Gáz nem ismerni a Miatyánkot?
Illene... amúgy elég az ünnepségeket meglesni, már mikor én sulis voltam akkor is, szokásos Himnusz. 10-ből 9 ember áll némán néz ki a fejéből, vagy épp ha jól takarva vannak akkor totál mással foglalkozik.
Részemről sose értettem minek ennyire túlmisztifikálni a Himnuszt, ez se több mint egy más költemény, ezzel az erővel lehetne bármit énekelni, aztán fogjuk rá, hogy most mindenki ugyan azt énekelte, most máris egy közösség vagyunk.
39sörp.
Köszönöm, hogy megbocsátasz, akkor abbahagyom a ruháim megszaggatását, a fejemre a hamu szórását és a [mostanáig tartó] zokogást.
"amit sajnálatos módon nem sikerült értelmezned"
Erről szó nincs, bár mivel összehasonlító vallástörténettel is foglalkoztam halmozottan valláskárosult-fogyatékos vagyok.
Megismétlem, mert félreérthető volt:
El kell néznetek, ó dicső ateisták, hogy
ebből a kérdésből, miszerint "Gáz nem ismerni a Miatyánkot?" kihallottam a keresztény hit degradálását, lenézését.
Na, Isten veletek! akarom mondani a genetika és a kvantumfizika legyen veletek. Nekem elég lesz a Jóisten is.
"Egy püspök utazik a tengeren. Hajója kiköt egy elhagyott szigeten, hogy vizet vegyen fel. A püspök is partra száll, elsétál a sziget mélye felé. Egyszer csak kiáltó hangokat hall. Arra felé megy,hát egy vén remete térdel arccal az ég felé és kiabál:
– Legyen átkozott az Isten! Legyen átkozott az isten!
– Mit csinálsz, te szerencsétlen? – kérdi a püspök elszörnyedve.
– Imádkozom.
– De hát rosszul imádkozol! Azt kell mondani: Legyen áldott az Isten!
A remete hálálkodik.
– Látod, az Isten vezérelt téged ide! Köszönöm, hogy megtanítottál arra, hogyan kell imádkozni.
A püspök visszamegy a hajóra. Már messze bent járnak a tengeren, amikor távoli rikoltást hallanak. Odafordulnak, és látják, hogy a remete fut a vízen a hajó után.
– Állj meg, püspök, állj meg! Elfelejtettem, hogyan kell imádkozni!
– Menj vissza! – szólt a püspök mélyen megrendülve. – És imádkozz úgy, ahogy eddig!"
Egészen biztos, hogy tudnunk kellene a Miatyánkot???
# 44
"Egészen biztos, hogy tudnunk kellene a Miatyánkot???"
Na most erre a kérdésre csak az fog tudni válaszolni, aki tudja a Miatyánkot. :)
Egyébként a Himnusszal kapcsolatban is van ilyen tanmeséd?
Vagy szerinted a Himnuszt azért illik ismerni, elég csak a Miatyánkot száműzni az általános műveltség listájáról?
A tanmesével csak azt szerettem volna szemléltetni, hogy teljesen mindegy, hogy külsőségeinkben hajszálpontosan lekövetjük-e a protokollt, ha belül megfelelünk a követelményeknek.
Lehet valaki belül férges úgy is, hogy pontosan felmondja a Miatyánkot, és hibátlanul énekli a Himnuszt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!