Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ha nem fogadom el Kálvin...

Ha nem fogadom el Kálvin kettős predesztináció tanát, de az igehírdetéseken tiszta tanítás hangzik és a közösség is összetartó, szeretetteljes, akkor érdemes nem foglalkoznom azzal a doktrínával és továbbra is maradnom?

Figyelt kérdés

A református lelkészek és gyakorló hívők mennyire foglalkoznak a predesztináció tanával?


Sajnos csak messzebb van másik protestáns gyülekezet, ahova problémásabb volna eljárnom rendszeresen. Illetve az igehírdetésekben is a tiszta tanítás szól. Egyszerűen a predesztináció tanát nem bírom elfogadni.


A kettős predesztinációban azt nem tudom elfogadni, hogy Isten, aki maga a Szeretet és Igazság, akkor hogy lehet, hogy vannak emberek, akiket az emberi akarattól függetlenül már eleve a kárhozatra teremtett meg?!


Erre a kérdésemre azt a választ kapom folyton, hogy Isten szuverén, azt tesz, amit jónak lát, ezt emberi ésszel nem foghatjuk fel.


Mégis, mi jó van abban, hogy egyeseket az örök kárhozatra teremtene, miközben a Biblia azt írja, hogy Isten akarata az, hogy mindenki üdvözüljön? Utóbbival nem azt mondom, hogy mindenki fog üdvözülni, mert az is benne van, hogy nem.


Ha Isten az emberi akaratot figyelmen kívül hagyja üdvösség szempontjából, akkor gyakorlatilag automatizált robotokat teremtett.


A baptista tanítás közelebb áll hozzám:

"Hisszük, hogy Isten – öröktől fogva elvégzett kegyelmi döntése szerint – minden bűnösnek, személyválogatás nélkül fölkínálja a Jézus Krisztus által szerzett megváltást. Az ember saját maga dönthet, hogy elfogadja vagy elutasítja ezt a fölajánlott kegyelmet."


Kettős predesztináció tana:

A III. könyv 21,5 pontjában így határozza meg a predestináció lényegét. „Predestinációnak Istennek azt az örök rendelkezését nevezzük, amellyel önmagában elvégezte azt, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel. Ugyanis nem egyforma állapotra vannak teremtve, hanem egyeseknek örök élet van előre elrendelve, míg másoknak örök kárhozat. Tehát aszerint, hogy valamelyik ember ezeknek a céloknak az egyikére, vagy másikára teremtetett, mondjuk azt, hogy életre vagy halálra van elrendelve”.



dec. 12. 00:47
1 2 3 4 5 6 7
 31/61 anonim ***** válasza:

"De ti vagytok azok, akik kitartottatok mellettem próbáimban. És szövetséget kötök veletek egy királyságra, mint ahogy az én Atyám is szövetséget kötött velem"

Ezt nem az apostolainak mondta? Persze lehet tévedek, de mintha itt Jézus apostolaival étkezett volna egy asztalnál és nekik beszélt. Csak nekik.

Ráadásul semmi köze nincs a Jelenések könyve idézett részeihez.


"A nagy sokaság pedig szám nélküli, több millióan is lehetnek, Ők a földön maradnak"

János apostol mégis a mennyben látja őket:

"Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág. Nagy szóval kiáltották és mondták: „Üdv Istenünknek, aki a trónon ül és a Báránynak!”"


"Én nem írtam, hogy kötelező folyóban keresztelkedni, hanem azt, hogy a keresztelkedés, alámerítéssel zajlik"

Akkor a tiéd nem volt igazi keresztelkedés, mert Jézus élő vízben keresztelkedett meg. Miért nem követitek Jézust tetteiben?

jan. 10. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/61 anonim ***** válasza:

31

János apostol nem a mennyben látja Őket. Ők túl élői a nagy nyomorúságnak, ami a földön fog végbe menni.

Isten trónja előtt lenni, nem kizárólag az égben lehet Hanem a Földön is.

Isten a jelképes templomának a szentek szentjében tartózkodik, ahová csak a főpap mehet be. Akik nem papsághoz tartoznak azok a "külső udvarban" tartózkodhatnak, ott mutathatnak be imádatot Istennek.


Ez mindig is így volt. Isten templomának ez volt az elrendezése.

Sőt a Főpap is csak évente egyszer mehetett be oda, ahol a szövetség láda volt.

Ez a külső udvar pedig a Föld. ahhoz nem kell az égbe menni, hogy imádatot mutassunk be Istennek.

Ádámnak is itt volt a lehetősége Istent imádni.

jan. 10. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/61 anonim ***** válasza:

"János apostol nem a mennyben látja Őket. Ők túl élői a nagy nyomorúságnak, ami a földön fog végbe menni."

Pont ott látja őket, ahol a 144 ezer zsidót.


"Isten trónja előtt lenni, nem kizárólag az égben lehet Hanem a Földön is."

Isten trónja a mennyben van, ahogy Ő maga is.


"Ez mindig is így volt. Isten templomának ez volt az elrendezése."

Jézus halálakor a templom függönye ketté szakadt, ne akard összevarrni.

jan. 10. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/61 anonim ***** válasza:
Rendben, értsd ahogy jónak látod.
jan. 10. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/61 anonim ***** válasza:

"Jézus halálakor a templom függönye ketté szakadt, ne akard összevarrni."


Ez nem azt jelenti,hogy mindenki az égbe megy.

Hanem hogy bárki lehet Isten imádója, nem az számít, hogy mi a származása, hol él, hol született.

Isten eredeti elrendezésében, soha nem is volt az, hogy az emberek az égbe menjenek, ha meghalnak.

Egyrészt, mert a halál az engedetlenség következménye. Másrészt, az ember nem az égből származik, így nem is oda tér vissza ha meghal.

Jézus volt az egyetlen olyan személy, aki engedélyt kapott, hogy emberként szülessen meg az égből, a megváltás érdekében.

az angyaloknak tilos elhagyni a rendeltetési helyüket, és nem élhetnek emberként a földön.

Sátánék megtették, aminek az egyik következménye az lett, hogy Isten kénytelen volt özönvízzel elpusztítani az akkori embereket.

A lázadó angyalok emberi testet öltve szexuális kapcsolatot létesítettek az emberek lányaival, amiből igen gonosz és korcs utódok születtek.

az angyalok nem szaporodhatnak, semmilyen formában.

jan. 10. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/61 anonim ***** válasza:

"Hanem hogy bárki lehet Isten imádója, nem az számít, hogy mi a származása, hol él, hol született."

Előtte is bárki lehetett Isten imádója, Isten senkinek se tiltotta, hogy imádja őt. Tehát ezt biztos nem jelenti.


"A lázadó angyalok emberi testet öltve szexuális kapcsolatot létesítettek az emberek lányaival, amiből igen gonosz és korcs utódok születtek."

Bocsi, de én nem hiszek az apokrif írásokban, a kanonikus írások pedig ilyet nem írnak.


"Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa."

"Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa."


Akkor az a sok milliós keresztény, akiket hitükért öltek meg, mehetnek a mennybe? Illetve az a sok millió lélekben szegény is mehet a mennybe, akiről Jézus beszélt?

jan. 11. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/61 anonim ***** válasza:

36


Nem olvastad? Mi sem fogadunk el apokrif iratokat:

(1Mózes 6:4) . . .Abban az időben az igaz Isten fiai nemi kapcsolatot létesítettek az emberek lányaival, és azok fiúkat szültek nekik. Ők voltak a híres hatalmasok az ősidőkben.

Noé napjaiban az engedetlen angyalok anyagi testet öltöttek, megnősültek, és hibrid utódokat nemzettek, akik nefilekként ismeretesek

(Júdás 6) 6 Az angyalokat pedig, akik nem őrizték meg eredeti állásukat, hanem elhagyták a maguk megfelelő lakóhelyét, örök bilincsekben, sűrű sötétségben tartja fenn a nagy nap ítéletére.

jan. 11. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/61 anonim ***** válasza:

36


"Akkor az a sok milliós keresztény, akiket hitükért öltek meg, mehetnek a mennybe? Illetve az a sok millió lélekben szegény is mehet a mennybe, akiről Jézus beszélt?"


A Jézus halála előtt meghalt személyek nem mennek az égbe, mivel akkor még nem kötött Jézus szövetséget a királyságára senkivel.

Ezért is mondtaJézus Keresztelő Jánosról, Hogy az egek királyságában a legkisebb is nagyobb lesz nála.

Ezek az emberek a földre fognak feltámadni. Illetve akiket nem hívtak meg, hogy Krisztussal királyok és papok legyenek, azok is a földön fognak élni. Ide fognak feltámadni.

(Ézsaiás 26:19) . . .a föld hagyja, hogy a tehetetlen halottak életre keljenek.

(János 8:23) . . .„Ti innen a földről vagytok, én pedig felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok.

EgyedülJézus mondhatja magáról, hogy a földi élete előtt élt az égben az Atyja mellett.

Más emberek nem.

jan. 11. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/61 anonim ***** válasza:

"Noé napjaiban az engedetlen angyalok anyagi testet öltöttek, megnősültek, és hibrid utódokat nemzettek, akik nefilekként ismeretesek"

Ezt idéznéd a Bibliából is? Mert ilyet nem olvastam benne sehol se, csak apokrif írásokban, mint Énok vagy a Jubileumok könyve.


"A Jézus halála előtt meghalt személyek nem mennek az égbe, mivel akkor még nem kötött Jézus szövetséget a királyságára senkivel."

Nem róluk beszéltem. Hanem azokról, akikről Jézus is:


"Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa."

"Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa."


Ők a mennybe jutnak, ahogy Jézus ígérte nekik?

jan. 11. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/61 anonim ***** válasza:

39.


Nem értelek. Ott van a Biblia vers, nem látod?

(1Mózes 6:4) . . .Abban az időben az igaz Isten fiai nemi kapcsolatot létesítettek az emberek lányaival, és azok fiúkat szültek nekik. Ők voltak a híres hatalmasok az ősidőkben.

Mózes elsőkönyve 6. fejezet 4 vers.

jan. 11. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!