Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Szerintetek lehetséges, hogy...

Szerintetek lehetséges, hogy egy 20 éves meleg srác hirtelen heteróvá lesz, mert ő úgy érzi, valaki (Isten) meggyógyította?

Figyelt kérdés
2014. júl. 18. 16:32
1 2 3 4
 21/33 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek a válaszát, ha gyűlölködő, ha nem, én elfogadom mindenki véleményét. Nyilván könnyen beszélhetnek azok, akiket nem sújtott az ég olyan sorscsapással, hogy megmelegedett 13 éves korában. S ha 20 évesen jött egy lány, akit mintha Jézus tukmált volna bele az életembe és én próbálok hinni neki és menni a lány után, udvarolni, tenni a szépet, az nagy örömmel tölthet el engem, pedig mikor ezt írom, rettegek attól, hogy mégsem fogok megváltozni és csak magamnak okozok még több szenvedést. De én nem akarok Istennek rosszat azzal, hogy a saját nememhez vonzódjak. Tény, hogy most már csak a lánnyal is rosszat teszek, ha észleli, hogy nem megy a szekér.
2014. júl. 19. 03:02
 22/33 anonim ***** válasza:
0%

Én nem szídtam a 11. válaszolòt. Eszemben sem volt, hogy bántsam.

De úgy kezelitek a melegséget, mintha egyéni döntés volna, bujaság, fertőző és gonoszság egyben, ami ellen lépni kell, akár tűzzel és fémmel.

Nem gondoljátok, hogy van aki mindent megtett, hogy ne legyen az? Pont mondjuk a könyv miatti lelkiismeretfurdalás miatt (100x segítségül hívva a Krisztust?)

De ha hinne is valaki mélyen a Bibliában, nehéz lehet beismerni, hogy a szerelmét szeretni vagy kívánni gec.iség és halállal jár.

Én nem gondolon, hogy a melegek zavart nyomorék és beteg emberek volnának, akik csak eltévedtek. De haígy is volna, nem köpködni kellene.


Egyébként én nem tudhatom, hogy ki mit érez a nemekfelé és miért.De ha valaki változni akarna, első lépésben is biszex tudna lenni.

Vagy akkor gyógyítsa meg a Krisztus, ne pedig ti bombázzátok, hogy legyen inkább szerzetes meg jobb mint égni.

2014. júl. 19. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/33 anonim ***** válasza:
0%

Kedves kérdező!

Tetszik neked az lány?

Szereted?

Miből gondolod, hogy bajod lenne vagy nem menne a dolog?

2014. júl. 19. 08:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/33 anonim ***** válasza:
0%

#20

Egyértelműen #11 egy "Jobbikos" akinek a "véleménye" hogy "minden meleget tarkó kell lőni".


Az idézőjelek tényleges idézeteket jelentenek, nem valamiféle szarkazmust.


----------


#kérdező

Ismételten kérdezzük: MIÉRT LENNE SORSCSAPÁS hogy valaki meleg, ha az olyan fattyúk mint te nem teszitek tönkre az életét?

És ezen nem változtat hogy TE is meleg vagy.


A javaslatom? HAGYD OTT AZT A VALLÁST AMI GYŰLÖL TÉGED. Nem kell tagnak lenni. Élvezd a szekuláris élet örömeit!


-


De azért említsük meg hogy a TÚLNYOMÓ TÖBBSÉGE a keresztény/stb. egyházaknak nem cisnál problémát abból ha meleg tagjaik vannak!

Ha ragaszkodsz a vallásodhoz vmi érthetetlen oknál fogva KERESS EGY OLYAN GYÜLEKEZETET AMI TOLERÁNS A MELEGEKKEL SZEMBEN.


Ja, és említsük már meg hogy a Kereszténység Nagy Alakjai, név szerint Dávid és Jézus SZINTÉN MELEGEK VOLTAK. De legalábbis volt meleg partnerük.

2014. júl. 19. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 A kérdező kommentje:
Kedves utolsó! Ekkora hülyeséget még nem hallottam, de mindegy, úgysem fogom otthagyni a vallásom, szóval kár a gőzért. A kérdésben feltett srác én vagyok, de szerintem már a gyógyulás, avagy inkább lányok felé nyitás útján járok. Igen tetszik az a lány, mellette úgy érzem, szabad vagyok, mint a madár, és olyan természetes nyugodtság, béke, öröm jár át, ha rá gondolok, amilyet még szerintem sosem éreztem.
2014. júl. 19. 11:30
 26/33 anonim ***** válasza:

Akkor ne azon rágódj, hogy mi vagy, vagy sem:)

Sok boldogságot! Az számít, hogy szereted.

2014. júl. 19. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/33 anonim ***** válasza:
100%

Azért az érdekelne, hogy Dávid és Jézus miért lett volna meleg?


Dávidról azt olvassuk, hogy Isten szerinti ember volt, és erősen kétlem, hogy a homoszexualitásával együtt is ezt állítaná róla a Biblia, miután Sodoma és Gomorát konkrétan ezért a bűnért pusztította el Isten.

Jézus pedig tökéletes volt, hiszen ha nem lett volna az, nem vállalhatta volna át az emberiség bűnét.


Egyébként ez igen is egyéni döntés. Nem tudom, hogy működik ez genetikailag. Lehet, hogy tényleg van olyan, akinek van erre hajlama, de akkor is egyéni döntés.

Ahogy az alkoholizmus is egyéni döntés. (most nem a beszélgetés melletti pohár borra, vagy egy nyári sörözésre gondolok)

Van, aki könnyebben rászokik az alkoholra, és számára ez a nagy kísértés, és ez ellen kell akár minden nap meghoznia a döntést, hogy nem iszik. Ugyanígy a homoszexualitással is meg kell küzdeni. Sőt, hogy továbbmenjek, sokaknak a heteroszexualitással is meg kell küzdeniük nap mint nap, mert számukra az a kísértés, hogy egy lányra/srácra ne kívánsággal tekintsenek. (Tudom, ezért meg fogtok kövezni...)

2014. júl. 19. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/33 anonim ***** válasza:
0%

#25

Hé, hallottál már a BISZEXUÁLISokról?


---------


#27

Most beleköthetnék olyanokba mint "mire tökéletes Jézus? Szarlapátolásra?", vagy hogy mégis miféle kollektív bűnösségről zagyvlsz, de inkább a kérdéseddel foglalkozok:


Dávid:

2Sámuel 1.26: "Sajnállak testvérem, Jonathán, kedves valál nékem nagyon, hozzám való szereteted csudálatra méltóbb volt az asszonyok szerelménél." (És ez csak egy epizód a történetből)


Jézus:

János 13.23: "Egy pedig az ő tanítványai közül a Jézus kebelén nyugszik vala, akit szeret vala Jézus."

Márk 14.50-52: "Akkor elhagyván őt, mindnyájan elfutának. Egy ifjú pedig követé őt, akinek testét csak egy gyolcs ing takarta; és megfogák őt az ifjak. De ő ott hagyva az ingét, meztelenül elszalada tőlük."

2014. júl. 19. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/33 anonim ***** válasza:
33%

Kedves Kérdező!


Igen lehetséges! Hitem szerint az! Igen valóban igaz, hogy vannak rá Egyházam részéről talán sikertelen, talán sikeres próbálkozások arra, hogy ilyen eredményt elérjenek más homoszexuális társaidnál, nem ismerem a pontos statisztikákat erről.Veled megtörtént a csoda, mert Istennél igenis történnek csodák!!! Ő mindenható, a szó valódi értelmében! Ne hagyd, hogy ezt a hitet bárki elvegye tőled mindenféle tudományos vagy annak tűnő szövegekkel, mert a tudomány soha nem ér fel Isten erejéhez.


Másrést: homoszexuálisnak lenni nem bűn. Bűn az amit szabad akaratodból, te választasz rossz utat. Nyilvánvalóan te ezt nem tetted 13 évesen.


Kívánom, hogy megtaláld a lány mellett az igazi boldogságod, és később szép családi élettel ajándékozzon meg a Jóisten :).


Kedves más kommentelők!


Én csupán megírtam véleményem a kérdésre válaszolva. És nem érdekel, hogy mi a ti véleményetek, az én véleményemről. Amennyiben mégis nekiálltok "köpködni", úgy rajta: belső mosollyal lelkemen, fogom hagyni kiáramolni belőletek lelketek haragját és mérgét, nem véve azt lelkemre, hogy engem ne mérgezzen.

2014. júl. 19. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/33 anonim ***** válasza:
6%
Nincsen véleményem a véleményedről :D Hinni lehet az szép dolog, csak vannak tudományágak amik még nem találkoztak a "homoszexuálisból varázsütésre heteroszexuális" jelenséggel, így ha biztos vagyok benne, hogy elhiszed amit ide írtál, csak éppen a tudomány nem tud róla. De sok sikert... Én a magam részéről a témával foglalkozó szakértőkre bízom magamat, és minden gondolkodó embernek ezt tanácsolom.
2014. júl. 19. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!