Vannak itt sátánisták? Mondanátok néhány tömör lényegre törő tényt a sátánizmusról?

Pedig engem is érdekel, mert tényleg sok van. Azok közül az egyiket ítélem el alapból, amelyik próbálja magát ráhúzni a sumér mitológiára néhány spirituális tanítással kombinálva.

De a fő mondanivalójuk csak annyi, hogy a kereszténység mekkora egy genny. Közben semmit sem tudnak róla, hazudnak és nem csak a sumér mitológiának mondanak ellent, de saját maguknak is.

Sajnos én ezt tapasztaltam eddig néhány linkelt oldal alapján. Igaz magyar volt, lehet máshol értelemsebb dolgokat tanítanak.

Általánosságban a leírtakon túl azon keresztül lehet megállapítani egy csoport komolyságát, hogy mennyi információ található róla a neten. A sátánizmus az individuális útkeresést pártolja, csak célt és segítséget ad, de mindenki a maga módján ér el hozzá. Ez a keresésre is igaz, a teljes tudást általában hét lakat alatt őrzik és csak a beavatottaknak adják tovább, nem pedig netes fórumokon... Általában könyvek és folyóiratok jelennek meg a témában, ezek elérhetőek, de ugye ezért mozdulni kell az embernek, tehát a lusta felszínes érdeklődőket már eleve kiszűrték és csak az jut hozzá az alapvető információkhoz is, aki elég elkötelezett.

Ez egy európai könyvterjesztő, sok érdekesség fellelhető nála:

[link]

Én régebben a LaVey-i sátánizmust tanulmányoztam, és elég elgondolkodtatónak találtam egyes pontjait. Ami egy nagy plusz nálam, hogy ez az egyetlen egyház, amely minden embert egyenlőnek fogad el, és nem kér az adókedvezményből.

Ha valami konkrétum érdekel róluk, akkor írj privátot, ha tudom, megválaszolom.

A Sátán náluk nem is igazi istenség, inkább csak megtestesítője a következő dolgoknak (A kilenc sátáni kinyilatkoztatását alapul véve):

élvezetek (szemben az önmegtartóztatással), megvalósítás (szemben a vágyakozással), szeplőtlen bölcsesség (szemben az ászent önámítással), kedvesség az arra érdemesekkel szemben (a szeretet hálátlanokra való pazarlása helyett), bosszú (szemben a "másik orca odafordításával"), felelősség a felelősek iránt, az ember egy állat - jobb vagy rosszabb a négylábúaknál, a Sátán a bűnösnek tartott dolgokat hirdeti - ezek vezetnek testi, lelki és szellemi kielégüléshez.

11 törvényük van:

1. Ne válaszolj vagy adj tanácsot, ha nem kérdeznek.

2. Ne beszélj másoknak a problémáidról, hacsak nem tudod, hogy kíváncsiak rád.

3. Más házában légy tisztelettudó, vagy ne menj oda.

4. Ha a házadban egy vendég bosszant, légy hozzá kíméletlen.

5. Ne közeledj senkihez szexuálisan, hacsak nem kapsz erre jelzést.

6. Ne vedd el, ami másé, hacsak az nem terhes számára, és könyörög, hogy megszabadítsd tőle.

7. Ismerd el a mágia hatalmát, ha sikerrel használtad vágyaid eléréséhez. Ha tagadod a mágia hatalmát, miután hozzá fordultál, elveszíted mindazt, mit általa szereztél.

8. Ne panaszkodj olyasmiért, amihez semmi közöd.

9. Ne árts a gyermekeknek.

10. Ne ölj nem-emberi állatot (ugye az ember is csak egy állat), hacsak rád nem támad, vagy élelemre nincs szükséged.

11. Ha nyílt területen jársz, ne háborgass senkit. Ha téged háborgat valaki, kérd meg, hogy fejezze be. Ha nem fejezi be, pusztítsd el!

9 sátáni bűn:

ostobaság, pózolás, szolipszizmus (úgy viselkedj másokkal, ahogy elvárod, hogy ők viselkedjenek veled), önámítás, csordaszellem, szűklátókörőség, a múlt feledése, önromboló büszkeség, az ízlés hiánya

Magam itt a gyiken találkoztam a spirituális sátánistákkal, sokat levelezgettem velük.

Ha szeretnél utána nézni, akkor keresd itt a gyiken a "

"Spirituális sátánizmust miért nem fogadják el?" kérdés alatt.

De körülbelül a következőket szűrtem le a nyilatkozatukból:

Szeintük a bibliát Átírták, mert Sátán az isten és nem is ez a neve hanem az hogy ENKI.A kereszténység kiforgatta a bibliát és más istenre ruházták azt ami sátáné.

Szabadságot ígér ami szerintük a kereszténységben nincs meg.

Sokszor kell meghalniuk, mire démonfejedelmi címet kapnak sátántól, ez kb. 400-500 év múlva következik be.

Ez alatt azt mondják fejlődnek spirituálisan.

Persze a többi gondolat elég zűrzavaros, és misztikus, értelmetlenség.

Látják a szellemeket, és beszélgetnek is velük.

Hát Én inkább ha választhatnák az ateizmus és a sátánizmus között inkább ateista maradnék.

Persze valójában erős kereszténynek tartom magam és követem Jézust, Ő a példaképem.

1A lelki ajándékokra nézve pedig, testvéreim, nem szeretném, ha tudatlanok lennétek. 2Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vitt és sodort valami benneteket a néma bálványokhoz. 3Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondja: "Jézus átkozott", aki Isten Lelke által szól; és senki sem mondhatja: "Jézus Úr", csakis a Szentlélek által. 4A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. 5Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. 6És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz. 7A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. 8Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által. 9Egyik ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait. 10Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken való szólást, vagy pedig a nyelveken való szólás magyarázását kapta. 11De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja. 12Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. 13Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. Mi a sátánizmus lényege?

A sátánizmus lényegére egy olyan beszélgetés világít rá a legjobban, amely valaha Isten és az ördög között zajlott le a mennyben: „És monda az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő és bűngyűlölő. Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül féli-e Jób az Istent? Nem te vetted-e körül őt magát, házát és mindenét, amije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön. De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, ami az övé, avagy nem átkoz-e meg szemtől szembe téged?! Az Úr pedig monda a Sátánnak: Íme, mindazt, amije van, kezedbe adom; csak ő magára ne nyújtsd ki kezedet. És kiment a Sátán az Úr elől.” (Jób 1:8–12) Ebből a beszélgetésből most a Sátánnak különösen arra a megjegyzésére szeretnénk felhívni a figyelmet, amelyben látszólag Jób motívumait vonta kétségbe: „Avagy ok nélkül féli-e Jób az Istent?” Valójában azonban az ördög nem csupán Jób istenkeresésének az őszinteségét kérdőjelezte meg, hanem legalább annyira Isten jó szándékát, jóindulatát, igazságosságát és szeretetét, egyszóval személyének a minőségét is.

A Sátán ugyanis ezzel a megfogalmazásával azt sugallta, hogy Isten nem olyan minőségű személyiség, akit lehetne „ok nélkül”, más szóval érdek nélkül szeretni és tisztelni, hanem csupán érdekből, haszonlesésből vagy esetleg a tőle való félelem miatt tisztelik őt a teremtményei. És tulajdonképpen ezen a ponton lehet tetten érni a sátánizmus lényegét, amely tehát nem más, mint az Isten iránti bizalom megrendítése, és csalódás kiépítése az Úr személyével kapcsolatban. A Sátán már az örökkévalóságban is ezzel az érvelésével keltett zavarokat az angyalok között, és itt a földön is újra meg újra megpróbálja elhitetni az emberekkel, hogy Isten nem jó, hanem rossz, és ezzel szemben persze ő maga pedig az igazság bajnoka. Amikor tehát az emberek Jóbhoz hasonlóan a világban tapasztalható irracionális szenvedések és igazságtalanságok láttán, valamint a saját romlott természetükkel vívott sziszifuszinak tűnő küzdelemben felteszik a kérdést, hogy hol van most az Isten, és miért engedi meg mindezt, akkor elindulnak a sátánizmus irányába. A sátánizmus lényege ugyanis a kétely és a bizalmatlanság kiépítése Isten személyével kapcsolatban. Az ördög egy önző és igazságtalan lénynek kívánja beállítani Istent, aki hatalmánál és erejénél fogva imádtatja magát a teremtményeivel, saját magát pedig a megtévesztett teremtmények mentorának igyekszik feltűntetni. Ennek a kificamodott látásmódnak az elsajátítása azután magától értetődően sodorja bele az embert az istentelen, lázadó életformába, amelynek a legszélsőségesebb formája kétségkívül a rituális ördögimádás, de létezik ennél sokkal kifinomultabb és intellektuálisabb változata is, amelyet belső természeténél fogva szintén sátánizmusnak kell neveznünk. Az ördögöt azonban nem különösebben érdeklik a sátánizmus külső megnyilvánulási formái, miként az sem, hogy hisznek-e benne az emberek, vagy sem. Őt a leginkább az érdekli, hogy az emberek elsajátítsák a látásmódját, amely az Isten jóságának és igazságosságának a megkérdőjelezésében áll. Hogy azután ez az ördögi filozófia milyen deviáns életmódban nyilvánul meg, az már őt nem különösebben érdekli.

Jóbot tehát lényegében a sátánizmussal kísértette meg az ördög, és az ő története nem kevesebbről szól, mint hogy igaza van-e a Sátánnak, vagy pedig nem. Amikor ugyanis elveszített mindent, a tulajdon egészségét is beleértve, egyúttal minden érdeke megszűnt, ami valaha is imádkozásra vagy Isten keresésére ösztönözte, és úgymond megnyílt az út számára a sátánizmus előtt. A tét nem kisebb volt, mint hogy most – amikor tehát elveszített mindent, és már semmi érdek nem fűzte őt tovább Isten dicséretéhez, tiszteletéhez és szeretetéhez – megátkozza-e Jób az Istent, vagy nem. Ha ugyanis csalódottan elfordul Istentől, és megátkozza őt, azzal egyúttal azt bizonyítja, hogy az Istennel való közösség hosszú évei alatt tulajdonképpen nem ismert meg semmi olyan értéket Istenben, ami őt továbbra is az Úr tiszteletére ösztönözné. Ha viszont ebben a drámai és számára teljességgel érthetetlen helyzetben mégsem átkozza meg Istent, hanem képes továbbra is tisztelni és magasztalni, akkor azzal tulajdonképpen azt demonstrálja, hogy az Istent jónak ismerte meg a vele való járás hosszú évei során, és ezzel lényegében megcáfolja a Sátán vádjait.

Jób a magatartásával tehát tulajdonképpen a világmindenség legősibb vitájában foglalt állást Isten mellett. És állásfoglalásának drámai erejét és hitelességét a saját tragédiája adta, amelynek során minden érdekét elveszítette, amely Istenhez kötötte, és már csak az volt a kérdés, hogy a szívében milyennek is ismerte meg valójában a Teremtőjét. Nem azért kezdte tehát áldani az Urat az őt ért csapások után, mert az események hatására megbomlott az elméje, hanem egyszerűen azért, mert olyan erős belső bizonyságot hordozott magában Isten jóságáról és nagyszerűségéről, hogy képtelen volt ezt megtagadni a megváltozott körülmények miatt. Pontosan erre a belső szellemi megtapasztalásra utal a zsoltáros egy helyen, amikor azt mondja, hogy „ízleljétek és lássátok meg, hogy jó az Úr” . Ezzel Jób lényegében az emberi nem egyik legnagyobb küldetésére világított rá, amely nem más, mint a sátánizmus cáfolata, és Isten igazi természetének a kimutatása az egész világmindenség felé.

Az egyház egyik földi küldetését Pál apostol is abban látja, „hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsessége” (Ef 3:10). Vagyis Pál szerint a keresztényeknek van egy olyan szerepük is, hogy a tevékenységükön keresztül a mennyben lévő angyalok bepillantást nyerhessenek Isten legbensőbb természetébe és legtitkosabb motívumaiba. Erre minden bizonynyal azért van szükség, mert Lucifer gonosz beszédeinek a következtében azok közül az angyalok közül is elbizonytalanodtak néhányan Isten motívumait illetően, akik végül is nem álltak át az ördög oldalára. Ennek az elbizonytalanodásnak az lehet az oka, hogy Lucifer lázadása előtt Isten nagymértékben megosztotta és átruházta a világegyetem feletti irányítás hatalmát az angyali lényekre, mint egy multinacionális vállalat elnök-vezérigazgatója, és a hatalom közvetlen gyakorlását egyes területek felett bizonyos angyalokra bízta, akik közül az egyik éppen Lucifer volt. A Biblia némely utalásából úgy tűnik, hogy a bizonyos területeken a közvetlen vezetéstől háttérbe vonult Isten hatalma, ereje és természete némileg elhomályosodhatott egyes teremtményei előtt. Erre a helyzetre építve Lucifer nyilván még azokban az angyalokban is bizonyos mértékű zavart kelthetett, akik végül nem lettek sátánisták, amint a Jób könyvében is olvassuk, hogy „Isten még az ő angyalaiban is talál hibát” (Jób 4:18b).

A sátánizmus lényege: kétely és bizalmatlanság kiépítése Isten személyével kapcsolatban

Amikor viszont emberek a szabad akaratukból felemelik a kezüket, és elkezdik dicsérni Istent, arról tesznek bizonyságot, hogy a szívük mélyén jónak ismerték meg őt, és a Sátán rágalmai nem igazak. Ebben a tanúságtételben azért van nagy erő, mert olyan lények döntenek szabad akaratukból Isten imádása mellett, akik soha életükben nem látták még Istent színről színre, hanem itt élnek a mennytől távol ezen az árnyékvilágon. Ráadásul nem olyan tökéletes létformában, mint az Istenhez közel álló angyalok, akik a mennyben nem ismerték a nyomort, a betegséget és a fájdalmakat, hanem egy nyomorúságos testben, amely ki van szolgáltatva a földi lét korlátainak. Amikor tehát az angyalok, akik szemlélhetik a mennyben az élő Isten arcát, azt látják, hogy a földön élő törékeny emberek, akik viszont még soha nem látták Isten arcát, a saját szabad választásukból fakadóan, minden nehézségük és problémájuk ellenére dicsérik az Istent, ezek az angyalok az emberek dicséretén keresztül bepillantást nyernek Isten szívének legbensőbb titkába, az ő szeretetébe, jóindulatába, amelyre az emberek a dicséretükkel és az imádásukkal tulajdonképpen reagálnak. Mert amikor az Urat dicsérjük, magasztaljuk és imádjuk, ezt azért vagyunk képesek megtenni, mert a szívünk megérintette az Isten szívét, és kiismertük a bensőnkben a mi Istenünk igazi természetét, tiszta motívumait, jóindulatát, noha szemtől szembe soha nem láttuk őt. És ezt a belső megtapasztalásunkat függetleníteni tudjuk azoktól a külső nehézségektől, amelyekkel esetleg harcolunk a földi életünkben, mint Jób. Ezért nem abban van az erő, amikor valaki keménykedik az Isten ellen, és lábbal tapossa a Tízparancsolatot, hanem abban, amikor valaki a földi lét korlátai és nehézségei közepette föl bírja emelni a kezét, és ki bírja mondani, hogy „jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége!” (Zsolt 100:5). Lényegében ez maga a sátánizmus cáfolata!

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Isten azért teremtette volna az embert, hogy egy Sátánnal kapcsolatos vitájában epizódszereplő legyen. Isten azért teremtette az embert, hogy szerethesse, és megoszthassa vele saját legbensőbb érzéseit. Az már az ördög munkájának a következménye, hogy az ember belesodródott egy olyan szerepbe is, amelyben egyúttal lehetősége van Isten mellett kiállni, és a Sátán vádjait megcáfolni.

Ráadásul Isten még Jézus személyén keresztül is megismertette a világgal az ő természetét. A Zsidókhoz írt levélben azt olvashatjuk, hogy Jézus természete tulajdonképpen olyan, mint az Atyáé. Egy alkalommal maga Jézus is hasonlóképpen vallott önmagának és az Atyának a viszonyáról tanítványai előtt. Azt mondta, hogy aki látta a Fiút, az egyúttal látta az Atyát is, ami alatt nyilván a belső természetük, szándékaik és motívumaik azonosságára gondolt. Márpedig egy józanul gondolkodó embernek szemernyi kétsége sem lehet afelől, hogy Jézust a földi élete idején a legnagyobb fokú jó szándék és szeretet vezérelte a cselekedeteiben. Ha pedig Jézust ez jellemezte, akkor rajta keresztül megismerhető, hogy milyen kiváló és csodálatos lény is az örökkévaló Isten a mennyben.

A keleti tanok

Az okkultizmus másik nagy területét a keleti misztika jelenti. Napjainkban rendkívül divatosak az olyan filmek, amelyek az univerzum isteni, természetfeletti erejét felszabadítani képes hősökről szólnak, mint például a Mátrix) egyes részei, a Csillagok háborújá)nak különböző epizódjai vagy a Tigris és a Sárkány). Ezekben a filmekben nyíltan vagy burkoltan az indiai filozófiából táplálkozó misztika köszön vissza modern és vonzó csomagolásban. Az indiai filozófiának az a fő célja, hogy kiszabadítsa az ember lelkét a lélekvándorlás körforgásából. Ennek a folyamatnak a során különböző aszketikus és meditatív eljárások segítségével igyekeznek függetleníteni a lelket a fizikai test életérzéseitől. Az eljárás során a legnagyobb eredményeket elért szellemi vezetők természetfeletti képességek birtokába kerülnek, amelyekről úgy vélik, hogy a világmindenségben rejlő isteni erő teszi őket erre képessé. Ez a keleti buddhista filozófia köszön vissza azokban a modern filmalkotásokban, amelyekben a főhős az univerzum természetfeletti erejét képes meditatív összpontosítása segítségével felszabadítani. A bibliai világnézet szempontjából azonban ez az indiai eredetű buddhista filozófia hamis képet ad a valóságról, ennélfogva az az erő, amit egyes jógik valóban képesek felszabadítani, nem más, mint okkult hitető démonok természetfeletti ereje. Amikor valaki olyan filmeket néz, vagy olyan kiadványokat olvas, amelyek gondolatvilága, valóságértelmezése a keleti misztikából meríti az inspirációját, a modern csomagolás ellenére ugyanazokkal a szellemi lényekkel kerül kapcsolatba, mintha közvetlenül foglalkozna a buddhista filozófiával.

Ráadásul mostanában nagyon népszerű az ilyen filmekben a kungfu is, valamint más keleti harcművészetek. Ne feledjük azonban, hogy a kungfu a középkori Kína buddhista kolostoraiban, a hegyekben épült úgynevezett saolin szentélyekben alakult ki, amikor az ottani buddhista szerzetesek megelégelték, hogy a különböző rablóbandák állandóan kifosztják a kolostoraikat. Ezek a Buddha-szobrok előtt meditáló szerzetesek dolgozták ki szabad idejükben azokat az önvédelmi technikákat, amelyek előszeretettel tűnnek fel a Mátrix)hoz hasonló sci-fikben. A különböző kungfutechnikákba azonban a kidolgozásuk során beépült az a természetfeletti erő, amely a szerzetesek meditációit és szellemi életét meghatározta, és amelyet az imént okkultnak minősítettünk. Egy ember például, akiből a megtérése után kiűzték a buddhizmus és a kungfu szellemét, azt vette észre magán, hogy egy bizonyos rúgást többé már nem képes végrehajtani. Ő maga is ekkor értette meg, hogy a távol-keleti harcművészetben elért eredményei nem csupán kitartó gyakorlásának voltak köszönhetőek, hanem okkult szellemek is szerepet játszottak abban, hogy bizonyos rúgásokat végre tudott hajtani. Tehát a keleti misztika és az erre épülő küzdősportok nem emberbarát erőt közvetítenek, hanem a Sátán erejét. Amikor valaki ebből a filozófiából táplálkozó filmekkel azonosul, és ezek hőseit tekinti vonzó és követendő mintának a maga számára, minden kétséget kizáróan egy csaló, gonosz ördögi rendszernek az áldozatává válik, és az ebben a rendszerben lévő démonok befolyásának szolgáltatja ki az életét.