Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Katolikus keresztelő előkészül...

Katolikus keresztelő előkészületek 8- éves gyereknek?

Figyelt kérdés
mennyi idő az előkészítés? hittanra kell járni azt tudom, de mennyi idő? egy év?
2014. aug. 5. 23:05
 1/3 anonim ***** válasza:
Azt az adott plébánián beszéld meg.
2014. aug. 6. 05:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Szia!


Én felnőttként keresztelkedtem és bérmálkoztam egyszerre.

Ha jól tudom, már egy 8 éves gyerek is "felnőtt keresztségben" részesül.


Azt, hogy milyen az előkészítés és az hogyan zajlik, mennyi időt vesz igénybe, az adott plébánián kérdezd meg!


Én elmentem több (rk.) gyülekezetbe és plébániára, más-más információt kaptam. Volt, ahol 3 évig akarták, hogy oktatásra járjak (annak ellenére, hogy közöltem, vannak ismereteim, és nem hátsó szándékkal - pl. esküvő, stb. miatt akarok a bevezető szentségekben részesülni, illetve már előtte is jártam szent misére is.


Ezzel ellentétben egy másik plébánián 3 hónap alatt megtörtént a felkészítő. Az az atya szinte örült, hogy van még felnőtt, aki belső indíttatásból, önként megy és keres-kutat, és kéri a szentségek kiszolgáltatását, sőt valóban felkészült is (van alapos előismerete).


Ezt csak azért írtam le, hogy lásd mekkora különbségek lehetnek plébániánként.


Ez szerintem az adott személytől és az atyától is függ.

Ezért kell konkrétan egy adott plébánián érdeklődni.

2014. aug. 6. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen :)
2014. aug. 7. 10:16

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!