Mi késztet valakit arra, hogy nagyon erényes életet éljen, ha nem hisz sem a karmában, sem a szamszárában, sem a pokolban, sem semmi visszatartóban?

A lelkiismeret az oka. Pál apostol azt mondja (persze nem pont így, ahogy én), hogy a lelkiismeret a 10 parancsolatra van beprogramozva. Akkor riaszt, amikor valami olyasmit csinálsz, ami beleütközik a 10 parancsolatba.

Ugyanakkor az egyéni, illetve kulturális szokások el tudják torzítani a lelkiismeretet. Például mi már túlzásnak tartjuk, ha ki akarnák végezni a szüleit szidalmazó embert, de a Tóra szerint ki kell végezni az ilyen embert. Hogyha mi ezt nem érezzük halálos ítéletet érdemlő bűnnek, akkor a mi készülékünkben (azaz lelkiismeretünkben) van a hiba.

juj de nem bízom emberileg az olyanokban akiket csak valami kozmikus büntetés akadályoz meg abban hogy ártson másoknak.

Az ember lehet jó, de az ilyenek nem lehetnek azok, akármilyen erényes életet is élnek....

Szerintem:

A mi kultúránk,egy keresztény kultúra s ebből adódóan átszövi szólásainkat,meséinket,történeteinket a bibliai szellemiség.

Hiába nem hisz valaki Istenben,vagy istenekben,kiépül bennünk egy "jó"kép,melyre minden normális ember igyekszik s ezt a keresztény kultúra festi meg.

Azt nem árt tisztázni, aki áthág lapvető szabályokat, annak nincs önbecsülése. Ez nem azon múlik, ki hányszor emlegeti, ez neveltetés kérdése.

És ez valóban nem a vallástól függ, hanem az emberi méltóság igényétől. Vallásosan vagy anélkül.

Látomn, fogalmad sincs az önbecsülés szó jelentéséröl. Szókratész, Jézus, Budha esetében önfeládozásról lehet szó, de az egész más téma.

Az önbecsülés annyit jelent, vannak normáid magaddal szemben és azokat betartod.

Azért senki nem fog neked méregpoharat kényszeríteni rád, mert nem részegeskedsz, nem lopsz-csalsz, nem csalod meg a párodat, illetve egyéb erkölcsi normákat betartasz.

Nem csak az a lényeg ezek esetén, hogy másoknak ne árts, hanem az is, hogy magadat ne alacsonyítsd le, tartsd a magadtól elvárt szintet.