Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Halottak szellemét meg lehet...

Drakula_VAGY_Ahmed kérdése:

Halottak szellemét meg lehet idézni a biblia szerint?

Figyelt kérdés

Olvastam hogy Saul elment egy halott idéző asszonyhoz hogy meg idézze neki Sámuelt, is ő meg tette ezt.


Na már most, akkor isten segitsége NÉLKÜL is lehetséges a nekromancia?


Mármint azt tudom hogy isten segitsége nélkül is tudnak az ördögtöl szerzett hatalommal varázsolni az emberek a bibliában mint az egyiptomi papok a kigyokkal, de vannak dolgok amikre tudtommal varázslattal sem képesek, mert ezekre csak is isten képes mint a teremtés. És az újszövetségben jézus halott támasztását is bizonyitékként kezelték isteni mivoltára. Ebből arra következtettem hogy a nekromancia is a "csoda" rangban van. De van aki azt mondja hogy azért jőtt vissza Sámuel mert isten küldte hogy beszéljen Saullal, különben nem sikerült volna.

Ezzel kapcsolatban tévedtem vagy a lenti szöveget értettem félre?


"7 Akkor Saul azt mondta szolgáinak: Keressetek nekem egy halottidéző asszonyt, hogy elmenjek hozzá, és őt kérdezzem meg. Szolgái pedig azt mondták neki: Íme, Éndórban van egy halottidéző asszony. 8 Saul ekkor elváltoztatta külsejét, álruhába öltözött, elment két férfival, és éjjel odaértek az asszonyhoz. Akkor azt mondta neki: Mondj jövendőt nekem halottidézés által, és idézd föl nekem azt, akit mondok neked. 9 Az asszony azt mondta neki: Nyilván jól tudod, hogy mit tett Saul: hogy kiirtotta a földről a varázslókat és a jövendőmondókat. Miért akarod hát tőrbe ejteni a lelkemet, hogy megöless? 10 Erre Saul megesküdött neki az Úrra: Él az Úr, hogy e dolog miatt nem ér büntetés. 11 Akkor megkérdezte az asszony: Kit idézzek meg neked? Ő azt felelte: Sámuelt idézd meg nekem. 12 Mikor pedig az asszony meglátta Sámuelt, hangosan fölkiáltott, és így szólt Saulhoz: Miért vezettél félre? Hiszen te vagy Saul! 13 Erre azt mondta neki a király: Ne félj! Ugyan mit láttál? Az asszony pedig ezt mondta Saulnak: Istenfélét látok feljönni a földből. 14 Ő azt kérdezte: Milyen az alakja? Ő pedig ezt mondta: Egy vénember jön fölfelé, és palást van rajta. Saul megismerte, hogy Sámuel az, és meghajolt arccal a föld felé, és tisztességet tett neki.

15 Sámuel pedig ezt mondta Saulnak: Miért háborgattál, hogy felidéztél engem? Saul így felelt: Igen nagy szorultságban vagyok. A filiszteusok harcolnak ellenem, Isten pedig eltávozott tőlem, és nem felel már nekem sem próféták által, sem álomlátás által. Azért hívtalak, hogy mondd meg nekem, mit kell cselekednem. 16 Sámuel azt mondta: Ugyan miért kérdezel engem, ha az Úr eltávozott tőled, és ellenségeddé lett? 17 Úgy cselekedett az Úr, ahogy általam megmondta: elvette a királyságot a te kezedből, és a társadnak, Dávidnak adta. 18 Azért cselekszik most így veled az Úr, mert nem hallgattál a szavára, és nem hajtottad végre az ő fölgerjedt haragját Amálékon. 19 És az Úr Izráelt is veled együtt a filiszteusok kezébe adja, te pedig holnap fiaiddal együtt velem leszel. Izráel táborát is a filiszteusok kezébe adja az Úr."


[link]


Nem hiszek a bibliában csak érdekelne hogy akik hisznek benne mit gondolnak erről.



2022. nov. 12. 11:16
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:

#10

Én fogalmaztam pontatlanul. A daimón gonosz angyal, a daimónion jelenti a démont. A daimón valóban "magasságbeli", a daimónion viszont földi.

2022. nov. 24. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:

Kedves 9-es , 7-eske vagyok: azért ijedt meg, mert "látta" , hogy ez az álruhás ember a király és tudta, hogy halálbüntetés jár a jósoknak, halottidézőknek. Mondja az asszony a látogatás elején, hogy "Biztosan tudod, mit tett Saul, hogyan távolította el az országból a szellemidézőket és jósokat. Miért próbálasz meg csapdába ejteni, hogy halálra juttass? Aztán később, mikor megtudja, kivel áll szembe,meg is kérdezi saultól, hogy "Miért csaptál be, hiszen te vagy Saul!..."


Nem a szellemtől ijedt meg a jósnő, tudta mire számítson, ez volt a "munkája"

2022. dec. 9. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!