Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Összeegyeztethető-e a vallás...

Összeegyeztethető-e a vallás (lélek, reinkarnáció, Isten) az evolúcióval?

Figyelt kérdés

Volt egy vitám az egyik ismerősömmel. Ő vallásos valami Krisna hívő, zsidó. Kérdezte, hogy miben hiszek, milyen a világképem. Én mondtam, hogy egy kozmikus lélekben (ha úgy tetszik akkor Istennek), a reinkarnációban (hívjuk inkább lélekvándorlásnak), mágiában és az okkult politkai összeeskövés-elmélteben meg természetesen az evolúcióban (bár az utóbbihoz nincs is szükség akkora hitre, ha megnézzük a bizonyítékokat). Erre egyből mondta, hogy az evolúcióval ellentétes fogalom és nem lehet összeegyeztetni őket. Én meg, hogy számos buddhista elfogadja az evolúció elméletet és a hinduk is, mivel tudomásom szerint burkoltan írnak a Védákban egy evolúcióhoz hasonló elméletről.

Másrészt sokat foglalkoztam tudománnyal (olvasgattam evolúció biológia könyveket is, főleg Dawkins nem vallás ellenes műveit) bár inkább a felsőbb matek (differenciál egyenletek, mátrix számítás, csoportelmélet stb.), fizikát értem jobban; illetve hobbi szinten a meditációkkal, amiből voltak élményeim (szerintem az előző éltemet láttam, bár lehet, hogy csak hallucináltam stb.). Szóval abból a kevéske tudásból amit magamhoz szedtem, ezt a világképpet alakítottam ki ez adja meg a lelki békét.

Most akkor kinek van igaza? Tényleg nem egyeztethető össze a vallás az evolúcióval semmilyen körülmények között?


Naturalisták, materialisták, ateisták, meg nem tudom milyen isták: ne haragudjatok, de nem szeretném, ha rám támadnátok a néztem miatt! Kérlek titeket ne fikázzátok a világképemet (meg engem se...), tartsuk tiszteletben egymást! Számomra ez a világképp adja meg a nyugalmat...

Köszi!


Minden normális választ zöldkézzel jutalmazok! :)


26/F



2014. júl. 17. 15:16
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
24%
Nem vagyok se ateista, se más ista se, de mg kell hogy mondjam, egyikőtöknek sincsen igaza...
2014. júl. 17. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
30%

Össze lehet ezeket egyeztetni, és szokták is - attól függ, mennyire ortodox az illető.

Az őskereszténységgel pl. nem illik össze. De a mai kereszténység elegendően rugalmas hozzá.

2014. júl. 17. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
13%

Abból kell kiindulni, hogy valóság csak egy van. Mindegy hányan, hányféleképpen nézzük, az akkor is az az egy valóság marad.


A vallásos részlegek evolúciót tagadó "érvei" a nemtudásukon alapszik. Ugyanis teljesen mindegy, hogy Darwin szerint az anyag milyen megfigyelhető folyamat által szerveződik akármivé, a benne lévő lelket, amitől az egész működik, Darwin meg sem említi.


Nem foglalkozik semmilyen kiindulóponttal, tehát a teremtés kezdete - nagy bumm - sem szerepel az okfejtéseiben.


Az evolúció, az anyagi elemek szerveződésének menetét tárgyalja. Ha nincs tudása a lélek mibenlétéről, a tudati enegia anyagra való hatásának, akkor hogyan is várhatnánk el, hogy erre alapozva vezessen le egy elméletet?


Ha azt nézed, hogy milyen következtetésekből vezetik le az egészet, akkor csak az elejéről hiányzik az, hogy az egész bonyolult művelet mögött a lelki/tudati energia áll, aminek a hatására beindul az egész folyamat. De a darwinisták csak magát a folyamatot látják, nem ismerik annak valódi mozgatórugóit.


Most, hogy a Higgs-bozon van terítéken, most fog érdekes lenni a következő pár év gyakorlati megtapasztalása a tudományos világban, mert a bomlási csatornák irányválasztásának okai majd választ adnak sok olyan kérdésre, amely pont úgy előre fogja sejtetni valamilyen energia létezését(lelki energia- transzcendens), amit eddig még nem fedeztek fel, amely tervszerűen megszabja előre, hogy mikor milyen irányt kell választani.


Ezt a minőségi irányvonalat fejtegetik a régi hindu írások. Aki azt megérti, sokmindent előre is láthat majd az atomfizikai kutatásokban. Mert ezek az írások leírják, hogy milyen minőségi elvrendszer szerint működik az anyagi világ...és azt is, hogy a lelki világ miért másképpen.:)

2014. júl. 17. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim válasza:
83%

Az evolúció logikai bizonyitékokra épülő tudomány még a vallás a föltétlen hitre alapoz,mindenféle magyarázkodás nélkül.

A modern evolúció nem (csak) Darwinra támaszkodik,mert rájöttek már azóta,hogy az elmélete hiányos,az evolúció javarészt az élőlények alkalmazkodó képességét vizsgálja,szelekció,mutáció hatásait,változékonyságot,tehát azokat a folyamatokat amik tagadhatatlanul jelen vannak a természetben.Ezért nem fer a vallások részéről,hogy annyira egyoldalúan állnak az evolúcióhoz és kizárólagosan csak a Darwin hoz kötik.

2014. júl. 17. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:

Köszönöm a hasznos válaszokat! :)

Még ha van jöhet.


A 3-masnak meg külön köszöntet utánna nézek a részecske fizika ezen részének!

2014. júl. 17. 15:59
 6/14 anonim ***** válasza:
84%

Szerintem meg elég nehéz összehozni az evolúciót a legtöbb vallással,mert azok a vallások,amelyek az ember teremtésével foglalkoznak úgy gondolják,hogy az ember már adott volt. Az evolúció szerint minden egy minimális létformából indult ki és módosulások során alakult ki.

Az már nem igazán területe,hogyan alakult ki ez a létforma,az nem evolúciós fogalmába illő.


Ha egy vallás szerint csak az embernek van lelke,akkor felvetődik a kérdés,hogy az ősember is rendelkezett már lélekkel? Ha igen,akkor annak az őse is? Hol kezdődött a lélek bevándorolni.

2014. júl. 17. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
53%

Isten és a tudomány kapcsolata mindössze más szemszög kérdése.

De ehhez jelenleg egyik vallásnak sincsen köze.


Isten a multiverzum összes törvénye együtt! Ha ebbe belegondolunk minden a helyére ugrik.

Viszont automatikusan káosz, és dilemma lesz belőle ha istent entitásként akarjuk megszemélyesíteni.

Ezért alkalmatlan a vallás a világ megértésére.

2014. júl. 17. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 fGhw39-84th ***** válasza:
74%

Persze, hogy össze lehet egyeztetni. Pláne a lélekvándorlással... a lélekvándorlás az majdnem olyan, mint az evolúció, csak más síkon. :D Mindnyájan egyek (szegről-végről rokonok) vagyunk, halálunkkal nem ér véget életünk, hiszen az utóadinkban génjeink fennmaradnak, és a fejlődés lehetősége is adott. A bibliai teremtéssel már nehezebb összehozni, kevesebb a közös pont, nagyobb az ellentmondás. De a legtöbb, intelligensebb keresztényeknek nem esik nehezükre elfogadni egy olyan világot, ahol az evolúció (és persze az összes fizikai törvény) békésen megfér isten mellett.


Az a kérdés, hogy a mindennapokban, és a lelki világodban mennyire akarsz a vallásod hittételeire hagyatkozni. Ha mindenben a vallástól várod az iránymutatást, akkor jobban fogsz ragaszkodni a dogmákhoz, ezért nem tudod elfogadni a tudomány vallásoddal ellentétes kijelentéseit. Ugyanakkor, ha te egy szuverén, független egyéniség vagy, akkor csak olyan aspektusokban fordulsz a vallásos hit irányába, ahol a tudomány (józan ész) nem kínál válaszokat (mi van a halál után, lélek stb.).

2014. júl. 17. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
16%

A keresztény vallás szerint az életünk végén vagy a pokol vagy pedig a mennybe kerülünk ha viszont van reinkarnáció a kereszténység IS(?) akkor tökmindegy, hogy betartod -e a 10 parancsolatot hisz lélek vándorlás(reinkarnáció) van és nem kell a pokolban szopnod addig amíg most itt fejben eltudjuk képzelni avagy nem tudjuk elképzelni!


Szerintem nagyon nagy balfaS7ság azon gondolkodni, hogy létezik a reinkarnáció vagy Isten hisz egyikre sincs válasz... Majd a halálod előtt elég ha megtérsz és azt mondod vagy vallod amit Neumann János -is: bár nem volt vallásos, halálos ágyán azt mondta: "Valószínűleg van Isten. Sok dolgot könnyebb úgy megmagyarázni, mintha nem volna".


A hit csak egy manipulációs találmány: ha nem tartod be a parancsolatokat akkor bűntudatod lesz és ezáltal irányíthatóvá válsz! főleg az egyén hülye gondolatainak de ennél sokkal veszélyesebb nőnek lenni és kevésbé okultnak akit a Pap bácsi jól megszopat arra hivatkozva, hogy ez a megtisztulás útja...mint valami szar ZS kategóriás filmben...


Nem hinni kell hanem tudni... egyszer élsz nincs második élet ahogyan a nővények is ha megeszed, kivágod ő nem születik újra hát miből is születne újra magjait magjaidat elhint eheted de az már megint nem te vagy ő lesz!


Engem is nagyon érdekel, hogy mi a franc szerepünk van a Földön az embereknek és miért van Néger, India, Kínai, Zsidó és stb - stb... Mindegyik ismert teória zsákutcába vezet!

2014. júl. 18. 01:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
Nem, az egyik a tényekre a másik a belemagyarázásokra épül.
2014. júl. 18. 07:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!