Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hogyan kell úgy imádkozni,...

Hogyan kell úgy imádkozni, hogy Isten tényleg meghallgasson és tényleg meg tegye amit nagyon kérek? Mert már mindenhogy próbáltam, de nem sikerült, nagyon elkeseredett vagyok!

Figyelt kérdés

2022. szept. 9. 11:29
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
100%

Huckleberry Finn: "Aztán Vatszon kisasszony bevitt a benyitóba és imádkozott velem. De semmi haszna se lett. Azt mondta, imádkozzam minden nap és akkor beteljesedik akármit is kérek. De az se volt igaz. Egyszer kaptam horgászóostort, de nem volt rajta horog. Persze, horog nélkül semmi hasznát se vettem. Én próbáltam imádkozni háromszor-négyszer is horogért, de valahogy el köllött hibáznom a dolgot. Nemsokára rá aztán egyszer megkértem Vatszon kisasszonyt, hogy próbálkozzék meg ő, de ő azt mondta, bolond vagyok. Hogy mért, azt nem mondta meg, én pedig magamtól nem tudtam rájönni.


Egyszer aztán nekiültem jól benne az erdőben és elgondolkoztam rajta. Mondok, ha az ember mindent megkaphat, amiért imádkozik, akkor Dijkon Vinn mért nem kapja meg a pénzit, amit sertéseken vesztett? És mért nem kapja vissza az özvegy az ezüsttubákos pikszisét, amit elloptak tőle? Akkor Vatszon kisasszony mért nem hízik meg? Nem, mondok, nincs ebben semmi. Elmentem az özvegyhez és elmondtam a dolgot neki, és ő azt mondta, hogy amit az ember imádságért kap, az lelki ajándék. Ez ugyan nekem új kapu volt, de ű megmagyarázta, hogy mit gondolt. Hogy másokon köll segítenem, hogy mindent meg kell tennem másokért és minden időben csak velük kell törődnöm és soha se magamra gondolnom. Ebbe aztán én olybá vettem a dolgot, Vatszon kisasszony is beleszámítódnék. Kimentem az erdőbe s jól megforgattam a dolgot elmémben sokáig, de semmi hasznát sem tudtam kitalálni, csak a másokét, végre gondoltam, minek törjem érte magamat s annyiban is hagytam."

2022. szept. 9. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:

Nem ő teszi meg, hanem a hitedből merítesz erőt, ima közben töltekezel, és te magad éred el.

Ötös találatot ne kérj tőle! 😇😁

2022. szept. 10. 04:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:

1. Van olyan, amit hiába kérsz Istentől, nem fogja megadni. Nem csak neked, hanem senkinek. Nem tudjuk, hogy mit kértél, úgyhogy nehéz így megmondani, hogy ez e a helyzet.


2. Ha egyezik Isten karatával a kérésed, lehet, hogy van valami akadálya, hogy megkapd. Ez lehet egy bűn, amiből meg kellene térned. Az is lehet, hogy meg fogod kapni, de nem most azonnal. El kell, hogy Isten végezzen még benned dolgokat.


Mondok egy példát. Az én hívő életem azzal indult, hogy Isten meghallgatta egy imádságomat. Én voltam, aki legjobban meglepődött ezen, annyira lehetetlen dolgot kértem. De egy "semleges" kérésem volt, ami belefért Isten akaratába, hogy megadja, viszont az indíték, amiért kértem, már nem. Szerelmi ügyről volt egyébként szó. Istennek teljesen más volt a terve, mint amit én akkor szerettem volna. És sokkal jobbat kaptam, mint amit akkor elképzeltem. Csak akkor még nem ismertem Őt.


A legfőbb akadály egyébként ez, hogy nincs az embernek Istennel valódi élő kapcsolata. Ésaiás próféta ezt mondta:


"Ímé, nem oly rövid az Úr keze, hogy meg ne szabadíthatna, és nem oly süket az ő füle, hogy meg nem hallgathatna; Hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedezték el orczáját ti előttetek, hogy meg nem hallgatott." (Ésa 59:1-2)


Ezt még csak nem is a hitetleneknek, hanem hívő embereknek mondta! A bűn elválaszt minket Tőle. Ez a legfőbb és leggyakoribb akadály a meg nem hallgatott imádságra.


Hogy mi a megoldás? Nagyon leegyszerűsítve a megtérés. De ahhoz, hogy megtérjen az ember, tisztázni kellene, hogy mit is jelent ez. Amikor Jézus eljött, az Ő saját népéhez jött. Olyanokhoz, akiknek ismerniük kellett volna Istent. Korábban szövetséget kötött velük Isten, tisztába voltak a bűnökkel, ismerték Isten parancsolatait. Tehát számukra nem volt ismeretlen fogalom az, hogy mi is a megtérés. Egy hívő, Isten népéhez tartozó embernek ez az Istennel való kapcsolat helyreállítása. Aki pedig még nem ismeri Őt, annak az Istennel való kapcsolat kezdete. Ez is a helyreállítással kezdődik, a bűnök felismerésével, és az azokból való megtéréssel. Ha megtesszük ezt, amit Isten tőlünk vár el, akkor Ő is megteszi az Ő részét. Ő megbocsátja a bűneinket, és többet nem emlékezik meg róluk. Egy új életet kezdhetünk, teljesen tiszta lappal indulva.


"Én, én vagyok, a ki eltörlöm álnokságaidat enmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg!" (Ésa 43:25)


"No jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr! ha bűneitek skárlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú." (Ésa 1:18)


Ez az alap, hogy a bűneink el legyenek Istennel rendezve. Sokan ezt félreértik, és azt gondolják, hogy egy egyszerű bocsánat kéréssel le lehet tudni. Már az ószövetség idején is a bűnökért áldozatot kellett bemutatni, egy állatnak kellett meghalnia az illető helyett! Ez Jézus kereszthalálának és áldozatának az előképe volt. Ő fizette ki a bűneinkért járó büntetést a kereszten. Nekünk kellett volna meghalni a bűneinkért, de Ő tette meg helyettünk. De Jézusban nem volt bűn, ezért a halál nem tudta fogva tartani, és feltámadt a halálból, és most ott van Isten jobbján és uralkodik.


A Mi Atyánk imádságban azt kérjük Istentől, hogy jöjjön el az Ő országa, legyen meg az Ő akarata, ahogy a mennyben, úgy itt e földön is. Ez kicsiben, a mi életünkkel kezdődik itt a földön. Ha megtérünk a bűneinkből, és alárendeljük magunkat Isten uralmának.


Ha érdekel bővebben, szívesen írok még, de most be kell fejeznem.


Isten áldjon!

2022. szept. 10. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:

Szerintem semmi különös tudás nem kell hozzá.

Én egyik dolgot megkaptam, másikat nem.

Csak még arra nem jöttem rá abban a másikban miért nem segít akármilyen oldalról is közelítem meg a dolgot.

2022. szept. 10. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
Amikor nem esett az eső és Illés felment a kármel-hegyre hányszor kellett imádkozni, hogy eső legyen? Hétszer.
2022. szept. 10. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:

Minden kérdéseddel fordulj Krisztushoz. Mikor is csatlakoztak az angyalok, hogy segítsék? A pusztában a kisértések után. Miért is volt kint a pusztában? hogy megtisztuljon.


Tisztítsd meg lelkedet és a segítség megérkezik.

2022. szept. 10. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!