Ti, Jehova tanúi az Atya Fiú és a Szent Lélek/Szellem/ nevében keresztelkedtek meg?

Kedves grkaty! :)

Hidd el tudom mit írtam és,hogy miért írtam.

Nem szeretnélek megsérteni de nem tudom,hogy kettőnk közül melyikünk vágja az ágat maga alól.

Nos mind1,lépjünk tovább.

Enged meg,hogy menjek vissza egy kicsit az alapokhoz,ok?

A Biblia első szavai ezt mondják: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet” (1Móz

1:1). Isten az, aki megteremtette a világmindenséget. Más helyeken pedig arról olvasunk,

hogy Ő egymaga alkotott meg mindent, és nem volt segítőtársa: „Én, az ÚR, alkottam

mindent, egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet” (Ézs 44:24, Neh 9:6, Zsolt 102:26, Ézs 45:12, 18, ApCsel 7:49-50, 17:24, Zsid 11:3). Fontos

észrevenni, hogy Isten azt mondja: egyedül teremtett meg mindent, nem volt segítőtársa, és

senki, aki vele lett volna, amikor megalkotta a világmindenséget.

A teremtési beszámolóban mégis érdekes részleteket vehetünk észre. Először is, a Szentlélek

megjelenik a teremtésben, mint aki aktívan részt vesz benne: „Isten Lelke lebegett a vizek

fölött” (1Móz 1:2). Ezen túlmenően láthatjuk, Isten hogyan alkotta meg az embert: „Akkor

ezt mondta Isten: Alkossunk [többes szám] embert a képmásunkra [többes szám], hozzánk

[többes szám] hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész

földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik. Megteremtette Isten az embert a maga

[egyes szám] képmására, Isten képmására [egyes szám] teremtette, férfivá és nővé

teremtette őket” (1Móz 1:26-27). A szövegben többes számú kifejezéseket találunk:

alkossunk, (a mi) képmásunkra, hozzánk hasonlóvá.

Ez a tény felvet egy kérdést: kihez beszél itt Isten? A korábban felsorolt igékből és főként az

Ézs 44:24-ből azt láthatjuk, hogy Isten egymaga alkotott meg mindent. Beszélhet itt Isten az

angyalokhoz? Nem, hiszen az angyalok nem teremtettek semmit, itt pedig Isten a teremtésre

irányuló felszólítást tesz. Hogyan tudjuk az egymással ellenkezőnek tűnő verseket

összhangba hozni? Isten egymaga teremtett mindent, mégis többes számot használ itt,

jelezve, hogy valaki(k) még részt vett(ek) a teremtés folyamatában. Ezt csak akkor

fogadhatjuk el, ha az(ok) a valaki(k), akikhez Isten itt szól, nem teremtmények, hiszen Isten

alkotott mindent, egyedül. Tehát Isten önmagához szól: ez vagy skizofrénia, vagy egyértelmű

utalás arra, hogy többességet feltételezhetünk az Istenségen belül. (Itt biztosan sokaknak

eszébe jut, hogy János evangéliumának bevezető szavai szerint minden Jézus által lett.

Az idézet második részében azt látjuk, hogy Isten (egyes számban) képmására teremtette

meg az embert. Ez azt a feltételezést engedi meg számunkra, hogy Isten olyasvalakihez

beszélt, aki természeténél fogva azonos vele, így lehet összhangban a többes szám

(személyiség) és az egyes szám (természet).

A bűnbeesés után Isten ezt mondja: „Azután ezt mondta az ÚRisten: Íme az ember olyanná

lett, mint miközülünk [többes szám] egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. (1Móz 3:22). Ki ez a mi?Ki ez a mi!?

Isten soha nem használt többes szám első személyt, amikor önmagáról és a teremtményeiről

együttesen beszélt, ezért kizárhatjuk, azt az állítást, hogy itt az angyalokat kellene

beleértenünk a többes számba. Maga a történet mondja el, kire utal a mi. A Sátán kígyó

képében arra biztatta Évát, hogy egyen a tiltott fa gyümölcséből, és azzal érvelt, hogy „jól

tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten:

tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz” (1Móz 3:5). Ha az ember eszik, olyan lesz, mint Isten,

tudni fogja, mi a jó, és mi a rossz. Miután evett, Jahve ezt mondta: olyan lett az ember, mint

miközülünk egy. Vegyük észre a logikai összefüggést a két vers között: ha eszik, olyan lesz,

mint Isten (egyes számban). Miután evett, olyan lett, mint Isten (többes számban). A

szövegkörnyezet nem teszi lehetővé, hogy a mibe az angyalokat, vagy bármely egyéb

teremtményt értsük bele. Csak akkor értelmezzük helyesen a szöveget, ha elfogadjuk: Isten

többes számot alkalmaz, pedig önmagáról beszél.

Sodoma és Gomora pusztulása előtt olvashatjuk, hogyan hajtotta végre Isten az ítéletet a két

bűnös város fölött: „Az ÚR pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára, az

ÚRtól, az égből. (1Móz 19:24). Mit mond ez a vers? Jahve kénköves tüzes esőt bocsátott a

két városra Jahvétól. Ki? Isten. Honnan? Istentől. Ennek a versnek az egyetlen lehetséges

értelmezése az, hogy többességet feltételezünk az Istenségben.

Isten megígérte Izraelnek, hogy vele lesz, és bevezeti őket arra a földre, amit választott

nekik. Ígérete így hangzott: „Íme, én angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen az úton és

bevigyen arra a helyre, amelyet kijelöltem. Vigyázz magadra előtte, és hallgass a szavára! Ne

szegülj ellene, mert nem bocsátja meg hitszegéseteket, hiszen az én nevem van jelen benne.

De ha engedelmesen hallgatsz a szavára, és teljesíted mindazt, amit parancsolok, akkor

ellensége leszek ellenségeidnek és szorongatója szorongatóidnak. Mert az én angyalom

előtted megy, és bevisz az emóriak, hettiták, perizziek, kánaániak, hivviek és jebúsziak közé,

és kiirtom őket” (2Móz 23:20-23).

Az angyal kifejezés jelentése: hírvivő. Nem hordozza magában azt, hogy teremtett lénynek

kell lennie, pusztán arra utal, hogy egy adott helyzetben valakinek a hírvivőjeként

tevékenykedik. A szövegből több dolog is kiderül: (1) Isten neve van jelen abban a

hírvivőben, akit Isten küld a népe előtt. Hogyan lehet benne Jahve neve valakiben, aki maga

nem Jahve? Hogyan lehetne bennem a Kovács család neve, ha én magam nem tartoznék

abba a családba? (2) Izraelnek engedelmeskednie kell az hírvivőnek, aki előtte megy,

különben nem bocsátja meg a hitszegést. Hogyan van joga egy teremtménynek, hogy

bűnöket megbocsásson, vagy ne bocsásson meg, mikor a bűnök megbocsátása vagy

felrovása Isten hatalmába tartozik? (ld. Mt 2:5-10, Lk 5:21 Ef 4:32). (3) Azáltal, hogy Izrael

hallgat az hírvivő szavára, azt teljesíti, amit Isten parancsol. Ez összekapcsolja a hírvivő szavát

Isten parancsával, mintegy egyenlővé téve a kettőt. Hogyan lehetséges ez, ha csak nem

maga Isten volt az, aki abban a hírvivőben parancsolt? :)

Az Újszövetség egyértelművé teszi,

hogy az, aki Izrael előtt ment, Jézus Krisztus volt (1Kor 10:4).És most visszatérve a kérdés elejére,válaszolni szeretnék arra,hogy miként vágom ki a "fát magam alól".

Amikor megkeresztelkedünk az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, akkor elfogadjuk, hogy

az Atya és a Fiú személyek, miért épp a Szentlélekkel teszünk kivételt? Miért kell a hívőket

egy személytelen erő nevében is megkeresztelni? És egyáltalán, hogyan lehet neve egy

erőnek (Mt 28:29-20)?

Ha ezek alapján mégis kétségbe vonjuk, hogy a Szentlélek személy lenne, nem csak Isten

látható, érezhető megnyilvánulása, személytelen, tevékeny ereje, akkor azt is kétségbe kell

vonnunk, hogy a Sátán személy. Valóban sokszor esik szó úgy a Szentlélekről, mint erőről, és

a vele való betöltekezésről úgy, mint „mennyei erővel” történő felruházásról (Lk 24:49),

mégis, a teljes képet szemlélve szilárdabban alátámasztott tény a Bibliában az, hogy a

Szentlélek személy, mint az, hogy egy személytelen erő lenne.

Ha elfogadjuk azt, hogy a Szentlélek az Atyával és Jézus Krisztussal együtt öntudattal,

érzelmekkel, akarattal rendelkező személy, még mindig nyitva van a kérdés, hogy milyen

kapcsolat van közöttük, és miért mutat a Szentírás olyan szoros és állandó együttműködést e

három személy között. A válaszhoz meg kell vizsgálni, hogy mit tanít az Ige Isten

természetéről, és ezek a jellemzők hogyan nyilvánulnak meg az Atyában, a Fiúban és a

Szentlélekben.

A Biblia egyértelműen tanítja, hogy egyetlen Isten van, és azok a bálványok, amelyeket

emberi kéz alkotott, valójában nem istenek (Ézs 44:15, ApCsel 19:26, 1Kor 8:5). Az egyetlen

Isten saját maga jelenti ki, hogy rajta kívül nincs más: „Ezt mondja az ÚR, Izráel királya és

megváltója, a Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten”(Ézs 44:6).

Vagy ahogyan korábban kijelentette: „Ti vagytok a tanúim – így szól az ÚR –, és szolgáim,

akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én

vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz” (Ézs 43:10). Isten állítása világos, és

egyértelmű: ő az első és az utolsó, vagyis az egyetlen Isten. Előtte nem volt isten, és utána

sem lesz, ő az egyetlen.

Mégis, azt láttuk, hogy az Ószövetség valamiféle többességet jelez az Istenségben. Azt is

mondtuk, hogy az isteni kinyilatkoztatás folyamatos, és a Szentírás fokozatosan jelenti ki az

egyre teljesebb igazságot Istenről és a tervéről. Mégsem állíthatjuk azt, hogy teljesen

megérthetnénk Istent és a kinyilatkoztatását, mert még töredékes az ismeretünk (1Kor 13:9).

Amit tehetünk, hogy összeszedjük azokat az információkat, melyek segítenek jobban

megismerni Istent.

-És most,hogy már nagyjából leírtam amit szerettem volna,volna itt még valami amit meg szeretnék osztani ugyanis ez is a témához és a kérdéshez tartózik.

Az első keresztények – a történelmi beszámolók tanúsága szerint – imádták Jézus Krisztust:

„A jelentések szerint azonban az a legnagyobb vétjük vagy eltévelyedésük, hogy bizonyos meghatározott

napon hajnalhasadta előtt összegyülekeznek, és váltakozva karban énekelnek az istennek hitt Krisztus

tiszteletére, és esküvel kötelezik magukat, nem ám valami gaztettre, hanem arra, hogy nem lopnak, nem

rabolnak, nem követnek el házasságtörést, nem szegik meg esküjüket, a rájuk bízott letét kiadását

felszólítás esetén nem tagadják meg. Ennek végeztével rendszerint szétszélednek; majd ismét

összejönnek, hogy közösen fogyasszák el közönséges és ártalmatlan lakomájukat; ezt azonban

abbahagyták, miután parancsodra betiltottam a titkos társaságokat” (Ifj. Plinius, római történetíró 96.

levele, Kr.u. 112).

„A keresztények, mint tudod, a mai napig egy embert imádnak – egy különleges személyiséget, aki

bevezette szokatlan szertartásaikat, és ezért keresztre feszítették… Látod, e félrevezetett teremtmények

azzal az általános meggyőződéssel kezdik, hogy örökre halhatatlanok, ami megmagyarázza a halál iránti

megvetésüket és önkéntes odaadásukat, amely annyira gyakori közöttük. Aztán eredeti törvényadójuk

még azt is belevéste az elméjükbe, hogy áttérésük pillanatától kezdve egymás testvérei. És megtagadják

Görögország isteneit, és a keresztre feszített bölcset imádják” (Szamoszatai Lukianosz, görög szatirista,

Kr.u. 2. század).

Nos mint látjuk Krisztus imádata jelen volt már akkor amikor még a kereszténység "gyerekcipőben"járt. Ha valakik akkor ők tudták,hogy nem tévednek ha Jézus Krisztusra Istenként tekintenek.

Nem tudom még mit írhatnák de bízok abban,hogy minél több Jehova tanúja veszi a fáradságot és utána néz mindannak amit eddig belé sulykoltak.

És a következő igével le is zárom kommentemet;

„Es minden versengés nélkül a’mi hitünknek nagy titka ez;

Az Isten megjelentt a’ testben, megigazíttatott Lélekben.”

:) Az Úr legyen veletek!