Mi az a Szent háromság?

A válasz egyszerű. Azért, mert akkor az okból akarták volna halálra kövezni (mégpedig azonnal meg is tették volna) de az ő ellene felhozott vád SOHA nem az volt, hogy használta az Úr nevét hanem hogy egyenlővé tette magát vele.

Azon kívül az a név, amelyet Jézus megismertetett az emberekkel nem a Jehova volt, amit ismertek, hanem az Atya, így hívta az Urat (Abba)és előtte nem igazán merték a zsidók Jahvét atyának szólítani. De ő megmutatta ezáltal azt a kapcsolatot, amit mis is élvezhetünk a Mindenhatóval.

Végezetül: Jézus a kereszten így kiáltott fel: Éli, Éli, lama shabaktani? Én Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Nem Jehovához imádkozott, hanem Istenhez.

Azért nem lehet "visszaállítani", mert eleve nem is volt benne, bármit is spekuláljon erről az Őrtorony. Olvasd ezt el:

[link]

[link]

Az isteni név témaköre már több tanulmányt is szült a magyar (!) kritikusok tollából. Az érvelés alapjai nem stabilak. A Társulat érvelése (ahogyan arra nemrégiben egy tanulmány rámutatott) néhány feltételezésen alapul. Ezeket a feltételezéseket azonban könnyen észre lehet venni. Egy párat szeretnénk kiemelni.

Az egyik feltételezés, hogy a keresztények által idézett Septuaginta (LXX) fordítás használta az isteni nevet. Erre nincs elegendő bizonyíték. A függelék tartalmaz 12 töredéket, de ezek azt bizonyítják: voltak olyan LXX változatok, melyek az isteni nevet magukban foglalták. Azonban sok más LXX töredék nem használja. Amikor az újszövetségi írók idézik a LXX–t, többféle változatot is használtak, nemcsak egyfélét. De az eredeti Írásokban valóban benne van a JHVH név, így e mellett a feltételezés mellett még el lehet menni.

A fő kérdés, hogy Jézus tanítványai használták–e a Nevet?

Egyetlen korai másolat sem tartalmazza a Nevet, ez kemény tény. Vajon miért nem? Egyetlen keresztény író, egyetlen korai keresztény csoport fennmaradt írásai sem tartalmazzák a Nevet. Miért?

A függelék szerint egyesek meghamisították az újszövetségi írásokat. Ez azonban csak elmélet, ahogyan a 413. oldalon a Társulat el is ismeri (bár egy elméletet történelmi tényként nem lehet kezelni...). George Howard alkotta meg az elméletet, de ő maga sem merte tényként kijelenteni. Miért nem? Mert nincs mellette bizonyíték. Egy ilyen jelentős lépéshez (az evangéliumok átszerkesztése) közös határozat, közös összeesküvés kellett volna. Ennek nyomai maradtak volna, a zsidó vallási vezetők egyből támadtak volna. De semmi hasonló.

Kevés Jehova Tanúja tud utánanézni a felhasznált görög alapszövegnek, pedig a Társulat 1985–ben kiadta. Még abban sincs benne az isteni név!!! Úgynevezett 'J forrásokra' hivatkozik az Őrtorony Társulat. A gond az, hogy a 'J források' mind késői (1385–1979) fordítások, nem pedig görög szövegről készített másolatok.

I. „Az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében”

A keresztény hit és élet központi misztériuma a Szentháromság misztériuma. A keresztényeket az Atyának és a Fiúnak és Szentléleknek nevében keresztelik meg.

A keresztényeket "az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében" keresztelik meg (Mt 28,19). Előtte azonban a háromszoros "hiszek"-kel válaszolnak a kérdezőnek, aki megkérdezi őket, hogy hisznek-e az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben: „Az összes keresztények a Szentháromságban hisznek” (Arles-i Szent Caesarius).

A keresztényeket az Atya és a Fiú és a Szentlélek "nevében" keresztelik meg, és nem az ő "neveikben", mert csak egy Isten van, a mindenható Atya és az ő egyetlen Fia és a Szentlélek: Szentháromság.

A Szentháromság misztériuma a keresztény hit és élet központi misztériuma. Isten misztériuma Önmagában. Tehát a hit többi misztériumainak forrása, azokat megvilágosító világosság. A hitigazságok hierarchiájában a legalapvetőbb és a leglényegesebb tanítás. Az üdvösség története nem más, mint azon utak és módok története, ahogyan az egy igaz Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek kinyilatkoztatja magát az embereknek, és amikor a bűnnel elfordulnak Tőle, kiengesztelődik és magához öleli őket.

Ebben a paragrafusban röviden bemutatjuk, hogyan történt a Szentháromság misztériumának kinyilatkoztatása (II), hogyan fogalmazta meg az Egyház tanítását e misztériumról (III), s az Atya hogyan valósította meg a Fiú és a Szentlélek isteni küldése által a teremtésre, a megváltásra és megszentelésre vonatkozó "jóságos tervét" (IV).

Az egyházatyák különbséget tettek a Theologia és az Oikonomía (üdvrend) között, az első fogalommal jelölik a Szentháromság Isten belső életének misztériumát, a másodikkal mindazt a művet, melyekkel kinyilatkoztatja magát, és közli életét. Az ökonómia föltárja számunkra a teológiát; és megfordítva, a teológia megvilágítja az egész ökonómiát. Isten művei föltárják nekünk belső lényegét, és viszont belső lényegének misztériuma teszi érthetővé összes művét. Hasonlóképpen van ez az emberi személyek között is: a személy megnyilvánul tetteiben, s minél inkább ismerünk egy személyt, annál inkább értjük a cselekedeteit.

A Szentháromság a szó szoros értelmében a hit misztériuma, egyike az Istenben elrejtett titkoknak, melyeket, ha Isten ki nem nyilatkoztatja, nem ismerhettünk volna meg. Igaz, hogy Isten szentháromságos Létének nyomait teremtő művében és az ószövetségi kinyilatkoztatásában hátrahagyta. De Létének mint Szentháromságnak bensősége Isten Fiának megtestesülése és a Szentlélek elküldése előtt a puszta értelem s még Izrael hite számára is megközelíthetetlen misztérium maradt.

Isten a teremtett világban és az Ószövetségben is mutatja háromságos létének bizonyos nyomait, de a Szentháromság belső élete a puszta emberi értelem számára megközelíthetetlen. Isten Fiának megtestesülése és a Szentlélek elküldése előtt Izrael hite számára is megközelíthetetlen maradt. Ezt a misztériumot Jézus Krisztus nyilatkoztatta ki, és ez a forrása minden további misztériumnak.

II. Istennek mint Szentháromságnak kinyilatkoztatása

A FIÚ ÁLTAL KINYILATKOZTATOTT ATYA

Istennek mint "atyának" megszólítását sok vallás ismeri. Az istenséget gyakran "az istenek és emberek atyjának" tekintik. Izrael Istent mint a világ Teremtőjét Atyának nevezte [Vö. MTörv 32,6; Mal 2,10.]. Isten még inkább atyja a szövetség és a Törvény ajándéka folytán a népnek, melyről azt mondja: "Az én elsőszülött fiam Izrael" (Kiv 4,22). Izrael királya Atyjának is nevezik [Vö. 2Sám 7,14.]. És egész különlegesen "Atyja a szegényeknek", az árváknak és az özvegyeknek, akik az Ő jóságos oltalma alatt állnak [Vö. Zsolt 68,6.].

Amikor a hit nyelve "Atyának" nevezi Istent, két fő szempontra utal: Isten mindenek eredete és fölöttük álló tekintély, ugyanakkor jóságos, és szeretettel gondoskodik minden gyermekéről. Istennek ez a szülői jósága az anyaság képével is kifejezést nyer [Vö. Iz 66,13; Zsolt 131,2.], mely inkább Isten immanenciájára, valamint Isten és teremtése közötti bensőséges kapcsolatra utal. Így a hit nyelve az ember szüleivel átélt tapasztalatából merít, akik bizonyos értelemben Isten első képviselői számára. De a tapasztalatok szerint az emberi szülők hibáktól sem mentesek, s így eltorzíthatják az atyaság és anyaság képét. Ezért emlékeztetni kell rá, hogy Isten fölötte áll az emberi nemek közötti különbségnek. Ő nem férfi, nem is nő; Ő Isten. Fölötte áll az emberi atyaságnak és anyaságnak is [Vö. Zsolt 27,10.], jóllehet ezeknek eredete és mértéke [Vö. Ef 3,14; Iz 49,15.]: senki sem Atya úgy, ahogyan Isten.

Jézus Krisztus kinyilatkoztatja nekünk, hogy Isten „Atya”, nemcsak azért, mert a világ és az ember Teremtője, hanem főként azért, mert saját ölén örökké nemzi a Fiút, aki az ő Igéje, „dicsőségének kisugárzása, lényegének képmása” (Zsid 1,3).

Jézus kinyilatkoztatta, hogy Isten korábban soha nem hallott értelemben "Atya": nemcsak mint Teremtő, hanem örök Atya az Ő egyszülött Fiával való kapcsolatban, aki csak Atyjával való kapcsolatában örök Fiú: "Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, ahogy senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú Őt ki akarja nyilatkoztatni" (Mt 11,27).

Ezért vallották az Apostolok Jézust "Igének", aki "kezdetben volt (...) Istennél, és Isten volt az Ige" (Jn 1,1), annak, aki "a láthatatlan Isten képmása" (Kol 1,15), "dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása" (Zsid 1,3).

Utánuk az Egyház, követvén az apostoli Hagyományt, 325-ben a niceai, I. egyetemes zsinaton megvallotta, hogy a Fiú "egylényegű az Atyával", azaz egy Isten Ővele. A 381-ben összegyűlt konstantinápolyi, II. egyetemes zsinat a niceai hitvallásból a maga megfogalmazásában megtartotta e kifejezést, és megvallotta "Isten egyszülött Fiát, aki az Atyától született az idők kezdete előtt: Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű".

A SZENTLÉLEKTŐL KINYILATKOZTATOTT ATYA ÉS FIÚ

A Szentlélek a Szentháromság harmadik személye. Isten, aki egy és egyenlő az Atyával és a Fiúval. „Az Atyától származik” (Jn 15,26), aki kezdet nélküli kezdet, az egész szentháromságos élet forrása. A Fiútól is származik (Filioque) az örök ajándékozás révén, amellyel az Atya adja őt a Fiúnak. Az Atyától és a megtestesült Fiútól küldve a Szentlélek vezeti az Egyházat, hogy „megismerje a teljes igazságot”(Jn 16,13).

Húsvétja előtt Jézus meghirdeti "egy másik Paraklétosz" (Védelmező), a Szentlélek elküldését. Ő már a teremtésben tevékenyen részt vett [Vö. Ter 1,2.], és "szólt a próféták szavával" (Niceai-konstantinápolyi hitvallás). Mostantól kezdve a tanítványokkal marad és bennük lesz [Vö. Jn 14,17.], hogy tanítsa [Vö. 14,26.] és "bevezesse őket a teljes igazságba" (Jn 16,13). Így azt a kinyilatkoztatást kaptuk, hogy a Szentlélek Jézussal és az Atyával együtt egy harmadik isteni Személy.

A Lélek örök eredése időbeli küldetésében tárul föl. A Szentlelket az apostolokhoz és az Egyházhoz mind az Atya küldi a Fiú nevében, mind a Fiú személyesen, miután visszatért az Atyához [Vö. Jn 14,26; 15,26; 16,14.]. A Lélek személyének küldése Jézus megdicsőülése után [Vö. Jn 7,39.] teljesen föltárja a Szentháromság misztériumát.

A Szentlélekre vonatkozó apostoli hitet 381-ben a II. egyetemes konstantinápolyi zsinat így hirdette meg: "Hiszünk a Szentlélekben, az Úrban és éltetőben, aki az Atyától származik". Ily módon az Egyház elismeri, hogy az Atya a teljes istenség forrása és eredete. A Szentlélek örök eredése nem független a Fiú örök eredésétől. Hisszük, hogy a Szentlélek is, aki a Szentháromságban a harmadik személy, egy és egyenlő az Atyaistennel és a Fiúval, egylényegű és egy természetű; nem csak az Atya Lelke, nem is csak a Fiúé, hanem egyszerre az Atya és a Fiú Lelke. Az Egyház konstantinápolyi zsinatának hitvallása vallja: akit az Atyával és a Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk.

A hitvallás latin hagyománya vallja, hogy a Lélek "a Patre Filioque", `az Atyától és a Fiútól' származik. A firenzei zsinat 1438-ban kifejti: A Szentlélek lényegét és magától való létét az Atyától és a Fiútól együtt birtokolja, és mindkettőtől öröktől fogva mint egy principiumból és egy leheléssel származik. És mivel mindazt, ami az Atyáé, az Atya a nemzéssel odaadta egyszülött Fiának, kivéve az atyaságot, azt is, hogy a Szentlélek a Fiútól származik, a Fiú öröktől birtokolja az Atyától, akitől (a Fiú) öröktől fogva született.

A Filioque kifejezés a 381. évi konstantinápolyi zsinat hitvallásában nem fordul elő. De Szent Leó pápa ősi latin és alexandriai hagyományt követve már 447-ben dogmatikailag vallotta, még mielőtt Róma a kalkedoni zsinaton 451-ben a 381. évi hitvallást megismerte és elfogadta volna. E formula használatát a latin liturgiában fokozatosan (a 8. és a 11. század között) fogadták be a Hitvallásba. Az a tény azonban, hogy a latin liturgia a nicea--konstantinápolyi hitvallásba bevezette a Filioque kifejezést, az ortodox egyházakkal mind a mai napig nézeteltérést okoz.

A keleti hagyomány az Atyának elsősorban azt a sajátosságát emeli ki, hogy első eredet a Lélekkel kapcsolatban; amikor a Lelket úgy vallja meg, mint aki "az Atyától származik" (Jn 15,26), azt állítja, hogy az Atyától a Fiú által származik. A nyugati hagyomány elsősorban az Atya és a Fiú közötti egylényegű közösséget állítja, amikor azt mondja, hogy a Lélek az Atyától és a Fiútól (Filioque) származik. E hagyomány megengedett módon és az értelemnek megfelelően állítja ezt, mert az isteni személyek örök rendje az egylényegű közösségben úgy foglalja magában az Atyát, mint principium nélküli principium, kezdet nélküli kezdet, a Lélek első eredete, de úgy is, mint az egyszülött Fiú Atyját, aki vele együtt egyetlen principium, melyből "mint egy principiumból" származik a Lélek. Ez a megengedett komplementaritás, ha csak el nem túlozzák, a meghirdetett misztérium valóságába vetett hit azonosságát nem érinti.

III. A Szentháromság a hit tanításában

Az Egyház a maga szentháromságos hitét úgy fejezi ki, hogy az egy Istent három személyben vallja: Atyában, Fiúban és Szentlélekben. A három isteni Személy egy Isten, mert mindegyikük azonos az egyetlen és oszthatatlan isteni természet teljességével. Valóságosan különböznek egymástól a relációk révén, melyekkel kapcsolatban vannak egymással: az Atya nemzi a Fiút, a Fiú születik az Atyától, a Szentlélek pedig az Atyától és a Fiútól származik.

A SZENTHÁROMSÁG DOGMÁJÁNAK MEGFOGALMAZÁSA

A Szentháromság kinyilatkoztatott igazsága -- elsősorban a keresztség révén -- kezdettől fogva az Egyház élő hitének alapja. Kifejezést nyer a keresztségi hitvallás hitszabályában, mely az Egyház igehirdetésében, katekézisében és imádságában fogalmazódott meg. Ilyen formulákat találunk már az apostolok írásaiban, mint például az Eucharisztia ünneplésébe átvett köszöntés: "A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, az Atya Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal" (2Kor 13,13) [Vö. 1Kor 12,4--6; Ef 4,4--6.].

Az első évszázadokban az Egyház törekedett arra, hogy szentháromságos hitét pontosabban megfogalmazza, részben azért, hogy a hit megértését elmélyítse, részben, hogy a torzító tévedésektől megvédje. Ez volt az első zsinatok műve, melyet az egyházatyák teológiai munkája alapozott meg és a keresztény nép hitérzéke támogatott.

A Szentháromság dogmájának megfogalmazásához az Egyháznak a filozófiából merített fogalmak -- substantia, persona/hüposztaszisz, relatio -- segítségével saját terminológiát kellett kifejlesztenie. Ezáltal nem rendelte alá a hitet emberi bölcsességnek, hanem ezeknek a fogalmaknak új, korábban ismeretlen értelmet adott, hogy alkalmasak legyenek a kimondhatatlan misztérium kifejezésére, mely végtelenül fölülmúl mindent, amit mi emberi módon megértünk.

Az Egyház a "substantia" szót (amit néha "essentia" vagy "natura" szóval is fordítanak) az isteni Lét jelölésére használja a maga egységében; a "persona" vagy "hüposztaszisz" szót az Atya, a Fiú és a Szentlélek jelölésére használja, egymásközti valós különbségeik kifejezésére; a "relatio" szót annak kifejezésére használja, hogy a személyek különbözősége kölcsönös kapcsolataikban áll.

A SZENTHÁROMSÁG DOGMÁJA

A Szentháromság egy. Mi nem három istent vallunk, hanem egy Istent három személyben: egylényegű Háromságot. Az isteni személyek nem osztják meg egymás között az egyetlen istenséget, hanem mindegyik teljes egészében Isten: Az Atya egészében az, ami a Fiú, a Fiú egészében az, ami az Atya, az Atya és a Fiú egészében az, ami a Szentlélek: azaz egyetlen Isten a természetet illetően. A három Személy bármelyike az a valóság, tudniillik isteni substantia, essentia, vagyis natura.

Az isteni személyek valóságosan különböznek egymástól. Tiszteljük és megvalljuk az egy Istent, nem úgy, mintha magányos lenne. Az "Atya", a "Fiú" és a "Szentlélek" nem egyszerűen az isteni "Lét" módozatainak nevei, mert valóságosan különböznek egymástól: Az Atya nem ugyanaz, mint a Fiú, sem a Fiú nem ugyanaz, mint az Atya, sem a Szentlélek nem ugyanaz, mint az Atya vagy a Fiú. Eredési relációik által különböznek egymástól: Az Atya az, aki nemz, a Fiú az, aki születik, a Szentlélek az, aki származik. Az isteni Egység Háromság.

A három isteni személy vonatkozásban (relatio) van egymással. Az isteni személyek közötti valóságos különbség, mivelhogy ez nem osztja meg az isteni egységet, kizárólag azokban a vonatkozásokban van, amelyek az egyik személynek a másik kettőhöz való viszonyát adják. A személyek vonatkozást kifejező neveiben az Atya vonatkozásban van a Fiúval, a Fiú az Atyával, a Szentlélek mindkettővel; amikor erről a három személyről beszélünk, a vonatkozásokra vagyunk tekintettel, ugyanakkor egy természetben vagy lényegben hiszünk. Közöttük tehát "minden egy, ahol a relatio szembenállása nincs jelen. Ezen egység folytán az Atya egészen a Fiúban és egészen a Szentlélekben van; a Fiú egészen az Atyában és egészen a Szentlélekben van; a Szentlélek egészen az Atyában és egészen a Fiúban van.

Nazianzi Szent Gergely, akit "teológusnak" is neveznek, a konstantinápolyi katekumenoknak a Szentháromságos hit ezen összefoglalását adja:

"Mindenekelőtt kérlek, őrizd a jó letéteményt, amelynek élek és amelyért harcolok, mely bárcsak ez életből távozóban kísérne engem, mellyel az élet minden nehézségét elviselem, és minden gyönyörűséget megvetek és semminek tartok; a hitet, mondom, és a hitvallást az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben. Ezt bízom rád a mai napon, amikor elmerítelek a tisztító vízben, és a magasba emellek. Egész életed kísérőjéül és oltalmazójául adom neked az egy Istenséget és hatalmat, mely a Háromban együtt van, és a Három különbözőt magában foglalja, mely nem különbözik bennük sem állagban vagy természetben, sem alá- vagy fölérendeltség nem növeli vagy csökkenti (...); a Három végtelen végtelen egységét [adom neked], a Három egyformán Istent, ha külön-külön nézzük (...) ismét Háromságos Istent, ha együtt gondoljuk (...). Alig kezdek gondolkodni az Egyről, azonnal körülragyog a Háromság. Alig kezdem megkülönböztetni a Hármat, visszajutok az Egyhez.

Összefoglalva: A katolikus hit pedig abban áll, hogy az egy Istent a Háromságban és a Háromságot az egységben tiszteljük, sem a Személyeket össze nem zavarván, sem a természetet meg nem osztván: mert más az Atya személye, más a Fiúé, más a Szentléleké; de az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek egy az istensége, egyenlő a dicsősége, és egyképpen örök a fölsége.

IV. Az isteni művekről és a szentháromságos küldésekről

A három isteni Személy elválaszthatatlan a lényegben, ugyanígy elválaszthatatlanok a tevékenységben is: a Szentháromság tevékenysége egy és ugyanaz. Azonban az egyetlen isteni tevékenységben mindegyik személy azon a módon van jelen, ami a Szentháromságban sajátja.

„Ó, Istenem, imádott Szentháromság, (…) békéltesd meg a lelkemet; alakítsd át mennyországoddá, kedves lakóhelyeddé és nyughelyeddé. Bárcsak soha ne hagynálak magadra, bárcsak mindig ott lennék veled, egész valómmal virrasztván a hitben, és egészen átadva magam az imádásban a te teremtő tevékenységednek.” (Szentháromságról nevezett Boldog Erzsébet)

Ó fény, boldog Háromság és fenséges Egység! Isten örök boldogság, halhatatlan élet, el nem halványuló fény. Isten a Szeretet: Atya, Fiú és Szentlélek. Isten szabad akaratból közölni akarja boldog életének dicsőségét. Ez az Ő "jóságos terve" (Ef 1,9), melyet szeretett Fiában már a világ teremtése előtt eltervezett. "Eleve arra rendelt minket, hogy Jézus Krisztus által fiai legyünk" (Ef 1,4--5), azaz hogy "Fiának képmását öltsük magunkra" (Róm 8,29), a "fogadott fiúság Lelkének" kegyelméből (Róm 8,15). Ez a terv "kegyelem, melyet örök idők óta nekünk ajándékozott" (2Tim 1,9--10), és közvetlenül a szentháromságos szeretetből fakad. Ez bontakozik ki a teremtés művében, az egész üdvtörténetben a bűnbeesés után, a Fiú és a Szentlélek küldésében, melyeket az Egyház küldetése folytat.

Az egész isteni üdvrend a három isteni személy közös műve. Miként a Szentháromságnak egy és ugyanazon természete van, úgy a tevékenysége is egy és ugyanaz. Az Atya és a Fiú és a Szentlélek a teremtésnek nem három, hanem egy principiuma. És mégis mindegyik isteni Személy a közös művet személyes sajátságainak megfelelően végzi. Az Újszövetséghez kapcsolódva vallja az Egyház: "Egy az Isten és Atya, akitől minden, egy az Úr Jézus Krisztus, aki által minden, és egy a Szentlélek, akiben minden van. Főként a megtestesülés és a Szentlélek kiárasztásának isteni küldései mutatják meg az isteni személyek sajátosságait.

Az egész isteni üdvrend, mint egyszerre közös és személyes mű, megismerteti az isteni személyek sajátosságait és egyetlen természetüket. Ezért az egész keresztény élet közösségben van mindegyik isteni Személlyel, anélkül, hogy bármilyen formában megosztaná őket. Aki az Atyát dicsőíti, azt a Fiú által a Szentlélekben teszi; aki Krisztust követi, azért teszi, mert az Atya vonzza [Vö. Jn 6,44.] és a Szentlélek készteti [Vö. Róm 8,14.].

Az egész isteni üdvrend végső célja az, hogy a teremtmények belépjenek a boldog Háromság tökéletes egységébe [Vö. Jn 17,21--23.]. De már most arra vagyunk hivatva, hogy a Szentháromság lakóhelye legyünk. Az Úr mondja: "Aki szeret engem, megtartja szavamat, és Atyám is szeretni fogja őt, elmegyünk Hozzá és lakást veszünk nála" (Jn 14,23).

"Ó Istenem, imádott Szentháromság, segíts, hogy teljesen megfeledkezzem magamról, azért, hogy Benned mozdulatlan és nyugodt legyek, mintha a lelkem már az örökkévalóságban lenne; semmi ne zavarhassa meg a békémet, semmi ki ne vonjon Belőled, én Változatlanom, hanem minden pillanat vigyen beljebb misztériumaid mélységébe! Békéltesd meg a lelkemet; alakítsd át mennyországoddá, kedves lakóhelyeddé és nyughelyeddé. Bárcsak soha magadra ne hagynálak, magam is mindig Veled lennék egész valómmal virrasztván hitemben, imádva Téged, egészen átadva magam a te teremtő tevékenységednek." (Szentháromságról nevezett Boldog Erzsébet)

Összefoglalva: Az isteni Személyek elválaszthatatlanok az istenségben, és elválaszthatatlanok a tevékenységben is. De az egyetlen isteni tevékenységben mindegyik Személy kinyilvánítja azt, ami a Háromságban neki sajátja, főként a Fiú megtestesülésének és a Szentlélek ajándékának isteni küldéseiben.

"Mit kell tudni a Jehova tanúiról?" témánál itt a GYakorikerdesek.hu oldalon a szentháromságtéma is tárgyalva van, hogy miért is nem egyenlő Isten Jézussal.

- Jézus imádkozott az Atyához többször is míg a földön volt (saját magához imádkozott volna?)

- Jézus kijelentette, hogy az Atya nagyobb nálam (hogy jelenthette ki ezt, ha azt mondjátok egy személy a kettő)

A Zsolt 83:19 kijelenti a Bibliában (keresd ki nálad hogyha ott van), hogy Isten neve egyértelműen Jehova. Ott van a pap kezében levő Bibliában is.

Jézus azt mondta, hogy csak az Úr érdemel dicsőség és tiszteletet. Ha a Zsoltárok azt mondja, hogy az Isten=Jehova, hogy lehet, hogy azt mondják mások, hogy az Úr=Jézus

stb... ilyenekkel ILLETVE PONTOSAN BIBLIAVERSSEL MEGJELÖLVE LÁTHATJÁTOK, HOGY MIT MOND A BIBLIA. Ide nem írom ki, de ott megtaláljátok.

2Pét 1:1 „Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, mindazoknak, akik velünk együtt ugyanabban a drága hitben részesültek Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus igazsága által”

Tehát ezzel is azt mondja, hogy Jézus által. Jézus azt mondta, hogy "meg van írva, hogy egyedül a te istenedet imádd..." Jézus csak egy közvetítő és ez a fenti vers is csak ezt támasztja alá, hogy Jézus által.

******

Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. (Róma 10,13)

Az Úr neve a Zsolt 83:19 szerint Jehova (sajnos az eredeti Bibliához képest nem sok helyen hagyták benne a Jehova nevet. Sajnos Úrra cserélték. De pár helyen benne hagyták.

Ezek szerint nem Jézust kell tisztelni és imádni és nem egyenlő Istennel.

******

Mert úgy szerette Isten a világot,hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.(Jn 3.16) ---- Tehát isten küldte a fiát a földre. Nem pedig Jézus saját magát!!!

Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. (Jn. 14.6) ---- Tehát JÉzus által lehet menni az Atyához=Istenhez=Jehovához. Nem azt mondta JÉzus, hogy őmagához lehet menni magán keresztül.

Én nem hagyatkoznék olyanra amit innen idéztél: Szentháromságról nevezett Boldog Erzsébet

Ez nem bibliai idézet!