kivéve a Szent Lélek káromlása. Ha megbocsátod mások bűneit, neked is megbocsátja az Atya a te bűneidet. Ha meg akarod tudni részletesen hogyan működik Jézus kereszthalála által a bűnök bocsánata, akkor olvasd el az Újszövetséget!
2021. aug. 14. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 Ozcar ***** válasza:
100%

Azt írtad, hogy úgy érzed, neked még a Teremtő sem tud megbocsátani. Először is azt kell megértened, hogy nincs olyan, amit a Teremtő ne lenne képes megtenni. Mindenhez hatalma van és ezt a szó szoros értelmében kell venni. Azzal, hogy ezt a kérdésedet itt feltetted és foglalkozol a témával, szerintem már egy nagy lépést tettél afelé, hogy megváltozz és bocsánatot nyerhess. Észrevetted és megvallottad magadban, hogy amit tettél, az bűn. Mindenkinek van lehetősége megtérni addig, amíg életben van. Az élet igazából nem is szól másról, mint arról, hogy Istent megismerjük. Legalább is erről kellene szólnia és nem másról.

Ajánlom neked én is a négy evangélium elolvasását. Az az egésznek az alapja. Ha azt nem olvasod és nem emészted meg gondolatban amiről szól, addig nehéz megérteni a miérteket. A lényeg, hogy igen, van lehetőséged a megtérésre és Isten meg is tud bocsátani. De az egész csak tőled függ. Az üdvösséget senki nem érdemli meg, azt csak kegyelemmel lehet megszerezni. A kegyelemhez viszont bűnbocsánat kell.

2021. aug. 15. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
Amúgy tényleg szomorúak a szobrok. Én is ha megyek templomba ezt érzem. Szerintem ez normális, Jézust is felszögelték a keresztre, ami szintén szomorú és borzalmas, de ez van.
2021. aug. 15. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!