Miért kellene minden vallást egyenrangúnak tartanunk, ha a kereszténység nagyságrendekkel nagyobb dolgokat hirdet, mint bármelyik más vallás?

Bocsi a szünetet, csak sajnos a megnövekedett munka a fórumozás rovására kezdett menni... :)

Szóval,akkor reagálnék talán a legfontosabbra: az "ígérgetés"-re, felidézve, hogy én nem használtam az "ígérget" szót, hanem utaltam arra, hogy tulajdonképpen a keresztény végkifejlet logikusan következik a kezdetből - és abból is, amit mindenki tapasztal maga körül! De ez megint nagy téma.

Induljunk ki előbb az általános tapasztalatból: az egész univerzumban a legkisebb kvarktól kezdve minden arra törekszik, hogy rendszert alkosson, egyesüljön másokkal. De nem úgy egyesül, hoyg feloldódik, elveszíti önmagát, hanem hogy másokkal egy új, nagyobb létezőt hoz létre. A kvarkok, az atommag részecskéi, az atomok, a molekulák, sejtek, szövetek, szervek, szervrendszerek, szervezetek, közösségek, stb. stb. minden között állandó kölcsönhatás van és minden arra törekszik, hogy önmagánál nagyobb rendszereket hozzon létre! Miért? Na, tudja valaki?

A keresztény hit szerint a mindenség forrása, alapja, fenntartója és célja Isten, aki Szentháromság. Érdekes, hmm... három olyan személy szeretetközössége, akik együtt alkotnak olyan tökéletes harmóniát, amelyben megvan sajátos tulajdonságuk is, de mégis hárman Egyetlenegy létezőt alkotnak! Ez az a tökéletesség, amit mind a szigorú monoteista, mind a politeista vallások csak részben érzékeltek. A valóság tulajdonképpen pont a Szentháromság 3 = 1 paradox, de tökéletes egyenlete, mert Istenben van meg az az alapvető tökéletes harmónia, amelyből és amelyre nézve az egész univerzum fakadt, és amely felé minden törekszik, ami működni, élni akar. A tudomány akaratlanul is a Szentháromság dogmáját, mint a világegyetem alapját, igazolja, gondoljuk csak végig...

De létezik egy egészen különleges kapcsolat is, amely része is és újdonság is a fenti alapsémának, és ez ad magyarázatot mind a teremtés okára, mind a végcéljára, amelyben az embernek kulcsszerepe van, és amely az emberi élet értelme kérdésre végső választ ad. Kezdetben Isten tökéletes osztatlan harmóniában létezett, de létrehozott egy önmagától távolabbi világot. Önkéntesen, hogy megossza szeretetét másokkal. Az önmagától távolabbi anyagi világban (ahol Ő láthatatlan, mivel önmagától távolabbinak, másfajtának teremtette) létrehozta saját asszonyát! Na, most kell félretenni a kretén korlátolt gondolkodást, hogy megértsünk mindent, az élet nagy titkát! Mert az "asszony" - őskozmikus értelembe is véve - egy olyan létező, aki újdonság a Szentháromsághoz képest, akinek más az eredeti, mint a (kozmikus értelemben is vett) férfinak. Pál Apostol ír erről, és ezt a legvégső filozófiai kertekig kell vinnünk, hoyg megértsük:

Ef5:28. Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségöket, mint az ő tulajdon testöket. A ki szereti az ő feleségét, önmagát szereti.

29. Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképen az Úr is az egyházat;

30. Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő testéből és az Ő csontjaiból valók.

31. Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté.

32. Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok.

Tulajdonképpen a teremtéskor Isten Ádámnak ezt a titkot kezdi elmagyarázni: Ádám beleszületik egy világba, ahol minden frankó, de nem talál magához való társat mégsem. Ekkor újdonságként meg lesz alkotva az Asszony, aki máshonnan ered, mint Ádám, de különbözik más élőlényektől is: és olyannak alkottatik, akire ránéz Ádám és így szól: "Ez már test a testemből és csont a csontomból". Vagyis egy olyan különálló lény, aki újként lép a rendszerbe, de hasonlít a férfira, és akivel a férfi egyesülni akar. A szeretet dinamikus, intenzív, különleges új formája, a "szerelem" az, ami az egész teremtésnek okot, célt és irányt ad. Isten szerelme hozta létre és irányítja a világot. És ez volt az az az új dolog, ami réveszi a férfit arra, hogy elhagyja eredetét (apját és anyját) és egyesüljön a választott Asszonnyal. A Fiú Isten elhagyta az Atya Istent, hogy egyesüljön azzal a teremtménnyel, akit erre a célra alkottak meg szeretetben. Mert hogy a Fiú Isten megtestesül és ebben egy olyanfajta egyesülés van, amely egészen különleges: a Fiú megőrzi eredeti természetét is, tökéletes Isten marad, de tökéletesen egyesül egy tőle "idegen" közeggel is: az anyagi, teremtményi világgal, mert egyúttal csorbítatlan teljes teremtménnyé is válik, emberré is lesz! És ezzel a teremtmény embert is a teremtményi státusnál magasabb szintre emeli! Nehéz ezeket megfogalmazni, de próbáljuk meg meglátni a lényeget. Krisztus Isten megtestesült, létrehozta az Egyházat, egy olyan szervezetet, ami egy tökéletes magasabb szintű test: az Eucharisztia szentsége az Ő teste és vére járja át azzal a teremtett módszerrel, amellyel az ember önmagába integrál egy kívülről befogadott dolgot (evés), és elküldi a Szentlelket minden emberre, tehát az Egyház több mint teremtmények halmaza: az egy valódi isteni test és lélek által éltetett szervezet! Nem piskóta!

És ahogy a teremtett földi test rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy egységes és állandóan egyedileg létező marad annak ellenére, hoyg benne az anyagcsere, sejtképződés, kiválasztás, stb. révén állandóan beáramlanak a világból új anyagok, amelyből élő sejteket épít fel, míg az elhaltakat kiveti magából, pontosan ugyanígy működik Isten teste, az Egyház is! A világból magába szedi az élő sejteket, aki viszont kikerül belőle, az halálra van ítélve. Ugyanis a világ műlandó (még oylan értelemben is annak nevezhető, ahogy a hinduk elképzelik a ciklikus hanyatlás-újjászületés ciklusát, de Buddha első megállapításai között szintén a világ múlandósága szerepel). Mivel azonban Krisztus megtestesülése (amivel a fentiek alapján rokonértelmű az Egyházalapítás) révén egy tökéletes Élet jelent meg a világban, ezért a világ belépett az Ítélet szakaszába. Vagyis ha megjelent az örök élet alternetívája, akkor egyúttal logikusan megjelent az örök elmúlás alternatívája is. Ez az Ítélet tulajdonképpen az, amit Isten igazságszolgáltatásának nevezünk, mert az Krisztus az Út, az Igazság és az Élet. Azt, hoyg Ő az Élet, az világos abból, ah megértettük a fentit. Az Út ugyanígy, hiszen Ő írja a legnagyobb szerelmi történetet, amelyben otthagyta a férfiú Apját, egyesült az Asszonnyal, olyannyira hoyg még az Életét is odaadta azért, hoyg megmentse a haláltól választottát, és ezután felemelkedett a mi emberi természetünkkel az Atyához, amely Út végső beteljesedése az, hogy az ember bekerül a Szentháromság kezdeti, a teremtés előtt is létezett szeretetközösségébe! NÉzzük csak meg:

Jn 14,20 Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek.

5. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.

6. Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek.

Az Igazság Ítélete tehát megszünteti végül a halált, az elmúlást, az élettelen dolgokat. Aki nincs az Életben, az elkárhozik, ha végiggondoljuk, beláthatjuk, hogy valóban nem lehet másként!

A végső felvonás, ami felé tehát ment az egész nagy dráma már a kezdetektől, az az, hogy a földből alkottatott ember egyesüljön az örök Istennel! Hogy együtt lakozzanak, ne távol egymástól. Isten tehát maradhatott volna egymagában is, de megalkotott egy olyan önmagától távolabbi tulajdonságokkal rendelkező világot, ahol minden élőlény szabadon eldöntheti, hoyg együtt akar-e élni a tökéletes Istennel a tökéletes világban, vagy Istentől távol akar élni. Csakhogy mivel Isten az élet, a Tőle való távollét logikusan a halál alternetívája. Ez nem lehet másképp, Vagy ez van, vagy nincs teremtés, vagy kényszeregyüttlét van Istennel. Ő viszont mindent megtett, hogy nekünk teljes örömünk legyen: eljött Ő is közénk ebbe a világba, vállalta a szenvedést és a halált is, és bizony a történelem legnagyobb igazságtalansága volt az, hogy Őt megöltük mi! És Ő mégis megbocsát! Hát, ez az isteni szerelem! A világmindenség elképesztő hatalmú ura hagyta, hogy "menyasszonya" arcul köpje, megverje, megkorbácsolja és megölje - és ezzel a halállal szerzett nekünk életet, mert innen ragadta ki az emberi természetet önmagával egyesítve a legmagasabb helyre, az Atya jobbjára, ahová követhetjük Őt, ha bocsánatát kérjük!

Szóval, lehet hogy az ember érzékel 1-2 részletet a nagy képből, de a a nagy MIÉRT-en és az emberi ÉLet éretelmén bizony el kell gondolkodnunk, ezt nem szabad félresöpörünk! MI vagyunk ugyanis az a teremtény, és már kezdetben is azok voltunk, aki arra hivatott, hogy a földről felemelkedjen Isten mellé, mert Istennel akarunk egyesülni, Isten kozmikus asszonyává válni az Egyházban! Mi vagyunk azok, akikben megváltatik a föld! Ha a világba nézünk, ott a szeretet dinamikáját látjuk, ha önmagunkba nézünk, ott olyan vágyakat találunk, amelyek valóban nem elégülnek ki a földi körülmények között, hanem feljebb vezetnek ezeknél! Miért van bennünk olyan vágy, ami az érzékelt világon túl mutat, amely ott találja meg végső megnyugvását és kielégülését? Hát ha Buddha 300 évvel később születik egy kicsit nyugatabbra, tárt karokkal rohant volna Krisztus ölébe, mert Ő pontosan az a szabadító, akit Buddha még nem ismert és ennek hiányában próbált egymaga valami kezdeni azzal, amire rájött...

25: Ortodox vagyok

26: Jó, a dátumot elütöttem, de nem ez a lényeg. A világ alatt pedig ebben az összefüggésben a teremtett világot értettem, amelyben minden kölcsönhatásban van egymással és így az egyesülésre, nagyobb rendszeralkotásra törekszik. Bármi létezik, az eleve vonzza az egész mindenséget (lásd: a végtelen hatókörá gravitációs mezőt, ami pedig csak egy gyenge kölcsönhatás). Miért ilyen a világ? Amilyen értelemben viszont Te használtad a világot, az a bukott emberi világ, amelyben a bűn diszharmóniája valóban azokat a (valójában természetellenes) hatásokat produkálja, mint mairől Te írtál.

27: Ami nem megy, ne is erőltesd! Reakcióidból látszik, hogy semmit nem fogtál fel abból, amit írtam, alényeget meg pláne nem! Nem kötözködésből írom, hanem mert tényleg így van. Ha nehézséged van ilyen hosszú szöveg megértésével, tényleg jobb, ha nem is olvasod el.