Elmondanád, hogy mi véleményed és miért a két esetről?

A két eset egy. Szerintem egyszerűen mivel a saját addigi nézetük alapján nem tudják megmagyarázni, elfogadni a dolgot, ezért csalódnak benne. És más, praktikusan homlokegyenest ellenkező nézetet kezdenek vallani.

Más kérdés, hogy ha ismernék egymást, rájönnének, hogy a msik nézet se garancia a tragédiák elkerülésére. És megint más kérdés, hogy egy mélyen vallásos ember nem veszíti el a hitét ilyenek miatt, hiszen "Isten azt próbálja meg, akit szeret."

Aladár valószínűleg csak látszat hívő volt, mert a próbák és csapások hatására erősödnie kellet volna a hitének, de Béla rájött arra, hogy gyarló az ember és egyedül nem képes megbirkózni a csapásokkal így hívővé vált.

Bea

Valóban egyszerű a válasz.

Bea jól megfogalmazta :)

A válasz a két ember személyiségében keresendő. Mindkettő meglepően hasonló:-) A helyzetük ugyanaz: csapások érik őket.

Aladár hiába volt vallásos, ha a csapások elvették a hitét, akkor ez azért történt így, mert csak a gondviselő égi apuciban hitt, nem az Igaz Istenben. Nem volt képes felnőni, felelősséget vállalni a hitéért, növekedni és fejlődni. Az ilyen hitet csak a külsőségek tartják össze és ha baj van, sokszor borul az egész.

Béla a csapások hatására tért meg Istenhez. A vallást placebónak használja, segítségre van szüksége, ha máshoz nem, hát ahhoz, hogy elviselje az életet. Ez így nem elítélendő, de ő ugyanazt az apukát keresi, akit Aladár elutasított.

A megoldás mindkettejük számára ugyanaz: meg kell világosodniuk. Magukhoz kell térniük a kábulatból, felismerni, hogy kik ők valójában, kicsoda Isten, és miről is szól ez a világ. Igazi hitre kell szert tenniük, és hagyni hogy ez a hit megváltoztassa őket és eltörölje a gyengeségüket. Mert most mindketten gyengék, és akár hisznek akár nem: alszanak.

A hívő ember dolga az, hogy felébredjen, és a valóságot elfogadja annak, ami. És ez Istenre is vonatkozik.

Freya

Szia!

Nem tudom kedves kérdező, hogy tudtad-e, de ez a történet a Bibliában is benne van, mégpedig Jézus meséli el, kicsit más szereplőkkel, de a lényege ugyanaz. Jézus így mondta el ezt a történetet a farizeusoknak:

"Volt egy embernek két fia, és odament az elsőhöz, és mondta: Eredj fiam, munkálkodjál ma az én szőlőmben.

Az pedig felelt, mondta: Nem megyek; de azután meggondolván magát, elment. A másikhoz is odament, és hasonlóképen szólt. Az pedig felelt, monda: Én elmegyek, uram; de nem ment el. E kettő közül melyik teljesítette az atya akaratát? Így válaszoltak (a farizeusok): Az első. Mondta nekik Jézus: Bizony mondom néktek: A vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában."

Nem az számít tehát, ki mit mond, hanem hogy mit cselekszik.

Üdv. Péter

Szerintem simán előfordul ilyesmi a valós életben is.

Már ha feltételezzük, hogy a kereszténységről van szó, és hogy bárki is megfelelhet az "egyetlen igaz vallás minden kritériumának". :)

A B eset talán gyakoribb: Sokan fordulnak Isten felé a nehézségek miatt, talán mint egy utolsó szalmaszálként próbálnak belekapaszkodni a hitbe. Van, aki csalódik, van, aki nem. Mindenesetre Jézus azt mondta: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket." /Máté Evangéliuma 11:28/.

Tehát az ígéret megvan, így az eredmény nem Istenen múlik. :)

Az A esetben nem gondolom, hogy okvetlenül a "nem igazi hit" lenne a probléma, mint előttem írták. Nem zárom ki ezt a lehetőséget, de nem általánosítanék.

Azt szokták mondani: Teher alatt nő a pálma.

Én hozzáteszem: Túl nagy teher alatt pedig összeroppan.

Azt is mondják, hogy ami nem öl meg, az megerősít.

Ez lehet, de nem tudhatom, mert én még élek. :)

Ebben szerintem az a lényeges pont, hogy ha valaki "egyszerűen elveszti a hitét", mint írod, akkor meddig tart ez az állapot. Úgy értem, végleges-e, vagy újra megtalálhatja az illető azt, amit elveszített. Ez is sok-sok tényezőtől függhet, és van példa mindkettőre. Itt sem lehet sem általánosítani, sem törvényeskedni, sem elítélni bárkit is.

Én úgy gondolom, hogy mivel Isten maga a szeretet, Ő kegyelmes és irgalmas; ezért ha beleenged is nehézségekbe valakit, mindig ad lehetőséget a visszatérésre, helyreállásra.

Ézsaiás 42:3-ban ez áll Isten választottjáról: "Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg."

Lehet, hogy ezt emberileg nehéz végigélni, sőt, biztos; de ha jó a vége, akkor már nem sokat számít az előzmény... :)

Nem ragoznám tovább, mert szerintem így is elég bonyolult minden.

De van egy nagyon szép dal, amely valami hasonló helyzetről szól:

Arról, hol volt Isten / Jézus a nehézségek idején.

Matt Maher - You Were On The Cross

http://www.youtube.com/watch?v=ZCPsZ-Vi6Ck&feature=BFql&play..

Mint köztudott, fundi vagyok. /Egy igen mókás lány szerint a sor így néz ki: Morgó, Kuka, Szende, Fundi... Üdv. :) /

Szóval, a videón van olyan ábrázolás, amely talán nem illik ebbe a képbe; de a rajz a padon ülő két személyről szerintem hatalmas, így bőven felülírja a többit. :)