Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Van a XXI. században létjogosu...

Van a XXI. században létjogosultsága a vallásnak?

Figyelt kérdés

Szóval. Az én véleményem szerint a vallás is csak egy kapaszkodó. Azok az emberek ragaszkodnak hozzá, akiknél valami nincs rendben vagy lelkileg, vagy akárhogy. Teljesen egészséges ember nem bízik abban, hogy Isten majd visszavásárolja a lakásomat, és majd Isten segít csajokat felszedni. Az egész vallás dologgal semmi bajom sincs, mert mindenkinek szíve joga, hogy miben hisz, én is hittem, hogy vannak Pokémonok, isten is biztos van. Legyen. De mintha az emberek nem fognák fel, hogy az életben saját maguk irányítanak mindent, a hozzáállásukkal, a viselkedésükkel és a saját maguk által elfogadott erkölcsükkel. Ha én helyesnek találom azt, hogy húst eszem a böjt alkalmával, akkor én nem érzem magam rossz embernek, ha megbánom a bűnömet, és mindent megteszek azért, hogy helyrehozzam, akkor sokkal jobb a lelkiismeretem, mintha elmegyek és elmondok 4 miatyánkot, mert megbántam.

Házasság előtti szex. Ez sem bűn, ha azzal csinálod, akit szeretsz. Magyarázat aligha szükséges. Nem kell egy emberrel leélni az embernek az életét, nem baj, ha így van, sőt. De akinek van az élete során 10 párkapcsolata, az nem lesz rossz ember.

A vallásosokat pedig szerintem az nyugtatja meg, hogy a felelősséget elhárítják magukról, és lemondanak bizonyos dolgokról. Így úgy érezhetik, hogy felszabadultak. Túlvilági létezésről, meg újjászületésről nem akarok elgondolkodni, mert ezt senki sem tudja, de aki állítja magáról, hogy tudja, hogy így van... Vagy arról prédikál, hogy hogy lesz...

Szóval ebben a világban (fejlett területek) minden ember megtehet bármit, amit akar. Persze fizetés, meg pénz, de elérhetővé vált akármi. Isten a földi életet nagyon nehezen tudja megjavítani, és a döntés mindig a saját kezünkben van. Szerintem van valami erő, ami irányítja a dolgokat, hívhatjuk azt Istennek, vagy fizikának, de a vallások szerintem elavulttá váltak. Az istenbe vetett hitünk nem változtat meg dolgokat, a magunkba vetett hitünk talán képes rá. Lehet, hogy ha baj van, jól esik Istenért kiáltani, de nem egyszer kiderült már, hogy gyakorlati haszna nincs. Erkölcsi előírásokkal egyetértek, és azokra szükség is van. De talán vallás nélkül is elő lehetne ezeket írni.



2012. dec. 12. 19:52
1 2
 11/17 A kérdező kommentje:

Hát igen, azt hiszem különböző a meglátásunk, ez olyan, mint a politikában a jobb és a baloldal. Sosem értjük meg egymást.

Csak ugye az embernek van egy célja. Ezt egy nem vallásos ember eléri. Egy vallásos ember nem. Mi a különbség? Semmi.

Mindkettőnek ugyanannyi esélye van. Még Jézus létezésére sincs egyértelmű bizonyítékunk. Valaki vagy hisz benne, vagy nem. Attól, hogy valaki hisz benne, attól még lehet jó ember, ez az én meglátásom. Ezek szerint aki nem hisz benne, az nem lehet jó ember, mert ugye nekik nem jár örök élet. Kétlem, hogy ez fair lenne, ha létezik Túlvilág.

Ha viszont létezik jó ember, aki nem vallásos, vagy éppen más vallású, akkor az is kerülhet a Túlvilágra. Ez mind csak feltételezés, de ha igaz, akkor alapjába véve nincs értelme hívő életet élni.

Én vállalom a felelősséget a tetteim iránt, éppenhogy azt mondom, hogy nem fogom a dolgokat a körülményekre, mert magamban bízok és ha hibázom, azt én tettem.

Az élet pedig ugyanúgy bünteti a hívő embereket, mint az ateistákat, tehát itt sem érzem, hogy lennének olyanok, akik a hit által jobban élnének. Lehet, hogy rossz az alapgondolatom, de én hiszek, amit látok, Isten pedig nem fog megjelenni soha, akár létezik, akár nem. A világ pedig nem a vallás miatt fordul rossz irányba, ezt a hozzászólást nem értem.

2012. dec. 14. 14:46
 12/17 anonim ***** válasza:

„Ezek szerint aki nem hisz benne, az nem lehet jó ember, mert ugye nekik nem jár örök élet.”


Olvastad-e egyáltalán az evangéliumokat, Újszövetséget?

Ha nem, olvasd el a János evangéliumát és János 1. levelét. Utána el tudod dönteni, mond-e neked valamit.

2012. dec. 14. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 A kérdező kommentje:

Lehet azért tolerálom nehezen a kérdést, mert hátba szúrt egy ember, akiben bíztam és mélyen katolikus..nak hiszi magát.

Átolvasom, köszönöm :)

2012. dec. 21. 23:09
 14/17 anonim ***** válasza:

Még néhány jó irodalmat a kereszténység megismeréséhez itt találhatsz:

www.jezusazut.hu

2012. dec. 22. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
Én egyetértek, a vallás egy kapaszkodó. Az alapjai pedig a tudatlanságból és a hiszékenységből épülnek fel.
2013. jún. 7. 00:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:

A vallások akkor alakultak ki, amikor az emberek nem tudták megmagyarázni a természeti jelenségeket.

Miért esik az eső? Mert van egy Esőisten.

Miért villámlik? Zeusz dobálja a villámokat.

Ma is lehetne ebben hinni, (ahogy természetközeli animista civilizációkban ez meg is történik), de szerintem egy meteorológus érvei, vagy a Coulomb-törvény padlóra küldené az ő érvelésüket.

A vallás folyamatosan szorult vissza, a tudomány előretörésével, eleinte megégették azokat, akik gömbölyű Földről és heliocentrikus világképről beszéltek-aztán az egyház szép lassan belátta, hogy igazuk volt.

II. János Pál pápa életébem azt nyilatkozta, hogy az Ősrobbanás és az Evolúció összhangban van a Bibliával és a Teremtés Könyvével.

Az evolúciót az anglikán egyház elismeri, az élet létrejöttéhez viszont még mindig Istent hívja segítségül.

Ha az élet létrejöttére is rájövünk és bizonyítjuk a templom megint hátralép egyet. De eltűnni sosem fog. Miért? Mert a tudománynak sosincs vége. Mindig merülnek fel újabb kérdések, mindig pontosítanak egy régebbi állításon. Ebből következően a pap mindig tud mutogatni, "Áhh, még azt sem tudják, abban Isten keze van!"

Ugyanis:

"A tudós megpróbálja befoltozni a lyukakat. A hívő a lyukakban él."

Dr. House


Az erkölcsi kérdésről pedig: "Ha csak a vallásod akadályozza meg, hogy borzalmas emberré válj, már most is borzalmas ember vagy"

Ateistaként is tudok szeretni, vannak barátaim, nem lopok, nem züllök, egyetemre járok, zsákot pakoltam a Dunán, stb.

Ugyanakkor, az ősidőkben Isten kiváló kapaszkodó volt. Ha a király hozott egy törvényt, azt a közönséges bűnöző kinevette és megszegte. Egy későbbi király meg is változtathatta. Ha a pap kihirdette, mint Isten Törvényét, senkinek nem jutott eszébe megszegni vagy megváltoztatni.


A zsidó vallás tiltja a disznóhús fogyasztását. A sivatagi viszonyok közt a disznóhús könnyen bomlik, tömeges ételmérgezést okozhat. Ugyanakkor olcsó.

Ha a király megtiltja, becsempészik az olcsó disznóhúst, tömeges halál, munkaerőkiesés, termékeny asszonyok kiesése. Egy későbbi király mondjuk megadóztatja és újra engedélyezi a disznóhúst, és ugyanott tartunk.

Isten tiltja a disznóhúst. Senkinek eszében sincs elkárhozni, titokban sem eszik, egy falatot sem, nem engedélyezi utólag, stb.


A cölibátus, mint a Krisztusi Tisztaság megtestesítője miért akkor jött be a képbe, amikor elkezdtek az egyházi birtokok felaprózódni? :-)

2013. jún. 7. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:

Egyébként errefelé tartunk:


"A mai, modern ember csak abban hisz, amit lát, amit megfoghat, vagy amit a tudomány bizonyít. (...) Nincs máshol mennyország és pokol, nincsenek ördögök, angyalok, nincsenek istenek és egyéb csodás lények. (...) A vallás bonyolult társadalmi jelenség, nem lehet egyszerűen megszüntetni azzal, hogy tudományosan megmagyarázzuk az embereknek a világ szerkezetét. A vallásosság lassan - több nemzedék után, az egész élet megváltoztatásával - szűnik majd meg."

Teknős Péter: Kérdezz! Felelek mindenre. Móra Ferenc könyvkiadó, 1975


(Szerintem sosem fog eltűnni, de a tudomány fejlődésével szorul vissza a hívők aránya.)

2013. jún. 7. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!