Miröl, vagy kiröl szol az evangélium? és hány féle evangélium van a Bibliába?

Szia!

Négy evangélium van a Bibliában (Máté, Márk, Lukács és János). Jézus Krisztus élettörténetét és tanításait mutatják be.

Szia!

Igen, többféleképpen is meg van írva. Az első minden valószínűség szerint Márk evangéliuma volt. Máté kifejezetten a zsidóknak írta az evangéliumát, Lukács pedig egy pogány barátjának levél formában. Ezeket hívjuk szinoptikusoknak, mely együttlátót jelent. A negyedik evangélium a legújabb, tudatos kiegészítő evangélium, melyet János apostol, Jézus legközelebbi barátja írt.

Üdv. Péter

Kedves Kérdező.

A Biblia 40. könyve — Máté

Író: Máté

Írás helye: Palesztina

Írás befejezése: i. sz. kb. 41

Megírt időtartam: i. e. 2 — i. sz. 33.

Ez az első evangélium, nem Márké.

Az első, aki a Krisztusról szóló jó hírt írásba foglalta, Máté volt. Neve valószínűleg a héber „Mattithiah” szó rövidített formája, melynek jelentése: „Jehova adománya”. Máté egyike volt Jézus kiválasztott 12 apostolának. Midőn a Mester bejárta Palesztina földjét, hirdetve és tanítva Isten Királyságát, Mátét szoros és meghitt barátság fűzte hozzá. Máté, mielőtt Jézus tanítványa lett, adószedő volt. Ezt a foglalkozást a zsidók igen megvetették, mivel állandóan arra emlékeztette őket, hogy nem szabadok, hanem a császári Róma uralma alatt állnak. Mátét Lévinek is nevezték és Alfeus fia volt. Amikor Jézus elhívta szolgálatába, azonnal követte őt (Máté 9:9; Márk 2:14; Luk 5:27–32).

. De viris inlustribus című munkájának 3. fejezetében Jeromos ezt mondja: „Máté, akit Lévinek is hívtak, s aki adószedőből lett apostol, először héber nyelven és héber betűkkel írta meg a Krisztusról szóló Evangéliumot Júdeában, a körülmetélt hívő zsidók számára.” Jeromos hozzáfűzi, hogy ennek az Evangéliumnak a héber szövege még az ő korában (az i. sz. negyedik és ötödik században) is megvolt abban a könyvtárban, amely Pamphilus gyűjteményeit tartalmazta Caesareában.

Máté különösen Jézus tanításának a fő témáját: „az egek királyságát” hangsúlyozta ki (4:17). Jézus Prédikáló-Király volt számára. Oly gyakran használta a „Királyság” kifejezést (több mint ötvenszer), hogy evangéliumát nyugodtan nevezhetjük a Királyságról szóló Evangéliumnak. Máté inkább Jézus nyilvános beszédeinek és prédikációinak logikus ismertetésével törődött, mint a szigorú időrendi sorrenddel. Az első 18 fejezetben a Királyság-téma központi ismertetése eltérítette őt az időrend betartásától. Az utolsó tíz fejezet (19—28) általában tartja az időrendi sorrendet, de ugyancsak a Királyság-témát hangsúlyozza.

10 A Máté evangéliumának negyvenkét százaléka nem található meg a másik három Evangélium egyikében sem. Ez magában foglal legalább tíz példázatot vagy szemléltetést: a konkolyról (13:24–30), az elrejtett kincsről (13:44), a nagy értékű drágagyöngyről (13:45, 46), a hálóról (13:47–50), a könyörtelen rabszolgáról (18:23–35), a munkásokról és a dénárról (20:1–16), az apáról és két fiáról (21:28–32), a király fiának menyegzőjéről (22:1–14), a tíz szűzről (25:1–13) és a talentumokról (25:14–30) szólót. A könyv i. e. 2-vel, Jézus születésével kezdődik és i. sz. 33-mal, Jézusnak a tanítványaival történt utolsó, közvetlen az égbemenetele előtti találkozásával fejeződik ki.

A következő evangélium időrendben nem Márké, ahogy a bibliában van, hanem Lukácsé

A Biblia 42. könyve — Lukács

Író: Lukács

Írás helye: Caesarea

Írás befejezése: i. sz. kb. 56—58

Megírt időtartam: i. e. 3 — i. sz. 33

„Lukács, a szeretett orvos”, és tudományos igénnyel megírt műve olyan, amilyen egy nagy műveltségű embertől, például egy orvostól jogosan elvárható. Választékos stílusa és gazdag szókincse — amely gazdagabb, mint a másik három evangéliumíróé együttvéve — lehetővé tette, hogy fontos témájáról a leggondosabban és legösszefüggőbben írjon. A tékozló fiúról szóló beszámolóját egyesek a valaha megírt legszebb rövid elbeszélésnek tartják.

Lukács több mint háromszáz olyan orvosi kifejezést, illetve szót használ — megadva orvosi jelentésüket is —, amelyet a Keresztény Görög Iratok más írói így nem használnak (ha egyáltalán használják őket). Például amikor Lukács a lepráról beszél, nem mindig ugyanazt a kifejezést használja, amit a többiek. Számukra a lepra egyszerűen lepra. De az orvos számára a leprának különböző szakaszai figyelhetők meg. Például Lukács beszél egy ’emberről, aki tele volt leprával’. Lázárról azt írja, hogy „tele volt fekélyekkel”. Egyetlen más evangéliumíró sem mondja azt, hogy Péter anyósának „magas láza” volt (5:15; 16:20; 4:38). Jóllehet a másik három evangéliumíró beszél arról, hogy Péter levágta a főpap rabszolgájának a fülét, de csak Lukács említi, hogy Jézus meggyógyította őt (22:51). Orvosra vall az arról a nőről szóló leírás is, akit „tizennyolc éve a betegség szelleme tartott hatalmában, s aki annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni”. És ki más, ha nem „Lukács, a szeretett orvos” az, aki olyan részletességgel feljegyzi az elsősegélynyújtást, amelyben a szamaritánus részesített egy embert, akinek „bekötözte sebeit, s olajat és bort öntött azokra” (13:11; 10:34).

Lukács további felvilágosításért bizonyára a Máté evangéliumához fordult. Miközben „mindennek pontosan utánajárt”, valószínűleg személyesen is beszélt Jézus élettörténetének sok szemtanújával, mint például a még életben lévő tanítványokkal és Jézus anyjával, Máriával is. Biztosak lehetünk tehát abban: Lukács minden követ megmozgatott, hogy megbízható részletekhez jusson.

Ha a négy evangéliumi beszámolót megvizsgáljuk, nyilvánvalóvá válik, hogy ezek nem egyszerűen ismétlései egymásnak, evangéliumi elbeszélései nem kizárólag azért íródtak, hogy a legfontosabb bibliai beszámolót több tanú erősítse meg. Lukács beszámolója az elbeszélés szempontjából a legegyénibb. Evangéliumának 59 százaléka csak nála található meg. Legalább hat olyan különleges csodát és több mint kétszer annyi olyan szemléltetést jegyez fel, amelyet más evangéliumi beszámolók nem említenek. Evangéliumának egyharmadát az elbeszélésnek szenteli, kétharmadát pedig a hirdetett szónak; így az ő evangéliuma a leghosszabb a négy közül. Máté elsősorban a zsidóknak írt, Márk a nem zsidó olvasóknak, különösen a rómaiaknak, Lukács pedig evangéliumát „a nemes Teofilusnak” címezte, és rajta keresztül más embereknek, mind zsidóknak, mind nem zsidóknak (Luk 1:3, 4). Hogy elbeszélését mindenki számára vonzóvá tegye, Jézus nemzetségtáblázatát nemcsak Ábrahámig, hanem egészen „Ádámig, Isten fiáig” vezette le; nem úgy, mint Máté, aki kimondottan a zsidók számára írt. Lukács gondosan feljegyezte Simon prófétai szavait, aki szerint Jézus lesz az, aki „eltávolítja a fátyolt a nemzetekről”, és „minden test meglátja Isten megmentő eszközét” (3:38; 2:29–32; 3:6).

Lukács azt is leírja, hogyan teljesültek pontosan Jézus Krisztuson a Héber Iratok jövendölései. Idézi Jézus ihletett tanúskodását erre vonatkozóan (24:27, 44). Ezenkívül pontosan feljegyzi Jézus jövendöléseit a jövő eseményeiről, amelyek közül sok már figyelemre méltó módon teljesült, minden megjövendölt részletében. Például Jeruzsálemet kihegyezett karókból álló ostromzárral vették körül, és rettenetes mészárlás közepette pusztították el Jézus jövendölésének megfelelően i. sz. 70-ben (Luk 19:43, 44; 21:20–24; Máté 24:2). Josephus Flavius zsidó történetíró, aki a római hadsereggel együtt szemtanúja volt ezeknek az eseményeknek, arról tanúskodik, hogy körülbelül 16 km távolságban az egész vidéken kivágták a fákat karókészítés céljából, s az ostromfal így 7,2 km hosszú volt. Sok nő és gyermek halt éhen, több mint 1 000 000 zsidó vesztette életét, 97 000-et pedig fogolyként vittek el. Rómában Titus diadalíve a római sereg győzelmi bevonulását ábrázolja a jeruzsálemi templomból hozott hadizsákmánnyal együtt. Biztosak lehetünk abban, hogy a Lukács által feljegyzett más ihletett jövendölések is ugyanilyen pontosan beteljesülnek.

Időrendben Márk írta a következőt,

A Biblia 41. könyve — Márk

Író: Márk

Írás helye: Róma

Írás befejezése: i. sz. kb. 60—65

Megírt időtartam: i. sz. 29—33

A legrövidebb Evangélium összeállítását ennek a Márknak tulajdonítják. Márk Jézus apostolainak volt a munkatársa, és egyike azoknak, akik életüket a Jóhír szolgálatába állították. Azonban nem tartozott a 12 apostol közé, és nem volt Jézus közvetlen társa. Honnan ismerte akkor azokat a pontos részleteket, amelyek Jézus szolgálatáról szóló beszámolóját kezdetétől a végéig oly elevenné teszik? Papias, Irenaeus, Origenész és Tertullianus legrégibb hagyománya szerint minden bizonnyal Pétertől, akivel Márk szoros kapcsolatban állt.

Péter gyakorlatilag szemtanúja volt mindannak, amit Márk feljegyzett. Így Márk sok olyan dologról kaphatott pontos leírást Pétertől, amit más Evangéliumok nem említenek. Például Márk beszél azokról a „bérelt emberekről”, akik Zebedeusnál dolgoztak; a leprásról, aki Jézust „térden állva” kérlelte; a démontól megszállt emberről, aki „magát kövekkel hasogatta”; és hogy Jézus, miközben ’az Emberfia hatalommal és dicsőséggel való eljöveteléről’ jövendölt, az Olajfák hegyén ült, „a templommal szemben” (Márk 1:20, 40; 5:5; 13:3, 26).

Bár Márk hozzáférhetett a Máté evangéliumához, és beszámolója csak hét százalékban tartalmaz olyat, ami a többi Evangéliumban nincs meg, mégis tévedés lenne azt gondolni, hogy Márk egyszerűen csak összesűrítette és néhány különleges részlettel bővítette Máté evangéliumát.

Míg Máté Jézust úgy mutatta be, mint a megígért Messiást és Királyt, Márk Jézus életét és műveit más szemszögből nézi. Jézust Isten csodatevő Fiának, győzelmes Megmentőnek festi le. Inkább Krisztus tevékenységét hangsúlyozza ki, mint prédikációit és tanításait. Jézus példázatainak csak egy kicsiny töredékét és hosszabb beszédeiből is csak egyet jegyez fel, s még a Hegyi beszédet is kihagyja. Ezért Márk evangéliuma rövidebb, noha ugyanannyi cselekményt tartalmaz, mint a többi. Legalább 19 csodára hivatkozik.

Míg Máté az evangéliumát a zsidók számára írta, Márk nyilvánvalóan elsősorban a rómaiaknak írt

A Krisztusról szóló Evangéliumot egyetemes jelentőségűnek tartja. Ezenkívül magyarázó jellegű kiegészítéseket fűz a zsidó szokásokhoz és tanításokhoz, amelyeket a nem zsidó olvasók feltehetőleg nem ismertek (2:18; 7:3, 4; 14:12; 15:42). Az arám kifejezéseket lefordítja (3:17; 5:41; 7:11, 34; 14:36; 15:22, 34). A palesztinai földrajzi nevekhez és növénynevekhez magyarázatokat fűz (1:5, 13; 11:13; 13:3). A zsidó fémpénzek értékét római pénzben adja meg (12:42, lábjegyzet). Több latin szót használ, mint a többi evangéliumíró, például a speculator (testőr), a praetorium (kormányzói palota) és a centurio (katonatiszt) kifejezéseket (6:27; 15:16, 39).

s végül János a szeretett tanítvány

Író: János apostol

Írás helye: Efézus vagy környéke

Írás befejezése: i. sz. kb. 98

Megírt időtartam: A bevezető után i. sz. 29—33

MÁTÉ, Márk és Lukács evangéliumi beszámolói már harminc éve közkézen forogtak; az I. század keresztényei szent szellemtől ihletett emberek műveinek tekintették és nagyra értékelték azokat. Midőn a század vége közeledett, és már sokan meghaltak azok közül, akik személyesen együtt voltak Jézussal, jogosan vetődött fel a kérdés: Maradt-e még valami mondanivaló? Volt-e még valaki, aki személyes emlékeiből Jézus prédikálószolgálatának értékes részleteivel egészíthette ki az evangéliumokat? Igen, volt. Az idős János abban a különleges kiváltságban részesült, hogy Jézus társaságában lehetett. Nyilván ott volt Alámerítő János azon tanítványai között, akiket elsőként mutattak be az Isten Bárányának, és ő is a közé az első négy közé tartozott, akiket az Úr meghívott, hogy csatlakozzanak hozzá a teljes idejű prédikálószolgálatban (Ján 1:35–39; Márk 1:16–20). János apostol az egész prédikálószolgálata alatt állandó meghitt barátságban volt Jézussal, és ő volt Jézus ’szeretett tanítványa’, aki az utolsó Pászka alkalmával Jézus kebelén nyugodott (Ján 13:23; Máté 17:1; Márk 5:37; 14:33). János jelen volt a szívet tépő kivégzési jelenetnél is, amikor Jézus a test szerinti anyját az ő gondjaira bízta, és ő volt az, aki a sírhoz futva megelőzte Pétert, hogy megtudja, igaz-e a Jézus feltámadásáról szóló hír (Ján 19:26, 27; 20:2–4).

János majdnem hetven évet töltött tevékeny prédikálószolgálatban, azonkívül Pátmosz szigetén, a magányos száműzetése alatt látomásokban részesült és sokat elmélkedett. Ez mind nagyon felkészültté és alkalmassá tette őt arra, hogy megírja azokat a dolgokat, amelyeket már régen szívében ápolgatott. A szent szellem serkentette elméjét, hogy újra emlékezetébe idézze és leírja azokat az értékes, életadó beszédeket, melyeket Jézustól hallott, hogy minden olvasó ’el tudja hinni, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és a hit következtében életet nyerhessen az ő neve által’ (20:31).

Bár János írásai nem adnak közvetlen felvilágosítást az írás időpontjáról, az általános közfelfogás szerint János az evangéliumát Pátmosz szigetéről, a számkivetésből való visszatérése után írta (Jel 1:9). Nerva római császár (i. sz. 96—98) sok személyt visszahívott, akiket elődje, Domitianus császár uralkodásának vége felé ítéltek száműzetésre. Azt tartják, hogy János, miután i. sz. 98 körül megírta evangéliumát, Efézusban halt meg békésen, Traianus császár harmadik évében, i. sz. 100-ban.

Ami az írás helyét, Efézust vagy közvetlen környékét illeti, Euszebiosz történetíró (i. sz. kb. 260—342) idézi Irenaeus szavait: „János, az Úr tanítványa, aki a mellén is nyugodott, maga is kiadta az evangéliumot, amikor az ázsiai Efézusban élt.”

A „János szerint” megírt Jóhír legnagyobbrészt kiegészítő jellegű, mivel 92 százalékban új anyagot tartalmaz, amely a másik három evangéliumban nem szerepel. János mégis ezekkel a szavakkal zárja evangéliumát: „Valójában van sok egyéb is, amit Jézus cselekedett, s amit ha valaha teljes részletességgel megírnának, maga a világ sem lenne képes befogadni a megírt tekercseket” (21:25).

A Biblián kívül is van pár, nem kánoni evangélium, amelyek Jézust, mint embert mutatják be. A legismertebbek:

- Tamás gyermekségevangéliuma

- Jakab evangéliuma

- Mária evangéliuma

- Júdás evangéliuma (a hírhedt)

- Péter evangéliuma

+ sok más :D Wiki a barátnőd: [link]

Szia!

Segítek a bogozásban. Isten elkészített egy tervet – az igazságosság és a szeretet alapelvének a tökéletes érvényesítésével – arra, hogy miként semmisíti meg a bűnt a földön, és iktatja ki azt az egész világmindenségből is, kizárólag erkölcsi erővel, hogy a szabadság uralma semmit se sérüljön. Ennek a tervnek a neve – a Biblia alapján – a megváltás terve. A róla szóló híradást, kinyilatkoztatást nevezi evangéliumnak a Biblia. Ez a görög szó „jó hír”-t, „örömhír”-t jelent. Az evangélium mindenekelőtt az az örömhír, hogy a bűn nem lesz örökké sem a földünkön, sem a világmindenségben. Ezt Isten Jézus Krisztus áldozatával tudta megvalósítani, vagyis az örömhír az, hogy az ember nem marad a bűn fogságában, hanem Jézus képes megszabadítani attól.

Üdv. Péter