Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ha nem fogadom el Kálvin...

Ha nem fogadom el Kálvin kettős predesztináció tanát, de az igehírdetéseken tiszta tanítás hangzik és a közösség is összetartó, szeretetteljes, akkor érdemes nem foglalkoznom azzal a doktrínával és továbbra is maradnom?

Figyelt kérdés

A református lelkészek és gyakorló hívők mennyire foglalkoznak a predesztináció tanával?


Sajnos csak messzebb van másik protestáns gyülekezet, ahova problémásabb volna eljárnom rendszeresen. Illetve az igehírdetésekben is a tiszta tanítás szól. Egyszerűen a predesztináció tanát nem bírom elfogadni.


A kettős predesztinációban azt nem tudom elfogadni, hogy Isten, aki maga a Szeretet és Igazság, akkor hogy lehet, hogy vannak emberek, akiket az emberi akarattól függetlenül már eleve a kárhozatra teremtett meg?!


Erre a kérdésemre azt a választ kapom folyton, hogy Isten szuverén, azt tesz, amit jónak lát, ezt emberi ésszel nem foghatjuk fel.


Mégis, mi jó van abban, hogy egyeseket az örök kárhozatra teremtene, miközben a Biblia azt írja, hogy Isten akarata az, hogy mindenki üdvözüljön? Utóbbival nem azt mondom, hogy mindenki fog üdvözülni, mert az is benne van, hogy nem.


Ha Isten az emberi akaratot figyelmen kívül hagyja üdvösség szempontjából, akkor gyakorlatilag automatizált robotokat teremtett.


A baptista tanítás közelebb áll hozzám:

"Hisszük, hogy Isten – öröktől fogva elvégzett kegyelmi döntése szerint – minden bűnösnek, személyválogatás nélkül fölkínálja a Jézus Krisztus által szerzett megváltást. Az ember saját maga dönthet, hogy elfogadja vagy elutasítja ezt a fölajánlott kegyelmet."


Kettős predesztináció tana:

A III. könyv 21,5 pontjában így határozza meg a predestináció lényegét. „Predestinációnak Istennek azt az örök rendelkezését nevezzük, amellyel önmagában elvégezte azt, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel. Ugyanis nem egyforma állapotra vannak teremtve, hanem egyeseknek örök élet van előre elrendelve, míg másoknak örök kárhozat. Tehát aszerint, hogy valamelyik ember ezeknek a céloknak az egyikére, vagy másikára teremtetett, mondjuk azt, hogy életre vagy halálra van elrendelve”.



dec. 12. 00:47
1 2 3 4 5 6 7
 41/61 anonim ***** válasza:

Jézus itt a "mennyek országa" alatt a királyságáról beszélt, amit az Atyja ad majd neki 1000 évre. Vagy is megtiszteltetés, hogy erre az időre átadja a fiának az uralmat a Föld felett jutalmul,amiért hűséges maradt minden nehézség ellenére.

Ezért akik ott lesznek, akár égi elhívás részesei, akár a paradicsomi föld várományosai, ennek a királyságnak a vezetése alatt fognak élni.

Ehhez nem kell az égbe menni, mert Isten az uralmát az emberekre is kiterjeszti, ahogy a jelenések könyve is ír.

(Jelenések 21:3) . . .„Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig a népe lesznek, és maga Isten lesz velük.


Isten uralma az emberekre is kiárasztja az áldásait, ahogy kezdetben szerette volna. Ezért eltörli a halált és minden olyasmit, ami most még bánatot okoz az embereknek.

"a korábbi dolgok elmúlnak", vagy is amik most még vannak, megszűnnek.

jan. 11. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/61 anonim ***** válasza:

#40

Nézem újra, s újra, de továbbra se látok az időzett mondatban bukott angyalokat.

jan. 11. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/61 anonim ***** válasza:

"igaz Isten fiai nemi kapcsolatot létesítettek az emberek lányaival,"


Szerinted kikről beszél ez a vers? Mert ha emberekről mondaná, hogy "igaz Isten fiai", az kizárt. Mivel csak Noé és a családja volt olyan életű, akik Istenhez hűségesek voltak. Noé 3 fiának pedig voltak feleségei, Ők nem lehettek.

Ugyanakkor ebből a kapcsolatból, nem "normális" utódok születtek.


Az "Isten fiai" pedig az angyalokra vonatkozik elsősorban.

Jézust is "első fiának" nevezi, mert utána lett több is.

jan. 11. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/61 anonim ***** válasza:

Érdekes elképzelés, hogy a mennyország a földön lenne... Elég furcsa átértelmezése Jézus szavainak. Akkor akiket a fölre helyez a 8 boldogságban, ők valójában hol lesznek, ha a mennybe helyezettek kerülnek a földre?


"Mivel csak Noé és a családja volt olyan életű, akik Istenhez hűségesek voltak."

Messze nem igaz, például Séth és fiai is Istenhez hűek voltak. Egyébként Noé is Séth leszármazottja volt. Egyértelmű, hogy itt a Szerző Séth családjára utal.


"Ugyanakkor ebből a kapcsolatból, nem "normális" utódok születtek."

Hol írja a Biblia, hogy nem normális utódok születtek? Ilyet se olvastam, lehet ez is az őrtorony hozzáköltése lehet. A Biblia híres-nemes emberekről ír, annak a kornak hőseiről.


Az pedig egész abszurd, hogy te a bukott angyalokat, tartod Isten fiainak, akik fellázadtak a Teremtő ellen, amikor az Isten fiai kifejezés mindig a hozzá hűekre vonatkozott.

jan. 11. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/61 anonim ***** válasza:
Ajajj... azt hiszem feladom...
jan. 11. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/61 anonim ***** válasza:

Lehet jobb is, mert nem megy neked :)

Angyalokat hamisítasz oda, ahol szó sincs róluk, akiknek Jézus a mennyet ígérte, azokat te a földre száműzöd...

Lehet többet kéne olvasnod Isten szavát, mint az őrtorony szavát, mert láthatóan nagyon különbözik a kettő.

jan. 11. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/61 anonim ***** válasza:
45%
Elnézest,hogy hozzászólok,de igenis az Isten fiai ahogy Károli fordítja az ószövben bukott angyalok és emberek hibridaciójábol született ún nefilimeket jelent,elég kevés infó van róluk más bibliába be nem került iratokban több,de igen,ezek elég nagy testű magas lények voltak nagy fizikai erővel és páratlan intelligenciával,akik végül az özönviz utan javarészt elpusztultak de mégse teljesen mert a kananeusi nép között is maradtak leszármozottaik,s ami a Főld és a Menny egybeszerkesztését illeti javaslom Pál Efézusi levelének tanulmányozását!!
jan. 12. 05:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/61 anonim ***** válasza:

47.


Köszi szépen a segítséget.

Amikor írtam, hogy Istennek fiai lejöttek, hogy az emberek lányaival kapcsolatot létesítsenek, hogyan nem értette meg, hogy nem emberekről beszélünk? Ugyanakkor ennek a versnek a keresztutalása, a Judás 6. ahol arról olvasunk, hogy ezek az angyalok nem tartották meg az eredeti állásukat.

Egyből az "örtorony"-ra hivatkozik, holott ez a Bibliában van benne.

Az örtorony folyóirat, nem egyenlő a Bibliával, amit sokan nem értenek meg, vagy nem akarnak megérteni.

Szándékosan elkerüli a figyelmüket az a Bibliai prófécia, hogy Jézus kijelölt valakiket, hogy szellemileg jól táplálják a juhokat a kellő időben. Ez mindig is így volt a bibliai történelemben. Isten választottjai szellemi jólétére, kinevezett erre képesített embereket, így egységesen imádhatták Istent, és nem személyesen egyénileg mentek a felyük után.


Soha nem alkalmazott Isten olyat, hogy egyénileg osztotta az észt.

jan. 12. 06:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/61 anonim ***** válasza:

#47

Hol írja mindezeket a Biblia?

Amúgy akkor az őrtorony, illetve szerinted, Jézus is bukott angyal?


"Soha nem alkalmazott Isten olyat, hogy egyénileg osztotta az észt."

Nektek közösségileg se osztott túl sokat.

jan. 12. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/61 anonim ***** válasza:

49


Kedves felebarátom. Sajnos az írásaimat rendre kiforgatod, ami a haragod,és az ellenszenved miatt történik.

Jézus nem lehetett bukott angyal, mivel Ő nem úgy jött le, ahogy a bukott angyalok. A lázadó démonok maguk készítettek emberi testet, amit felvettek. Nem leszülettek. Az Özönvízkor pedig levetették az anyagi testüket, és visszatértek az égbe, így Ők megúszták, ellentétben a nőkkel és az utódaikkal.


Nem egyszer olvassuk, hogy a hűséges angyalok is emberi testet öltöttek, és így mutatkoztak az emberek előtt. PL Ábrahámnak 3 férfi jelent meg. És fizikai élelmet is fogyasztottak.

Ugyan így a démonok is megtették ezt, viszont ők átadták magukat a nemi élvezeteknek. Ez tilos lett volna.

Jézus viszont teljesen emberként jött a világra, úgy ahogy bármelyik más ember.


A sértegetéseidre pedig nem figyelek, majd Istenünk legyen a birája ezeknek.

jan. 12. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!