Miért negatív alak, valóságos főgonosz Lucifer? Milton: Az elveszett paradicsom műve után valóságos példaképnek, még tán Jézusnál is pozitívabb alaknak tűnik fel nekem!

Kedves kérdező!

Néhány dolog, amit fontos tudnod.

Grkaty Jehova tanúja, ezért ha szeretnéd ismerni a másik oldalt is, kérdezz meg egy keresztény hozzáértőt is, hogy mit miért fordítanak úgy, ahogy. (Nem, tényleg nem minden keresztény ért görögül és héberül, de szerintem ez nem baj. Mi vasárnaponként azért járunk templomba, hogy lelkileg épüljünk. Nem pedig apologetikát tanulunk.)

A másik: az angyalok ugyanúgy szabad döntést kaptak, mint az emberek. Választhattak a jó és rossz között. Ezek szerint gonosz létezett már Lucifer előtt is? Ha igen, akkor Ő egy személy volt? Vagy a gonosz Luciferben teljesedett ki, és lett személlyé?

Érdekes kérdések ezek, de vajon mi mindenre adhatunk választ? Kell-e mindenre választ adni? Miért fontos ezeket tudni, vagy nem tudni? Előrébb segítenek-e ezek az információk az életben, a személyes hitemben, az Istennel való kapcsolatomban?

Na, de nem is ez a lényeg, viszont ha már keressük a kérdésekre a választ, akkor fontos tudni: bármilyen irodalmi mű egy elképzelés, nem pedig abszolút Igazság. Az Igazság (egy része) a Bibliából ismerhető meg. (Ami pedig nincs megírva benne, azt nem tudhatjuk, még csak nem is sejthetjük.) Ha a kérdéseidre keresed a választ, akkor érdemes végigböngészni a Bibliát. Nem olyan egyszerű, mert elég hosszú, és nyilván nem minden csak erről a témáról szól - de ha az élet csak a jó és gonosz harcáról szól, akkor már minden kapcsolódik ehhez valamilyen szinten.

Jó kutatást kívánok!

UI: Nem hiszem, hogy bárki egy kész igelistát tenne le eléd az idevonatkozó részekről. Neked magadnak kell végigjárd az utat, és megkeresd az Igazságot.

Az angyaloknak egyetlen döntés erejéig egyszer volt szabad akaratuk, akkor dönthettek Isten mellet illetve Isten ellen. Azóta nincs szabad akaratuk, az angyalok, mint valami szellemi automaták Isten akaratát teljesítik, a bukott angyalok pedig ugyanilyen automatizmussal dolgoznak Isten akarata ellen.

Izgalmas kérdés, hogy a bukott angyalokat mi motiválta akkor egyszer, és ismert rá a hagyományos keresztény válasz is: a gőg, az egoizmus. Lehet, hogy ez filozófiai-teológiai értelemben nincs kellően részletesen kifejtve, de a lelki útmutatás szempontjából nem is kell, hogy ez jobban ki legyen fejtve.

Mondjuk ettől még lehet agyalni rajta, nyilvánvalóan, viszont a hívő keresztény hozzáállás az volna, hogy nem firtatjuk azt, ami nincs az orrunkra kötve. Isten dolgaiban akkor is feltétlenül megbízunk, ha nem értjük hogy mi miért éppen úgy van...

Nem olvastam Miltont, de úgy veszem ki szavaidból, hogy nála Lucifer pontosan ebbe a hibába esett bele. (Ha félreértem, akkor bocs.) Ez a kutakodás lett volna a bűne. De ez talán részletkérdés is, mert ezt is visszaredukálható az alázat hiányára, az egiozmusra. Mert hát miért is kételkedne az ember vagy az angyal bármiben is, ha csak nem abból az indíttatásból, hogy ő jobban tudja, mint a másik...

Egyébként érdemes nagyon határozottan elkülöníteni a teológiailag elfogadott írásokat a szépirodalomtól, de feltételezem ezzel magad is tisztában vagy.

Az pedig, hogy Lucifer azonos-e Belzebubbal vagy bárki mással, az említett automatizmus miatt megint csak nincs igazán jelentősége. A legtöbb régi atya egész egyszerűen csak démonokról vagy ördögökről beszél, így általánosságban, többes számban.

Hát igen, az apokrifek nem véletlenül apokrifek, nem véletlenül nem lettek a Biblia kanonizált könyvei.

Ettől persze Lucifer lehetett szép, sőt biztos, hogy az volt, hiszen Isten nem teremtett csúnyaságokat. Kérdés az, hogy bukása alatt megváltozott-e a külseje, már ha szellemi lények esetében beszélhetünk egyáltalán külsőről. Az angyalok ideiglenesen vesznek fel valamilyen külsőt az evilági küldetéseik alkalmával, akkor sem mindig.

Lucifer szépségével kapcsolatban valahogy nem tudok a hiúság bűnére nem asszociálni. Ez persze az én interpretációm, de lehet hogy az apokrif szerzőjének is ez volt a célja.

De mindegy, hogy Lucifer-e a főgonosz vagy sem, mert alapvetően két kategória van: az angyalok, akik Istennel vannak, és a démonok, akik Isten ellen vannak. Nincsen viszont "al-" meg "fő-", nincsenek fokozatok. Itt bizony a fekete-fehér igen-nem kétpólusú bináris logika működik.

A szürke millió árnyalata az tipikusan az emberi létezés sajátja. De az ember is a rengeteg általa produkált szürkeség alapján végül csak két oldalra kerülhet az Ítéletkor: vagy a feketébe vagy a fehérbe.

Az angyalok-démonok szürkébe helyezése, el-emberesítése nem egyeztethető össze a keresztény tanítással. Érdemes lenne összehasonlítani, hogy hogy van ez mondjuk az iszlámban, de erről fogalmam sincs.

A legkidolgozottabb angyal-teológiája a kereszténységen belül tudomásom szerint az ortodoxoknak van, de azért az sem túl sok, amit ők tudnak mondani az angyalokról.

Ha már így belejöttünk a témába érdemes megemlíteni két művet, ahol a gonoszé a főszerep, bizonyos értelemben pozitív felhangokkal.

Az egyik Kazantzakisz: Krisztus utolsó megkísértése, a másik pedig Bulgakov Mester és Margaritája. Az elsőben a gonosz Júdás személyén keresztül működik, a másikban meg önmagaként, Woland figurájában. Mindkét mű sok biztosítékot kivert keresztény körökben, de az ortodox egyháztól mindkettővel kapcsolatban olyan vélemények fogalmazódtak meg, hogy a két regény hitelesen közvetíti a keresztény értékeket.

Üdv, korábban 13-as voltam.

És ha én írnék róla egy művet, amiben követendő példának állítanám be, akkor még pozitívabb alak lenne a számodra? ;)

A Bibliában egyértelműen le van írva, hogy a hazugság atyjáról van szó. Ha számodra a hazugság érték, akkor nyugodtan kövesd Lucifert. Isten egyértelműen megmondta, hogy a bűn következménye a halál, a sátán ezzel szemben azt mondta, hogy "dehogyis haltok meg, olyanok lesztek mint Isten!" - vajon melyikük mondott igazat?

Nézz szét magad körül, és látod a bűn pusztító hatását. Ezt mind a sátánnak köszönhetjük (meg persze magunknak, a döntésünk miatt). Az ebből való kiutat pedig Jézus Krisztusnak köszönhetjük.

Kedves Kérdező,

szerintem azt a komcsi dumát (oh, pardon: marxista-leninista valláskritikai tételt) azért te sem gondolod komolyan, hogy az Egyház a világi hatalma érdekében vett be vagy nem vett be egyes könyveket a kanonizált Szentírásba.

Az ószövetségi kánon az összeállt már II. Ptolemaiosz idejében, vagy egy kicsit később.

[link]

Az újszövetségi kánon is lényegében már összeállt a 2. század végére, amikor világi hatalomról szó sem volt, éppen keresztényüldözés zajlott. A Kr. u. 170. körül íródott Muratori töredék már majdnem az összes ÚSZ-i iratot fölsorolja.

A hivatalos kanonizáció valóban csak a 4. században történt meg, de ez csak néhány írat státuszán változtatott. És jellemzően nem kivettek a kánonból, hanem hozzáadtak.

Az apokrifek zöme pedig még csak ilyenkor íródik egyáltalán. Néhány persze létezett korábban is, ismerték is őket, és soha sem gondolták hitelesnek.

Más részük viszont nem került be a kánonba, de lényegi mondanivalójukat hitelesnek, tehát a Kinyilatkoztatás részének tekintette mindig is az Egyház. Ilyen például Nikodémus Evengéliuma (Krisztus pokolra szállása) illetve a Jakab-féle ősevangélum (Mária születése és gyermekkora). Ezek, bár a Szentírásba nem kerültek be, de a mai napig a Szent Hagyomány részeként elismeri az Egyház. (Mármint a katolikus és az ortodox. A sola scripturások nem.)

Egyébként abban igazad van, valóban az a kanonikus, ami egyezik az egyház tanításával, ami pedig nem egyezik az apokrif.

De mi ezzel a baj? Miért is lenne ez másképp?

Ha egyszer valamit tanít az Egyház, akkor nem taníthatja ugyanannak az ellenkezőjét is egyszerre.

Tanítani pedig azt tanítja, amit Krisztus az apostolokra hagyott, illetve ami ezzel összeegyeztethető.

Ami pedig nem egyeztethető össze, az elvetendő.

Abból majd összegyúrják mások maguknak a saját vallásukat, ahogyan az történni szokott :)