A zsidó vallásban milyenek a temetkezési szokások?

Én úgy tudom, például nem visznek virágokat, mert az az élőknek való.

(Remélem, nem kevertem össze valamivel.)

[link]

Ezen a blogon olvashatsz minden témáról. :)

Kövek használata a temetkezéshez már nagyon korán szokássá vált mind a nomád, mind a letelepedett népcsoportoknál. Ahol volt rá lehetőség, ott barlangokban helyezték el az elhunytakat, és sziklákkal zárták el a bejáratot, védve a sírt a betolakodóktól és a vadállatoktól. Ahol nem volt lehetőség a barlangi temetkezésre, ott kövekből emeltek sírt a halottak fölé. Mivel a halottakat továbbra is élőnek tartották, ezért szokás volt élelmet és használati tárgyakat is elhelyezni a sírban, hogy az eltávozott megfelelő körülmények között tudja folytatni életét a túlvilágon.

A Pátriárkák korában vált szokássá családi sírbolt kialakítása. A korszak végén már vésett síremlékek jelezték az elhunyt kilétét, bár ezt elsősorban a gazdagok engedhették meg maguknak. Az erre vonatkozó legrégebbi utalás a Talmud azon megjegyzése, hogy „egyike azon dolgoknak, mely károsan befolyásolja az ember tanulását, a sírfeliratok olvasgatása”. (bHorajosz 13b).

Az első sírkő, amit a Biblia említ, a Jákob által Ráchel sírja fölé emelt emlékkő volt. (Gen. 35:20) Későbbi korokban általánossá vált a síremlékek állítása, a kövek jellegét az adott kor és helyszín hatásai alakították. A diaszpórában élők gyakran átvettek bizonyos szokásokat a befogadó néptől, ezért találhatunk a különböző országokban eltérő motívu-mokat a sírköveken.

Az első látható különbség két temető között mutatja, hogy askenázi, vagy szefárd kö-zösség temetőjében járunk. A szefárdok fekvő sírköveket használtak, egyszerű díszíté-sekkel, míg az askenázi hagyományokat követők álló sírköveket emeltek halottaik fölé, és jobban érvényesült a nyugati művészeti irányzatok hatása, ez utóbbi megállapítás azonban érvényes Északnyugat-Európa nagy szefárd centrumaira – elsősorban Londonra és Amszterdamra is. Amit mindkettőről elmondhatunk, az az, hogy valamilyen zsidó jelkép akkor is van a sírkövön, ha a rávésett szöveg az adott ország nyelvén íródott.

A temetőt több kifejezéssel is jelölik a héberben: bész hakvorosz (’sírok háza’, Nech 2:3, mSzanh 6:5), bész olám (’örökkévalóság háza’, Koh. 12:5), vagy arameus formában bész olmin (Koh. Rabba 10:9, Targ. Jesája 40:11, jMoed Qatan 80b), bész moed lechol cháj (’minden élő kijelölt háza’, Jób 30:23), vagy eufemisztikusan bész hachájjim (’az élet / élők háza’).

Áron leszármazottainak, a kohénoknak tilos belépni egy temetőbe, kivéve közvetlen hozzátartozó – szülő, gyerek, feleség, fiú- és hajadon lánytestvér – temetésére (Levit 21:2-4). Ezért vált szokássá, hogy a kohénokat külön sorba temetik, a temető fala mellett, így a rokonok meglátogathatják a sírokat anélkül, hogy a tulajdonképpeni temetőbe be kellene menniük. Gyakran egy a földre meszelt vonallal jelzik, meddig mehetnek be a kohénok az adott temetőbe. Talán ez a probléma is hozzájárult a sírkőállítás szokássá válásához: így a kohén tudja, hol fekszik sír, és ezáltal elkerülheti a rituálisan tisztátalan-ná válást (vö. tOholosz 17:4).

Ha valaki harminc nap elteltével megy egy temetőbe, speciális áldást kell mondania, amely a semone eszré második áldásával fejeződik be: „Áldott az Örökkévaló, aki feltá-masztja a halottakat” (bBrachosz 58b, tBrachosz 5:6, Sulchán Áruch OCh 225:12). Ezt az áldást általában jól látható táblán szokás elhelyezni a temető bejáratánál.

A temető bejáratánál kis ház áll, itt végzik a halott rituális előírásoknak megfelelő mosdatását és öltöztetését. A sírhelyeknek nincs lejárati ideje, ugyanarra a helyre nem lehet még egyszer temetni. Kihantolás csak akkor megengedett, ha a hamvakat a Szent-földön temetik újra. A rabbik, tudós emberek sírja fölé gyakran kis épületet (ohel) emel-nek, amely lehet zárt, de néha csak egy négy oszlopon nyugvó tető. A síremlékek kőből készülnek, kivéve ott, ahol nagyon nehéz, vagy drága kőhöz jutni, ez is magyarázhatja, hogy miért találunk egyes temetőkben (pl. Erdélyben) fejfákat, bár ebben valószínűleg a környezet hatása is jelentős szerepet játszik. A sírkövet a hétnapos vagy a 30 napos gyász illetve a gyászév letelte után állítják, ebben elsősorban a helyi szokások a mérvadóak: Erec Jiszroelben inkább az első kettő a diaszpórában inkább az utóbbi gyakori. A teme-tőből tilos bármit is kihozni, ezért fordulhat elő, hogy a temető falába építve régi sírkö-veket láthatunk. A hagyományos temetőkbe nem visznek virágot, sem a temetés, sem temetőlátogatás alkalmából, hogy a szegények sírja ne legyen ezáltal megszégyenítve, továbbá mert a Talmud szerint .”tilos a halottakhoz vagy a sírokhoz tartozó dolgokból bármit az élők számára felhasználni” (bSzanhedrin 47b, vö. Sulchán Áruch Jore Déo 364:1), és végül mert ezt nemzsidó szokások utánzásának tartották. Modern hitközségek-ben nem ellenzik a sírok díszítését virágokkal, miután ez a halottak tisztelete miatt törté-nik (vö. bBéca 6a).

A temetésre és a gyászra vonatkozó előírások rendkívül szigorúak (ld. Sulchán Áruch Jore Déo 341-403). A haldokló mellett mindig lennie kell valakinek, hogy megkönnyítse az utolsó perceket, segítsen elmondani az előírt imákat (bűnvallomás, S'má Jiszroel), hogy az eltávozó lélek megtisztulva indulhasson a túlvilágra. A hozzátartozókat azonban eltávolítják mellőle. A halottat szalmával meghintett padlóra teszik, miután szemeit le-zárták, állát felkötötték.

A halott tisztelete az előírások szerint megköveteli, hogy minél előbb eltemessék, le-hetőleg még aznap. Csak indokolt esetben (pl. közvetlen hozzátartozók távolléte) lehet ettől eltérni. Tilos a halottat magára hagyni, a szükségesnél többet szállítani. A halottal való foglalkozás (mosdatás, öltöztetés, temetés) nagy micvének számít, mivel ezért nem várhatunk viszonzást.

A halottat fehér ruhában (a Ros haSonokor, Jom Kippurkor és a Szédernél viselt kitli) temetik: fehér az angyalokéhoz hasonlatos bűntelenség színe. A férfiakat imaleplükben (tálisz) helyezik örök nyugalomra. A gyalulatlan fából készült koporsót a hagyomány szerint nem szögezik le, feltehetőleg a feltámadással kapcsolatos elképzelések miatt. A halott kezébe kis faágat, vagy kis favillát is tesznek, hogy feltámadáskor ki tudja „ásni magát”, és eljuthasson a Szentföldre.

A sírok látogatásakor szokás kavicsokat elhelyezni a sírköveken, Jákobra emlékezve, aki követ állított Ráchel sírja fölé. (Gen. 35:20) Ennek ugyanakkor nyilvánvaló célja lehetett a sír védelme emberektől és állatoktól (ld. R. Ovádja SZEFORNO kommentárját ad loc.).

"Mert a test szent, a "Szent Szellem temploma", melyen keresztül tehetünk jót ebben a világban."

Valamint gondolj a Holokausztra.

itt egy oldal, ami összefoglal csomó dolgot a temetéssel és a gyásszal kacsolatban, az égetésre csak annyit ír, hogy a Tórában le van írva, hogy temetni kell, gondolom a feltámadás miatt lehetett ez.

[link]