A "szekta" kifejezés lényegében azt jelenti, hogy "ez a vallás nem tetszik nekem? "

A „szekta” szó eredetileg valamely egyháztól, felekezettől elszakadt kisebb közösséget jelent, és egyesek szerint valamennyi szektára jellemző a vezetők korlátlan imádata.

A szekták alatt olyan vallásos csoportosulásokat értenek általában az emberek, amelyeknek radikális nézetei és gyakorlatai ellentétesek a napjainkban normálisnak elfogadott társadalmi viselkedésmóddal. Vallásos tevékenységeiket rendszerint titokban folytatják. E szekták közül sok tulajdonképpen elszigetelt közösséget alkot. Valószínű, hogy feltétlen és kizárólagos odaadást tanúsítanak az önmagát vezetőjüknek kikiáltó személy iránt. Ezek a vezetők gyakran azzal dicsekednek, hogy kiválasztásuk isteni módon történt, sőt hogy ők maguk isteni természettel rendelkeznek.

A szekták vezetői arról ismertek, hogy a manipulálás módszereit alkalmazzák, hogy ellenőrzésük alatt tartsák követőik gondolkodását.

"A latin sectio jelentése részleg, elkülönülés."

Ennek az egynek volt értelme. Valóban ebből a latin kifejezésből származik és ez a jelentése.

Ebben az értelemben akár a Római Katolikus Egyház is tekinthető szektának, hiszen éppen ők maguk (az egyház tagjai) találták ki önmaguk identitásának meghatározására és másoktól való megkülönböztetésére (pl. görög katolikus) az egyháznak ezt az elnevezését.

Ma már a szó leginkább pejoratív és negatív érték kifejezésére használatos, ennek az alapja viszont nem más, mint, az hogy a szó használója önmagát különbözteti meg (mégpedig szubjektív alapon) az általa "szekta" kifejezéssel leírt vallási közösség tagjaitól, ideáitól. Ezzel együtt pedig, ha a szó eredeti jelentéséhez ragaszkodunk, megállapíthatjuk, hogy a meghatározott dologtól való különállásának hangoztatásával a "szekta" szó használója önmagát, illetve az általa elfogadott, elfogadhatónak vélt közösséget és nézetet is szektaként határozza meg. A szekta kifejezés tipikusan olyan kifejezés, ami nem képes csak odahatóan működni, hanem oda-visszaható.

A „szektá”-nak fordított görög szó (haiʹre·szisz, amelyből a magyar „herézis” szó ered) azt jelenti, hogy „kiválasztás” (3Mó 22:18, LXX), illetve „az, amit kiválasztottak”, tehát „embereknek egy olyan csoportja, amely elszakad másoktól, és a saját tantételeit követi (szekta vagy társaság)” (Thayer-féle Greek-English Lexicon of the New Testament. 1889, 16. o.). Ezzel a szóval illették a judaizmus két kiemelkedő ágának támogatóit, a farizeusokat és a szadduceusokat (Cs 5:17; 15:5; 26:5). Azok, akik nem voltak keresztények, „szektának” vagy „a názáretiek szektájának” nevezték a kereszténység követőit, talán azért, mert egy olyan szakadár csoportnak tartották őket, amely a judaizmusból vált ki (Cs 24:5, 14; 28:22).

A kereszténység alapítója, Jézus Krisztus azért imádkozott, hogy egység legyen a követői között (Jn 17:21), az apostolok pedig mindent megtettek azért, hogy megőrizzék az egységet a keresztény gyülekezetben (1Ko 1:10; Júd 17–19). Ha egy csoport nem egységes a tanításait illetően, akkor az heves vitákhoz, viszályhoz, sőt ellenségeskedéshez vezethet. (Csel 23:7–10.) Ezért a keresztényeknek el kellett kerülniük a szektásodást, mely egyike a test cselekedeteinek (Gal 5:19–21). Arra figyelmeztették őket, hogy ne mozdítsanak elő szektákat, illetve hogy ne hagyják, hogy a hamis tanítók félrevezessék őket (Cs 20:28; 2Ti 2:17, 18; 2Pt 2:1). Pál apostol a Tituszhoz írt levelében azt az utasítást adta, hogy a második intés után utasítsák el az olyan embert, aki továbbra is szektát mozdít elő; ez minden bizonnyal azt jelentette, hogy az ilyen személyt ki kellett közösíteni a gyülekezetből (Tit 3:10). Azok, akik nem támasztottak meghasonlást a gyülekezetben, illetve nem támogattak semmilyen csoportosulást, bizonyítékát adták annak, hogy hűségesen élnek, és Isten helyeslését élvezik. Pál nyilvánvalóan erre gondolt, amikor ezt írta a korintusziaknak: „szektáknak is kell lenniük köztetek, hogy nyilvánvalóvá legyen, kik a helyeselt személyek köztetek” (1Ko 11:19).