Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Lehetséges, hogy angyalok...

Lehetséges, hogy angyalok vagyunk? (bocs, ha valakit provokálok)

Figyelt kérdés
Az élet pedig azért jött létre, hogy a konkolyt és a búzát ketté lehessen választani?

2012. dec. 22. 17:04
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:

Jézus elmagyarázta, hogy ő az, ’aki a magot veti’. ’A jó mag’ az igaz tanítványait jelképezi, míg „az ellenség” Sátánt, az Ördögöt. „A gyom” az álkeresztényeket szimbolizálja, akik lassanként elszaporodtak a korai keresztény gyülekezetben. Jézus elmondta, hogy a vető hagyja, hogy „a búza” és „a gyom” együtt nőjön ’az aratásig’, melyre „egy világrendszer befejezése” idején fog sor kerülni (Máté 13:37–43).


A Jézus ezt a példázatot annak szemléltetésére használta

fel, milyen változások következhetnek be abban a munkában, amelyet elkezdett ezen a földön. Annak a vetési munkának az volt a célja, hogy megteremje az elvárt igaz keresztényekből álló gabonatermést, hogy ezek a keresztények társai lehessenek majd „a mennyek Királyságának” ismert mennyei kormányzatban. Ezért előre bejelentette, hogy a jó vetésébe alattomosan belekontárkodik az ellenség: Sátán az Ördög. S a szántóföld nemcsak a kívánt, búzához hasonló igaz keresztények termését hozza meg, hanem konkolyhoz hasonló álkeresztényeket is terem. Hagyják, hogy mindkettő együtt nőjön az aratásig, amikor is sor kerül a szétválasztó munkálatokra. Emellett ez a szétválasztó munka további jellegzetessége lesz az „utolsó napok”-nak, a „dolgok rendszere befejezésének” (Máté 13:24–30, 36–43; v.ö. Máté 24:3; 2Timótheus 3:1).


Ezért ez nem azt jelenti, hogy angyalok vagyunk, bár vannak akiknek kiváltságukban lesz angyalként élni, feltéve ha kitart Jézushoz hasonlóan tisztán itt a földön és kiválasztják erre a nemes feladatra.

2012. dec. 22. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:

Nem.

Mi Isten örökösei vagyunk, és Jézus elment, hogy helyet készítsen számunkra, akik elfogadtuk őt megváltónknak. De az angyalok nem örökösök. Sőt a Biblia azt mondja, hogy az angyalok be sem tekinthetnek oda, ahol majd mi leszünk.

2012. dec. 24. 00:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!