Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » "Mi az igazság? " (János 18,38)

"Mi az igazság? " (János 18,38)

Figyelt kérdés
Vallást/felekezetet/egyházat is írjatok! Köszöntem.

2014. okt. 8. 20:57
1 2 3
 21/30 A kérdező kommentje:

20-as, első kérdésem: te keresztény vagy?


Mellesleg olvastad már a János 1:14-et? "És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk..." - magyarán Jézus a testté vált Ige (aki kezdetben volt [János 1:1]).


Továbbá az igeszakaszok a Bibliából vannak, nem tudom, hogy feltűnt-e, de nem a magam értelméből írtam azt, amit...

2014. okt. 9. 21:50
 22/30 anonim ***** válasza:

A Bibliát úgy csűrheted, ahogy akarod. Mit gondolsz, miért van annyi teljesen eltérő hittételű gyülekezet, ami mind a Bibliát lóbálja maga előtt, és mindegyik kereszténynek vallja magát?


Az ige testté lett. Az Ige Isten beszéde, Isten szava.

Isten beszédében a fiáról beszélt, tehát ez lett testté.

Máskülönben:

Jn 15,15

... mert mindazt, a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek.


Tehát azt tette, azt mondta, amit az Atyától látott, amit halott.


5Móz 18,18

Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat mint te, és az én ígéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, a mit parancsolok néki


Az ige testté lett.


Igen, kérdező, a Te olvasatod, és meghatározásod szerint keresztény vagyok.

2014. okt. 9. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/30 anonim ***** válasza:

Kedves Attila


Jézus ezt mondta a János 8:32-ben: "Megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tez titeket" /Károli fordítás/


Különbözö egyházak, bár olvassák a Bibliát, mégis sok ellentétes tanokat követnek.


Mind esküszik a maga igazságára, tévedhetetlenségére.


Mi az igazság, amelyröl Jézus beszélt?


Még az irástudó, iskolázott, törvénytudó farizeusok sem fogadták el az igazságot.


Gögös, kemény szívük meggátolta öket abban, hogy felismerjék, hogy elöttük áll a Messiás.


Az igazsággal kapcsolatban Jézus Krisztus ezt mondta: János 17:3 " Azt jelenti az örök életet, hogy megismerjenek Téged, az egyedüli igaz Istent és akit elküldtél a Jézus Krisztust" /Károli fordítás/


Kedves Attila, ha nem vagyunk elég alázatosak, nyitottak nem ismerjük fel az igazságot....éppúgy mint nem ismerték fel a törvénytudók sem a Jézus idejében.


Megkérdezhetjük magunktól: tényleg tudom ki az igaz Isten? Tényleg tudom ki a Fia? Vagy esetleg be vagyok folyásolva bizonyos filozófiákkal? Fontosabb nekem a Biblia tanitása, vagy inkább hajlok az emberi tanokra?

2014. okt. 10. 06:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/30 KZitus ***** válasza:

Szervusz


Nemrég olvastam a kérdéseddel kapcsolatos cikket, bemásolom neked, talán ...


„Mi az igazság?”


EZT a kérdést Poncius Pilátus, a római kormányzó tette fel cinikusan Jézusnak. Nem volt kíváncsi a válaszra, és Jézus nem is válaszolt neki. Pilátus talán úgy gondolta, hogy az igazságot lehetetlen megérteni.


Manapság is sokan lekicsinylik az igazságot, például vallási vezetők, tanárok, és politikusok is. Úgy tartják, hogy az igazság – különösen az erkölcsi és a vallási igazság – nem abszolút, hanem relatív, és állandóan változik. Ebből természetesen az következik, hogy az emberek saját maguk dönthetnek arról, hogy mi helyes és mi helytelen (Ézsaiás 5:20, 21). Sőt, ez a felfogás azt is lehetővé teszi nekik, hogy elutasítsák a korábbi nemzedékek értékeit és erkölcsi normáit, mint amik elavultak.


Az az állítás, melyet követően elhangzott Pilátus kérdése, megérdemli a figyelmünket. Jézus kijelentette: „Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúskodjak az igazság mellett” (János 18:37). Jézus számára az igazság nem egy megfoghatatlan, homályos fogalom volt. Ezt ígérte a tanítványainak: „megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket” (János 8:32).


Hol található ez az igazság? Egy alkalommal Jézus imában ezt mondta Istennek: „a te szavad igazság” (János 17:17). A Biblia, melyet Isten ihletett, feltárja az igazságot, mely amellett, hogy megbízható vezetést nyújt, biztos jövőt is ígér: örök életet (2Timóteusz 3:15–17).

2014. okt. 10. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/30 anonim ***** válasza:
Amikor Jánost kell olvasni, akkor a tanúk vajon miért nem a Károlit hozzák fel?
2014. okt. 10. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/30 anonim ***** válasza:
AZ UR JEZUS AZ IGAZSAG EN VAGYOK AZ UT AZ IGAZSAG ESAZELET SENKI SEM MEGY AZ ATYAHOZ CSAK ENALTALAM
2014. okt. 13. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/30 anonim ***** válasza:
Miért kiabálsz?
2014. okt. 13. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/30 anonim válasza:
Az igazság az, hogy Jézus nem Isten fia. Ha élt egyáltalán, akkor sem volt több egy hétköznapi embernél. Írtak róla négyen egy történetet, ami több helyen nem is egyezik és így kialakult körülötte egy kultusz. Röviden és tömören ennyi az igazság.
2014. okt. 14. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/30 anonim ***** válasza:

"Írtak róla négyen egy történetet, ami több helyen nem is egyezik"


Ez érdekelne engem, mondanál példát?

2014. okt. 14. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/30 anonim ***** válasza:

A János.17:17.Azt monda Jézus a főpapi imájában:"Szenteld meg őket az igazság által:a te szavad igazság.

Ez a legkonkrétebb és a legerősebb vállasz.

2016. júl. 2. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!