A kat. Hitvallás szerínt jézus miután keresztre feszítík alászál a pokolba. Ezt alátámasztja a Biblia?

Jézus lelke valóban leszállt a a pokolba halála és feltámadása között? Rengeteg félreértés van e téma körül. Ez az elképzelés főként az apostoli hitvallásból származik, amely így fogalmaz: “alászállt poklokra”. Találunk néhány igeszakaszt is, amelyek attól függően, hogy miként fordítjuk, azt mondják Jézusról, hogy járt a “pokolban”. Miközben ezt a témát vizsgáljuk, fontos megértenünk, mit is tanít a Biblia a “holtak birodalmáról”.

A héber iratokban a “seol” kifejezést használták a holtak birodalmának leírására. Ez egyszerűen annyit tesz: “a halottak helye”, vagy “az eltávozott lelkek helye”. A pokol megnevezésére az Újszövetség a görög “hádész” kifejezést használja, mely szintén azt jelenti, hogy “a halottak helye”. Más iratok azt sejtetik, hogy mind a Seol, mind a Hádész csupán átmeneti hely, ahol a lelkek “várnak” a végső feltámadásra és ítéletre. A Jelenések 20:11-15 világosan megkülönbözteti e kettőt. A Pokol (a tüzes tó) az állandó és végső helye az elveszetteknek. A Hádész csak átmeneti hely. Ígyhát Jézus nem a Pokolba ment el, hiszen a Pokol egy jövőbeli hely, amely csak a Nagy Fehér Trón ítélete után kerül aktivizálásra (Jel. 20:11-15).

A Seol/Hádész egy két résszel rendelkező birodalom (Maté 11:23; 16:18; Lukács 10:15; 16:23; Cselekedetek 2:27-31), a megváltottak és az elveszettek lakhelyével. A megváltottak lakhelyét nevezték “Paradicsomnak” vagy “Ábrahám kebelének”. A megváltottak és az elveszettek lakhelye között “nagy szakadék is tátong” (Lukács 16:26). Amikor Jézus felemelkedett a Mennybe, magával vitte a Paradicsomban élő hívőket (Ef 4:8-10). Az elveszettek lakta Seol/Hádész terület viszont változatlan maradt. Minden hitetlen halott a jövőben oda érkezik, és ott várja az utolsó ítéletet. Jézus tehát a Seolba/Hádészba ment? Igen, az Efézus 4:8-10 és az 1 Péter 3:18-21 szerint.

Jézus sok évvel később a kereszten azt mondta az egyik mellette lógó latornak: “Még ma velem leszel a Paradicsomban”. Aztán teste a sírban volt, míg lelke a Seol/Hádész “Paradicsom” részébe ment. Onnan elvitte az összes igaz holtat és magával vitte a Mennybe. Sajnos sok bibliafordításban a fordítók nem következetesek, és néhol nem helyesen fordítják a héber és görög Seol/Hádész, illetve Pokol szavakat.

Néhányan azt a nézetet vallják, hogy Jézus azért ment a Pokolba (a Seol/Hádész elveszettek lakta részébe), hogy további szenvedést vállaljon bűneik helyett. Ez a gondolatmenet azonban teljesen bibliaellenes! Jézus szenvedése és kereszthalála volt az az esemény, mely elégséges bűneink eltörlésére. Az Ő kiontott vére szükségeltetett bűneink eltörléséhez (1 János 1:7-9). Amint a kereszten függött, az egész emberiség bűnterhét magára vette. “Mert azt, aki nem ismert bűnt,” mondja a 2 Korintus 5:21 “bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne”. A bűnnek ez a neki tulajdonítása segít megérteni Jézus Gecsmáné-beli szenvedését, amint a “bűn pohara” kiöntetik Rá a kereszten.

Amikor Jézus felkiált a kereszten “Én Istenem, miért hagytál el engem?”, akkor történt, hogy elválasztatott Atyjától a felvállalt bűnök következményeként. Mikor kilehelte lelkét, így szólt: “Atyám, kezedbe teszem lelkemet”. Értünk való szenvedése ezzel lett teljes. Lelke elment a Seol/Hádész Paradicsomi részébe. Jézus nem ment a Pokolba. Jézus szenvedése halála beálltával befejeződött. A bűn büntetése ki lett fizetve. Ezután megvárta testének feltámadását, és dicsőséges mennybemenetelét. Járt Jézus a Pokolban? Nem. Járt Jézus a Seolban/Hádészban? Igen.

[link]

Szia!

A héber seol és görög hádész szó a halottak tartózkodási helyét jelöli. Fordíthatjuk egyszerűen sírnak is. Ide helyezték Jézust halála után.

A feltámadásakor innen támadt fel. A "pokol" kifejezést a középkorban misztifikálták meg a büntetés helyeként. Ennek oka a görög platonista filozófia térhódítása volt a kereszténységben. A Biblia szerint ugyanis a halál után az ember öntudatlan állapotban várja a feltámadást a sírban.

Jelenések könyve szerint ez a "pokol", vagyis sír is elpusztul az utolsó ítéletben: "A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava." (Jel 20,14)

„Az európai hagyománytörténetben kiváltképpen két gondolatkör hatására alakult ki a halál utáni élet eszméje. Az egyik a lélek halhatatlanságának görög fogalma, a másik a holtak feltámadásának bibliai hite. Aki azt vallja, hogy az elmúlás után a puszta lélek tovább él Istennél, nem veszi elég komolyan sem a halált, sem a

halálon aratott isteni győzelmet… A Biblia szerint az emberi személy – jelenlegi, bukott állapotában –

teljességgel a halál hatalmába kerül: a lélek a seol, az alvilág foglya lesz, a test pedig elporlad a sírban. Ez

azonban átmeneti állapot csupán. Isten irgalmából újból életre támad az ember, úgy, ahogyan felkel a földről,

ahová lefeküdt, ahogyan felébred az álomból, melyben elmerült. Nem kétséges, hogy ez a felfogás sokkal jobban

megfelel a jelenkori antropológiai szemléletnek, mint a metafizikai halhatatlanság.”

(Nyíri Tamás katolikus teológus: Remény vagy halál, Vigilia, 1978/11.)

Üdv. Péter

A Biblia valóban beszél arról, hogy Krisztus prédikált a Noé korában meghalt embereknek. Itt az ige:

"Krisztus is meghalt egyszer a bűnök miatt, az Igaz a bűnösökért, hogy Istenhez vezessen minket. Teste szerint megölték ugyan, de a Lélek életre keltette.

Így elment a börtönben sinylődő lelkekhez is, és hírt vitt azoknak, akik hitetlenek voltak akkor, amikor Isten Noé korában türelmesen várt, míg a bárka föl nem épült..." I Péter 3:18-19

Sziasztok!

A péteri ige nem erről szól. Érdemes elolvasni az előzményeket is a levélből: "Nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelentette azt ki a Krisztusnak ő bennük levő Lelke, aki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről." (1:11).

Ezek után szerintem egyértelmű, hogy ugyanígy értendő:

"Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint; amelyben elmenvén, a tömlöczben lévő lelkeknek is prédikált, amelyek engedetlenek voltak egykor, mikor egyszer várt az Isten béketűrése a Noé napjaiban, a bárka készítésekor, amelyben kevés, azaz nyolc lélek tartatott meg víz által" (3:18-20)

Az ige nem kronologikus, hanem azt magyarázza, hogy az a lélek elevenítette meg Krisztust, amely által prédikált Noé napjaiban is...

Üdv. Péter

Szervusz

(1Pét 3:19).

Mit jelent ez?

Péter apostol azt írja ezekről a szellemekről, hogy „engedetlenek voltak egykor, amikor az Isten türelme várt Noé napjaiban” (1Pét 3:20). Nyilvánvalóan azokra a szellemteremtményekre utalt, akik úgy döntöttek, hogy Sátánhoz csatlakoznak a lázadásban. Júdás megemlített olyan angyalokat, akik „nem őrizték meg eredeti állásukat, hanem elhagyták a maguk megfelelő lakóhelyét”, és azt mondta róluk, hogy Isten „örök bilincsekben, sűrű sötétségben tartja fenn [őket] a nagy nap ítéletére” (Júd 6).

Hogyan váltak engedetlenné ezek a szellemteremtmények Noé napjaiban? Ezek a gonosz szellemek emberi testet öltöttek a vízözön előtt. Ez nem volt része Isten velük kapcsolatos szándékának (1Móz 6:2, 4). Továbbá az angyalok természetellenes dolgot tettek, amikor szexuálisan érintkeztek nőkkel. Isten nem arra alkotta a szellemteremtményeket, hogy ilyen kapcsolatot létesítsenek (1Móz 5:2). A meghatározott időben el fogja pusztítani ezeket a gonosz, engedetlen angyalokat. Ahogyan Júdás megjegyzi, jelenleg „sűrű sötétségben” vannak, mintha börtönben lennének.

Mikor és hogyan prédikált Jézus ezeknek a „börtönben levő szellemeknek”? Péter azt írja, hogy ez azután történt, hogy „megeleveníttetett a szellemben” (1Pét 3:18, 19). Figyeld meg, hogy Péter azt mondja, hogy Jézus „prédikált”. A múlt idő azt sejteti, hogy erre a prédikálásra még azelőtt került sor, hogy Péter megírta az első levelét. Tehát úgy tűnik, hogy valamivel azután, hogy Jézus feltámadt, kijelentette a gonosz szellemeknek, hogy milyen büntetés vár rájuk, teljesen jogosan. Ezzel a prédikálással nem adott semmilyen reménységet nekik. Ez egy ítéletüzenet kihirdetése volt (Jón 1:1, 2). Mivel Jézus sohasem ingott meg a hitében és mindhalálig hűséges maradt, majd feltámadt – és ezzel bizonyossá vált, hogy az Ördögnek nincs hatalma felette –, joggal mondhatta ki az ítéletet a gonosz szellemek fölött (Ján 14:30; 16:8–11).

A jövőben Jézus megkötözi Sátánt és ezeket az angyalokat, és a mélységbe veti őket (Luk 8:30, 31; Jel 20:1–3). Addig is ezek az engedetlen szellemek sűrű szellemi sötétségben vannak, és biztos, hogy végül el lesznek pusztítva (Jel 20:7–10).