A Buddhizmus ateista irányzat, vagy nem?

NEm, nem ateista. És nem materialista. Ezek téveszmék.

De jó lett volna, ha hallottad volna Őszentsége XIV. Dalai Láma 2010 szeptemberi budapesti beszédét! Akkor tudnád, megértenéd, mit tanít a buddhizmus. Ajánlom: Téchy Olivér Buddha /Buddha beszédei könyveit.

08:43 vagyok

11:06

a tudatos energia = személy.

15:25

abból hogy ateista lenne nem következik hogy materialista is

és fontos azt is megemlíteni hogy a lámakultusz már egy harmadikgenerációs "buddhizmus", ami tibeti voltából adódóan erősen kevert vallási szempontokból is. ráadásul buddha imidzsén élősködnek, tehát mint buddhizmus távolabb áll buddhától

nem vagyok mindentudó a témában, ennek nézz utána, de ez fontos, hogy a buddhizmus is sokfelé ágazik, mint ahogyan keresztények közt is különbség van.

Tisztelt kérdező és tisztelt válaszolók! Véleményem szerint érdemes ez ügyben magát a Buddhát megkérdezni!

Válaszait pedig (milyen megdöbbentő!) a buddhista szentiratban fogjátok megtalálni!

De:

1. A Buddhizmus nem foglalkozik Istennel!

2. A lélekkel sem. (megjegyzem ez a fogalom keleten nem is létezik inkább az önvaló magában való létezik)

Miért?

Mert az ezen kérdésekkel kapcsolatos bármilyen válasz önkényes lesz, és a buddhizmus igyekszik ezt az önkényességet minimálisra szorítani.

Ezer helyen és ezerszer kifejtette már csaknem mindenki hogy a buddhizmusban NINCS LÉLEKVÁNDORLÁS.

Az ember a szkandhák (létösszetevők) áramlása. A test, az érintkezés, az érzet, a képzőerők és a tudatosság pillanatnyi konfigurációi vagyunk. Tételezhetünk mást. Hihetünk mást. De csak erről lehet benyomásunk tapasztalásunk. Ezen alkotók pillanatról pillanatra bomlanak.

Már életünkben sincsen valódi önvaló ezen konfigurációkban, ha hiszünk egy ilyen önvalóban, akkor az a nem tudás vagy szellemi vakság jele és minden szenvedés forrása.

A halál nem egyéb mint ezen konfigurációk széthullása és újrarendeződése, semmilyen önvaló nem vándorol sehova. Buddhista értelemben minden pillanatban meghalunk.

A buddhizmus pszichológiai dimenzióiban a létezést tudatállapotok sorozatának látjuk. E tudatállapotokat köztes létnek nevezzük. Létezik a születés köztes léte, az éber tudat köztes léte, az álom köztes léte a meditatív elmélyedések köztes léte (azaz a formai és forma feletti világok) a haldoklás köztes léte, és a halál utáni köztes lét.

A buddhizmusban nem fogadjuk el a tapasztalótól különvált világ, idő, Isten ,lélek objektív ontológiai létét. A kozmosz is pszichofizikai dimenziók összessége egyre magasabb tudatosztályokkal.

De most bemásolok pár részt magától a Magasztostól, hogy első kézből érthessük meg mennyire eredeti az Ő Páratlan Tanítása!

2. A részleges örökkévalóság tanai

(Ekaccasassatavāda), 5-8. nézetek

38. „Vannak, bhikkhuk, remeték és brahminok, akik bizonyos dolgok vonatkozásában örökkévalóság-hívők, más dolgok vonatkozásában nem örökkévalóság-hívők, és akik négyféle alapon azt hirdetik, hogy az én és a világ részben örökkévaló, részben nem örökkévaló. És vajon minek tulajdoníthatóan, mire való hivatkozással hirdetik e tiszteletreméltó remeték és brahminok a nézeteiket?

39. Eljön az idő, bhikkhuk, amikor egy hosszú időszak eltelte után ez a világ összehúzódik [felbomlik]. Amíg a világ összehúzódik, a lények legnagyobb része az Ābhassara Brahma-világban7 születik újjá. Ott időznek, tudatból létrehozottan, elragadtatottsággal táplálkozva, önmagukban világítóan, a levegőn át mozogva, dicsőségben lakozva. És így maradnak egy nagyon-nagyon hosszú időszakon keresztül.

40. Azonban előbb-utóbb, egy hosszú időszak eltelte után eljön az idő, bhikkhuk, amikor ez a világ elkezd ismét kiterjedni. Miközben a világ tágul, megjelenik Brahmā üres palotája. Ekkor egy bizonyos lény élettartama kimerülése, vagy érdemei kimerülése folytán elmúlik az Ābhassara síkról, és a Brahmā üres palotájában létesül újjá. Ott időzik, tudatból létrehozottan, elragadtatottsággal táplálkozva, önmagában világítóan, a levegőn át mozogva, dicsőségben lakozva. És így marad egy nagyon-nagyon hosszú időszakon keresztül.

41. Ezután, mivel már olyan hosszú ideig tartózkodott ott egyedül, kielégületlenség és izgatottság alakul ki benne, [és eképpen sóvárog]: 'Ó, bárcsak más lények is lennének ezen a helyen!' Abban a pillanatban, élettartamuk, vagy érdemeik kimerülése folytán bizonyos más lények is elmúlnak az Ābhassara síkról, és a Brahmā üres palotájában, az ő társaságában létesülnek újra. Ott időznek, tudatból létrehozottan, elragadtatottsággal táplálkozva, önmagukban világítóan, a levegőn át mozogva, dicsőségben lakozva. És így maradnak egy nagyon-nagyon hosszú időszakon keresztül.

42. Erre föl az a lény, aki elsőként létesült ott újra, így gondolkodik magában: 'Én vagyok Brahmā, a nagy Brahmā, a Győzedelmes, a Legyőzhetetlen, a Mindent Látó, a Hatalom Letéteményese, az Úr, az Alkotó és Teremtő, a Legfőbb Lény, az Elrendelő, a Mindenható, Atyja mindazoknak, akik vannak és lesznek. Ezeket a lényeket pedig én teremtettem. Milyen alapon? Mert először én óhajtottam: „Ó, bárcsak más lények is lennének ezen a helyen!” És miután e döntést meghoztam, e lények most íme, megjelentek.'

A lények pedig, akik őutána létesültek ott újjá, a következőképpen gondolkodnak: 'Ez kell, hogy legyen Brahmā, a nagy Brahmā, a Győzedelmes, a Legyőzhetetlen, a Mindent Látó, a Hatalom Letéteményese, az Úr, az Alkotó és Teremtő, a Legfőbb Lény, az Elrendelő, a Mindenható, Atyja mindazoknak, akik vannak és lesznek. Minket pedig ő teremtett. Mi ennek az alapja? Mert látjuk, hogy ő volt itt előbb, és mi őutána jelentünk meg itt.'

43. Persze, bhikkhuk, az a lény, aki először létesült ott újra, hosszabb élettel, nagyobb szépséggel és nagyobb hatalommal rendelkezik, mint azok a lények, akik őutána létesültek ott.

44. Ezután, bhikkhuk, az történik, hogy egy bizonyos lény elmúlik arról a síkról, és újraszületik ebben a világban. Miután megjelent ebben a világban, a családi tűzhely mellől az otthontalanságba távozik. Amikor pedig visszavonult, igyekezete, odaadása, szorgalma és megfelelő elmélkedése révén a szellemi összpontosítás olyan fokára jut el, hogy az ilyen módon összpontosított tudata segítségével képessé válik a közvetlenül megelőző életének felidézésére, anélkül azonban, hogy ennél korábbra vissza tudna emlékezni. Azután így szól: 'Minket ő, Brahmā, a nagy Brahmā, a Győzedelmes, a Legyőzhetetlen, a Mindent Látó, a Hatalom Letéteményese, az Úr, az Alkotó és Teremtő, a Legfőbb Lény, az Elrendelő, a Mindenható teremtett, aki Atyja mindazoknak, amik vannak és lesznek. Ő állandó, szilárd, örökkévaló, nincs kitéve változásnak, s ugyanaz marad, mint maga az örökkévalóság. Mi azonban, akik őáltala lettünk teremtve és jelentünk meg ebben a világban – mi mulandók, változékonyak, rövid életűek vagyunk, s pusztulásra vagyunk ítélve.'

Ez, bhikkhuk, az első eset.

45. És vajon a második esetben minek tulajdoníthatóan, mire való hivatkozással lesz valamely tiszteletreméltó remete vagy brahmin örökkévalóság-hívő bizonyos dolgok vonatkozásában, s nem örökkévalóság-hívő más dolgok vonatkozásában, azt hirdetve, hogy az én és a világ részben örökkévaló, részben nem örökkévaló?

Vannak, szerzetesek, bizonyos istenek, akiket 'játéktól megromlottaknak' nevezünk. Ezek az istenek rendkívüli időmennyiséget fordítanak arra, hogy játék és múlatság élvezetében vegyenek részt. Ennek következtében feledékennyé válnak, és miután feledékennyé váltak, elmúlnak arról a síkról.

46. Ezután, bhikkhuk, az történik, hogy egy bizonyos lény elmúlik arról a síkról, és újraszületik ebben a világban. Miután megjelent ebben a világban, a családi tűzhely mellől az otthontalanságba távozik. Amikor pedig visszavonult, igyekezete, odaadása, szorgalma és megfelelő elmélkedése révén a szellemi összpontosítás olyan fokára jut el, hogy az ilyen módon összpontosított tudata segítségével képessé válik a közvetlenül megelőző életének felidézésére, anélkül azonban, hogy ennél korábbra vissza tudna emlékezni. Azután így szól: 'Ama tiszteletreméltó istenek, akik nem játéktól megromlottak, nem fordítanak rendkívüli időmennyiséget arra, hogy játék és múlatság élvezetében vegyenek részt. Ennek következtében nem válnak feledékennyé, s mivel nem válnak feledékennyé, nem is múlnak el arról a síkról. Ezek az istenek állandóak, szilárdak, örökkévalók, nincsenek kitéve változásnak, s ugyanazok maradnak, mint maga az örökkévalóság. Mi azonban játéktól megromlott istenek voltunk. Rendkívüli időmennyiséget fordítottunk arra, hogy játék és múlatság élvezetében vegyünk részt, és ennek következtében feledékennyé váltunk. Amikor feledékennyé váltunk, elmúltunk arról a síkról. Ebben a világban születve, mi most mulandók, változékonyak, rövid életűek vagyunk, s pusztulásra vagyunk ítélve.'

Ez, bhikkhuk, a második eset.

47. És vajon a harmadik esetben minek tulajdoníthatóan, mire való hivatkozással lesz valamely tiszteletreméltó remete vagy brahmin örökkévalóság-hívő bizonyos dolgok vonatkozásában, s nem örökkévalóság-hívő más dolgok vonatkozásában, azt hirdetve, hogy az én és a világ részben örökkévaló, részben nem örökkévaló?

Vannak, szerzetesek, bizonyos istenek, akiket 'gondolattól megromlottaknak' nevezünk. Ezek az istenek túlzott irigységgel szemlélik egymást. Ennek következtében tudatukat megrontja az egymás iránti gyűlölet. Amikor tudatukat megrontja a gyűlölet, testük és szellemük kimerül és ennek következtében elmúlnak arról a síkról.

48. Ezután, bhikkhuk, az történik, hogy egy bizonyos lény elmúlik arról a síkról, és újraszületik ebben a világban. Miután megjelent ebben a világban, a családi tűzhely mellől az otthontalanságba távozik. Amikor pedig visszavonult, igyekezete, odaadása, szorgalma és megfelelő elmélkedése révén a szellemi összpontosítás olyan fokára jut el, hogy az ilyen módon összpontosított tudata segítségével képessé válik a közvetlenül megelőző életének felidézésére, anélkül azonban, hogy ennél korábbra vissza tudna emlékezni. Azután így szól: 'Ama tiszteletreméltó istenek, akik nem gondolattól megromlottak, nem szemlélik egymást túlzott irigységgel. Ennek eredményeképpen tudatukat nem rontja meg az egymás iránti gyűlölet, testük és szellemük nem merül ki, és nem múlnak el arról a síkról. Ezek az istenek állandóak, szilárdak, örökkévalók, nincsenek kitéve változásnak, s ugyanazok maradnak, mint maga az örökkévalóság. Mi azonban gondolattól megromlott istenek voltunk. Túlzott irigységgel szemléltük egymást, s ennek következtében tudatunkat megrontotta az egymás iránti gyűlölet. Amikor tudatunkat megrontotta a gyűlölet, testünk és szellemünk kimerült, s ennek következtében elmúltunk arról a síkról. Ebben a világban születve, mi most mulandók, változékonyak, rövid életűek vagyunk, s pusztulásra vagyunk ítélve.'

Ez, bhikkhuk, a harmadik eset.

49. És vajon a negyedik esetben minek tulajdoníthatóan, mire való hivatkozással lesz valamely tiszteletreméltó remete vagy brahmin örökkévalóság-hívő bizonyos dolgok vonatkozásában, s nem örökkévalóság-hívő más dolgok vonatkozásában, azt hirdetve, hogy az én és a világ részben örökkévaló, részben nem örökkévaló?

Nos, bhikkhuk, van olyan remete, vagy brahmin, aki racionalista, kutató. Az ilyen okfejtésből kovácsolja ki, vizsgálódásaiból vezeti le, saját gondolatmenete szerint fogalmazza meg nézeteit, ilyenformán: 'Az, amit »a szemnek«, »a fülnek«, »az orrnak«, »a nyelvnek« és »a testnek« nevezünk – ez az én magam mulandó, nem tartós, nem örökkévaló, alá van vetve a változásnak. Az azonban, amit »tudatnak« (citta), »értelemnek« (mano) vagy »tudatosságnak« (viññāna) nevezünk – ez az én magam állandó, szilárd, örökkévaló, nincs kitéve változásnak, s ugyanaz marad, mint maga az örökkévalóság.'

Ez, bhikkhuk, a negyedik eset.

MN 1 Mūlapariyāya Sutta

A létesülés gyökeréről szóló tanítóbeszéd

1. Így hallottam: Egy alkalommal a Magasztos Ukkaṭṭhāban tartózkodott, a Subhaga ligetben található királyi Sāla fa alatt. Ott a Magasztos így szólította meg a szerzeteseket: „Bhikkhuk“ –, s azok válaszoltak: „Urunk?“ A Magasztos így folytatta: „Tanítani fogom nektek, bhikkhuk, minden dhamma gyökerének a magyarázatát. Hallgassatok ide és figyeljetek nagyon alaposan arra, amit mondani fogok.“ „Igen, Urunk“ – válaszolták azok, és a Magasztos elkezdett beszélni.

A világi (puthujjana)

2. Íme, szerzetesek, a tanulatlan világi ember, aki nem tekinti az ariyákat, képzetlen az ariyák Dhammájában, hiányzik belőle az ariyák Dhammájának fegyelme; a világi, aki nem tekinti a tökéletes embereket, képzetlen a tökéletes emberek Dhammájában, hiányzik belőle a tökéletes emberek Dhammájának fegyelme – nos tehát, e világi észleli a földet, mint földet. Észlelvén a földet, mint földet, felfogja a földet [mint önmagát]; „földben“ – fogja fel [magát]; „földtől“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a föld az enyém“ – fogja fel; élvezi a földet. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

Észleli a vizet, mint vizet. Észlelvén a vizet, mint vizet, felfogja a vizet [mint önmagát]; „vízben“ – fogja fel [magát]; „víztől“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a víz az enyém“ – fogja fel; élvezi a vizet. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

Észleli a tüzet, mint tüzet. Észlelvén a tüzet, mint tüzet, felfogja a tüzet [mint önmagát]; „tűzben“ – fogja fel [magát]; „tűztől“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a tűz az enyém“ – fogja fel; élvezi a tüzet. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

Észleli a levegőt, mint levegőt. Észlelvén a levegőt, mint levegőt, felfogja a levegőt [mint önmagát]; „levegőben“ – fogja fel [magát]; „levegőtől“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a levegő az enyém“ – fogja fel; élvezi a levegőt. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

3. Észleli a lényeket, mint lényeket. Észlelvén a lényeket, mint lényeket, felfogja a lényeket [mint önmagát]; „lényekben“ – fogja fel [magát]; „lényektől“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a lények az enyémek“ – fogja fel; élvezi a lényeket. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

Észleli az isteneket, mint isteneket. Észlelvén az isteneket, mint isteneket, felfogja az isteneket [mint önmagát]; „istenekben“ – fogja fel [magát]; „istenektől“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „az istenek az enyémek“ – fogja fel; élvezi az isteneket. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

Észleli Pajāpatit, mint Pajāpatit1. Észlelvén Pajāpatit, mint Pajāpatit, felfogja Pajāpatit [mint önmagát]; „Pajāpatiban“ – fogja fel [magát]; „Pajāpatitól“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „Pajāpati az enyém“ – fogja fel; élvezi Pajāpatit. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

Észleli Brahmāt, mint Brahmāt. Észlelvén Brahmāt, mint Brahmāt, felfogja Brahmāt [mint önmagát]; „Brahmāban“ – fogja fel [magát]; „Brahmātól“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „Brahmā az enyém“ – fogja fel; élvezi Brahmāt. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

Észleli az áradó sugárzás isteneit (ābhassarā), mint az áradó sugárzás isteneit. Észlelvén az áradó sugárzás isteneit, mint az áradó sugárzás isteneit, felfogja az áradó sugárzás isteneit [mint önmagát]; „az áradó sugárzás isteneiben“ – fogja fel [magát]; „az áradó sugárzás isteneitől“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „az áradó sugárzás istenei az enyémek“ – fogja fel; élvezi az áradó sugárzás isteneit. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

Észleli a ragyogó dicsőség isteneit (subhakiṇhā), mint a ragyogó dicsőség isteneit. Észlelvén a ragyogó dicsőség isteneit, mint a ragyogó dicsőség isteneit, felfogja a ragyogó dicsőség isteneit [mint önmagát]; „a ragyogó dicsőség isteneiben“ – fogja fel [magát]; „a ragyogó dicsőség isteneitől“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a ragyogó dicsőség istenei az enyémek“ – fogja fel; élvezi a ragyogó dicsőség isteneit. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

Észleli a bőséges gyümölcs isteneit (vehapphalā), mint a bőséges gyümölcs isteneit. Észlelvén a bőséges gyümölcs isteneit, mint a bőséges gyümölcs isteneit, felfogja a bőséges gyümölcs isteneit [mint önmagát]; „a bőséges gyümölcs isteneiben“ – fogja fel [magát]; „a bőséges gyümölcs isteneitől“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a bőséges gyümölcs istenei az enyémek“ – fogja fel; élvezi a bőséges gyümölcs isteneit. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

Észleli a győzedelmeseket (abhibū), mint győzedelmeseket. Észlelvén a győzedelmeseket, mint győzedelmeseket, felfogja a győzedelmeseket [mint önmagát]; „a győzedelmesekben“ – fogja fel [magát]; „a győzedelmesektől“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a győzedelmesek az enyémek“ – fogja fel; élvezi a győzedelmeseket. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

4. Észleli a végtelen tér érzékelési alapját, mint a végtelen tér érzékelési alapját. Észlelvén a végtelen tér érzékelési alapját, mint a végtelen tér érzékelési alapját, felfogja a végtelen tér érzékelési alapját [mint önmagát]; „a végtelen tér érzékelési alapjában“ – fogja fel [magát]; „a végtelen tér érzékelési alapjától“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a végtelen tér érzékelési alapja az enyém“ – fogja fel; élvezi a végtelen tér érzékelési alapját. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

Észleli a végtelen tudat érzékelési alapját, mint a végtelen tudat érzékelési alapját. Észlelvén a végtelen tudat érzékelési alapját, mint a végtelen tudat érzékelési alapját, felfogja a végtelen tudat érzékelési alapját [mint önmagát]; „a végtelen tudat érzékelési alapjában“ – fogja fel [magát]; „a végtelen tudat érzékelési alapjától“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a végtelen tudat érzékelési alapja az enyém“ – fogja fel; élvezi a végtelen tudat érzékelési alapját. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

Észleli a semmi érzékelési alapját, mint a semmi érzékelési alapját. Észlelvén a semmi érzékelési alapját, mint a semmi érzékelési alapját, felfogja a semmi érzékelési alapját [mint önmagát]; „a semmi érzékelési alapjában“ – fogja fel [magát]; „a semmi érzékelési alapjától“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a semmi érzékelési alapja az enyém“ – fogja fel; élvezi a semmi érzékelési alapját. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

Észleli a sem észlelés, sem nem-észlelés érzékelési alapját, mint a sem észlelés, sem nem-észlelés érzékelési alapját. Észlelvén a sem észlelés, sem nem-észlelés érzékelési alapját, mint a sem észlelés, sem nem-észlelés érzékelési alapját, felfogja a sem észlelés, sem nem-észlelés érzékelési alapját [mint önmagát]; „a sem észlelés, sem nem-észlelés érzékelési alapjában“ – fogja fel [magát]; „a sem észlelés, sem nem-észlelés érzékelési alapjától“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a sem észlelés, sem nem-észlelés érzékelési alapja az enyém“ – fogja fel; élvezi a sem észlelés, sem nem-észlelés érzékelési alapját. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

5. Észleli a látottat, mint látottat. Észlelvén a látottat, mint látottat, felfogja a látottat [mint önmagát]; „a látottban“ – fogja fel [magát]; „a látottól“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a látott az enyém“ – fogja fel; élvezi a látottat. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

Észleli a hallottat, mint hallottat. Észlelvén a hallottat, mint hallottat, felfogja a hallottat [mint önmagát]; „a hallottban“ – fogja fel [magát]; „a hallottól“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a hallott az enyém“ – fogja fel; élvezi a hallottat. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

Észleli az érzettet, mint érzettet. Észlelvén az érzettet, mint érzettet, felfogja az érzettet [mint önmagát]; „az érzettben“ – fogja fel [magát]; „az érzettől“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „az érzett az enyém“ – fogja fel; élvezi az érzettet. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

Észleli a tudottat, mint tudottat. Észlelvén a tudottat, mint tudottat, felfogja a tudottat [mint önmagát]; „a tudottban“ – fogja fel [magát]; „a tudottól“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a tudott az enyém“ – fogja fel; élvezi a tudottat. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

6. Észleli az egységet, mint egységet. Észlelvén az egységet, mint egységet, felfogja az egységet [mint önmagát]; „az egységben“ – fogja fel [magát]; „az egységtől“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „az egység az enyém“ – fogja fel; élvezi az egységet. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

Észleli a sokféleséget, mint sokféleséget. Észlelvén a sokféleséget, mint sokféleséget, felfogja a sokféleséget [mint önmagát]; „a sokféleségben“ – fogja fel [magát]; „a sokféleségtől“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a sokféleség az enyém“ – fogja fel; élvezi a sokféleséget. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

Észleli a mindenséget, mint mindent. Észlelvén a mindenséget, mint mindent, felfogja a mindenséget [mint önmagát]; „mindenben“ – fogja fel [magát]; „a mindenségtől“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a mindenség az enyém“ – fogja fel; élvezi a mindenséget. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

Észleli a nibbānát, mint nibbānát. Észlelvén a nibbānát, mint nibbānát, felfogja a nibbānát [mint önmagát]; „nibbānában“ – fogja fel [magát]; „nibbānától“ [elkülönítve, vagy származtatva] fogja fel [magát]; „a nibbāna az enyém“ – fogja fel; élvezi a nibbānát. Mi az oka mindennek? Állítom, az, hogy nem értette meg tökéletesen.

62 nem buddhista nézet: 1-4 örökké valóság tanok, 5-8 részleges örökkévalóság tanok (Isten hit), 9-12 a világ véges vagy végtelen voltára vonatkozó tanok, 13-14 a vég nélküli csűrés csavarás álláspontjai, 17-18 a véletlen keletkezés tanai(Materializmus), 19-34 a megismerő halhatatlanság tanai (továbbélő személyes lélek), 35-42 a nem megismerő halhatatlanság (világ lélekben egyesülés) tanai, 43-50 a sem megismerő sem nem megismerő halhatatlanság tanai, 51-57 megsemmisülési tanok, 58-62 a nibbána itt és most tanai.

1. Izgatottság és tétovaság

(Paritassitavipphandita)

105. „Nos, bhikkhuk, amikor ama örökkévalóság-hívő remeték és brahminok négyféle alapon azt állítják, hogy az én és a világ örökkévaló – ez csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

106. Amikor ama, bizonyos dolgok vonatkozásában örökkévalóság-hívő, más dolgok vonatkozásában nem örökkévalóság-hívő remeték és brahminok négyféle alapon azt állítják, hogy az én és a világ részben örökkévaló, részben nem örökkévaló – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

107. Amikor ama kiterjedés központú remeték és brahminok négyféle alapon azt állítják, hogy a világ véges, vagy végtelen – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

108. Amikor ama végnélküli csűrő-csavaró remeték és brahminok négyféle alapon kitérő válaszokra és vég nélküli csűrés-csavarásra hagyatkoznak, amikor erről, vagy arról a dologról kérdezik őket – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

109. Amikor ama véletlen keletkezésben hívő remeték és brahminok kétféle alapon azt állítják, hogy az én és a világ véletlenül keletkezett – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

110. Amikor ama múltról spekuláló remeték és brahminok, akiknek megrögzött nézeteik vannak a múltat illetően, tizennyolcféle alapon különféle konceptuális tételeket állítanak fel a múlt vonatkozásában – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

111. Amikor ama megismerő halhatatlanságot hirdető remeték és brahminok tizenhatféle alapon az én halál utáni, megismerő módon történő túlélését állítják – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

112. Amikor ama nem-megismerő halhatatlanságot hirdető remeték és brahminok nyolcféle alapon az én halál utáni, nem-megismerő módon történő túlélését állítják – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

113. Amikor ama sem megismerő, sem nem-megismerő halhatatlanságot hirdető remeték és brahminok nyolcféle alapon az én halál utáni, sem megismerő, sem nem-megismerő módon történő túlélését állítják – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

114. Amikor ama megsemmisülést tanító remeték és brahminok hétféle alapon a létező lények megsemmisülését, elpusztulását, nem-létesülését állítják – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

115. Amikor ama itt-és-most nibbānát hirdető remeték és brahminok ötféle alapon a legmagasabb nibbāna itt-és-most lehetőségét állítják a létező lények számára – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

116. Amikor ama jövőről spekuláló remeték és brahminok, akiknek megrögzött nézeteik vannak a jövőt illetően, negyvennégyféle alapon különféle konceptuális tételeket állítanak fel a jövő vonatkozásában – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

117. Amikor ama múltról spekuláló, jövőről spekuláló, vagy múltról és jövőről egyaránt spekuláló remeték és brahminok, akiknek megrögzött nézeteik vannak a múltat és a jövőt illetően, hatvankétféle alapon különféle konceptuális tételeket állítanak fel a múlt és a jövő vonatkozásában – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.”

SN 22.59 Anattalakkhaṇa Sutta

Tanítóbeszéd az én-nélküliség jellegzetességéről

– Szerzetesek!

– Tiszteletreméltó Urunk! – válaszoltak ők.

A Magasztos a következőket mondotta:

– Szerzetesek, a forma nem én. Ha a forma én volna, akkor ez a forma nem vezetne szenvedéshez, és rendelkezhetnénk a formával ekképpen: „A formám így legyen, a formám ne úgy legyen”. De mivel a forma nem én, hát szenvedéshez vezet, és senki sem rendelkezhet a formával ekképpen: „A formám így legyen, a formám ne úgy legyen”.

– Szerzetesek, az érzés nem én. Ha az érzés én volna, akkor ez az érzés nem vezetne szenvedéshez, és rendelkezhetnénk az érzéssel ekképpen: „Az érzésem így legyen, az érzésem ne úgy legyen”. De mivel az érzés nem én, hát szenvedéshez vezet, és senki sem rendelkezhet az érzéssel ekképpen: „Az érzésem így legyen, az érzésem ne úgy legyen”.

– Szerzetesek, az érzékelés nem én. Ha az érzékelés én volna, akkor ez az érzékelés nem vezetne szenvedéshez, és rendelkezhetnénk az érzékeléssel ekképpen: „Az érzékelésem így legyen, az érzékelésem ne úgy legyen”. De mivel az érzékelés nem én, hát szenvedéshez vezet, és senki sem rendelkezhet az érzékeléssel ekképpen: „Az érzékelésem így legyen, az érzékelésem ne úgy legyen”.

– Szerzetesek, a képzőerők nem én. Ha a képzőerők én volna, akkor ezek a képzőerők nem vezetnének szenvedéshez, és rendelkezhetnénk a képzőerőkkel ekképpen: „A képzőerőim így legyenek, a képzőerőim ne úgy legyenek”. De mivel a képzőerők nem én, hát szenvedéshez vezetnek, és senki sem rendelkezhet a képzőerőkkel ekképpen: „A képzőerőim így legyenek, a képzőerőim ne úgy legyenek”.

– Szerzetesek, a tudat nem én. Ha a tudat én volna, akkor ez a tudat nem vezetne szenvedéshez, és rendelkezhetnénk a tudattal ekképpen: „A tudatom így legyen, a tudatom ne úgy legyen”. De mivel a tudat nem én, hát szenvedéshez vezet, és senki sem rendelkezhet a tudattal ekképpen: „A tudatom így legyen, a tudatom ne úgy legyen”.

– Szerzetesek, hogyan vélekedtek: állandó a forma, vagy állandótlan?

– Állandótlan, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, az szenvedésteli, vagy kellemes?

– Szenvedésteli, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, ami szenvedésteli, miután alá van vetve a változásnak, arról helyes-e ekképpen vélekedni: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?”

– Nem, tiszteletreméltó Urunk.

– És az érzés állandó, vagy állandótlan?

– Állandótlan, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, az szenvedésteli, vagy kellemes?

– Szenvedésteli, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, ami szenvedésteli, miután alá van vetve a változásnak, arról helyes-e ekképpen vélekedni: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?”

– Nem, tiszteletreméltó Urunk.

– És az érzékelés állandó, vagy állandótlan?

– Állandótlan, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, az szenvedésteli, vagy kellemes?

– Szenvedésteli, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, ami szenvedésteli, miután alá van vetve a változásnak, arról helyes-e ekképpen vélekedni: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?”

– Nem, tiszteletreméltó Urunk.

– És a képzőerők állandóak, vagy állandótlanok?

– Állandótlanok, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, az szenvedésteli, vagy kellemes?

– Szenvedésteli, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, ami szenvedésteli, miután alá van vetve a változásnak, arról helyes-e ekképpen vélekedni: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?”

– Nem, tiszteletreméltó Urunk.

– A tudat állandó, vagy állandótlan?

– Állandótlan, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, az szenvedésteli, vagy kellemes?

– Szenvedésteli, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, ami szenvedésteli, miután alá van vetve a változásnak, arról helyes-e ekképpen vélekedni: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?”

– Nem, tiszteletreméltó Urunk.

– Tehát szerzetesek, bármilyen formáról legyen is szó, legyen az akár múltbéli, jövőbeli vagy jelenben felmerülő, durva vagy finom, saját magunkban vagy rajtunk kívül lévő, alsóbbrendű vagy magasabbrendű, távoli vagy közeli, helyesen megértve azt, ahogyan létezik, ekképpen kell róla vélekedni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.”

– Bármilyen érzésről legyen is szó, legyen az akár múltbéli, jövőbeli vagy jelenben felmerülő, durva vagy finom, saját magunkban vagy rajtunk kívül lévő, alsóbbrendű vagy magasabbrendű, távoli vagy közeli, helyesen megértve azt, ahogyan létezik, ekképpen kell róla vélekedni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.”

– Bármilyen érzékelésről legyen is szó, legyen az akár múltbéli, jövőbeli vagy jelenben felmerülő, durva vagy finom, saját magunkban vagy rajtunk kívül lévő, alsóbbrendű vagy magasabbrendű, távoli vagy közeli, helyesen megértve azt, ahogyan létezik, ekképpen kell róla vélekedni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.”

– Bármilyen képzőerőkről legyen is szó, legyenek azok akár múltbeliek, jövőbeliek vagy jelenben felmerülők, durvák vagy finomak, saját magunkban vagy rajtunk kívül lévők, alsóbbrendűek vagy magasabbrendűek, távoliak vagy közeliek, helyesen megértve azokat, ahogyan léteznek, ekképpen kell róluk vélekedni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.”

– Bármilyen tudatról legyen is szó, legyen az akár múltbéli, jövőbeli vagy jelenben felmerülő, durva vagy finom, saját magunkban vagy rajtunk kívül lévő, alsóbbrendű vagy magasabbrendű, távoli vagy közeli, helyesen megértve azt, ahogyan létezik, ekképpen kell róla vélekedni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.”

– Szerzetesek, ha egy nemes tanítvány, aki hallotta az igazságot, ekképpen látja a dolgokat, akkor nem azonosul többé a formával, nem azonosul többé az érzéssel, nem azonosul többé az érzékeléssel, nem azonosul többé a képzőerőkkel, nem azonosul többé a tudattal.

Amikor nem azonosul többé, kihuny a szenvedély. A szenvedély kihunytával megszabadul. Amikor megszabadul, tudomással bír arról, hogy megszabadult. Megérti, hogy „Kimerült a születés, végig lett élve a szent élet, ami elvégezhető, elvégeztetett, ezen túl nincs semmi, amit véghez kellene vinni.”

Ezeket mondotta a Magasztos. A szerzetesek pedig örvendeztek, és helyeselték szavait.

E beszéd elhangzása közben az ötös csapatban lévő szerzetesek szíve a nem ragaszkodás által megszabadult minden szennyeződéstől.

Remélem ebből világos:

1. a buddhizmus nem hinduizmus vagy annak valamely ága, hanem önálló vallás (mi több a legeredetibb).

2. a buddhista szellemi út szempontjából indifferens az Isten és a Lélek.

3. a buddhizmus nem foglal állást a nagy ontológiai kérdésekben, mert felismeri, hogy az ezekre adott válaszok, akár valamely vallásos élmény akár racionális eljárás legyen az eredete: szükségképen hamis, és ezen koncepciók ki is oltják egymást, tehát külön-külön cáfolatukba sem kell belebocsátkozni.

4. buddhista szempontból a materializmus (anyagelvűség, erkölcsi nihilizmus, semmivé válás, hedonizmus) és a szellemi materializmus (Isten, Lélek, Koponyányi Monyók)elkerülése a cél, azaz rálépés a Világ-feletti ösvényre.

Kedves mab!

Ha nincs lélekvándorlás a buddhizmusban, akkor mivel magyarázható a samsara és hogy néhány láma emlékszik az előző életére?