Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Tanuk, hogyan ertelmezitek a...

Tanuk, hogyan ertelmezitek a Mate 12,28-at?

Figyelt kérdés
2015. dec. 29. 08:32
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:

Jézus Istentől kapott képességgel tudott Sátán ellen tenni.

s természet feletti dolgokat véghez vinni, ugyan is Jézusnak nincs saját hatalma ehhez,

A Tanítványok is kaptak ebből és azok is akikre a Tanítványok rá tették a kezüket,

Ám az utolsó apostol halálával megszűntek a nyelveken szólás, és gyógyítás halottak feltámasztásával együtt.


A keresztényeknek a világrendszer befejezéséhez közelítve más írásbeli azonosító jelük van, nem természet feletti képesség, vagy hatalmas tettek....

Mert a biblia írja, hogy lesznek akik csodákat hajtanak végre hogy elhitessék még a választottakat is.


azt se felejtsd el, hogy akik akkor feltámadtak, vagy meggyógyultak, újra meghaltak, mert ez csak egy bemutató volt arra előre mutatva az időre amikor Jézus az egész föld felett átveszi a hatalmat


Jól tudjuk, hogy ezt a verset miért magyarázzák félre sokan.

ám akik ilyet tesznek azok valamilyen módon a világhoz tartoznak politizálnak dohányoznak, sok helytelenséget tesznek, amit egy keresztény nem tehet meg a világban.


Sátán nem tud halottat támasztani, ha ideig óráig "gyógyít is."

Ha sátán saját magát "kiűzi" az azért van mert neki már úgy is mindegy, csak elhidd Isten mellett jó helyen vagy.

2015. dec. 29. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:

Hogyan igazolhato, az allitasod-ma mar nincsenek csodak.

Irj ezzel kapcsolatba Igeverseket.

2015. dec. 29. 11:52
 3/13 anonim ***** válasza:

(János 13:34, 35) 34 Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. 35 Arról fogja tudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet van köztetek.”


Egy keresztény nem vesz részt olyan dolgokban, ami nem a szereteten alapszik.

pl nacionalista, rasszista elvek, nemzeti hova tartozás miatti háborúk politikai vezetők parancsára.


(1Korintusz 13:8–10) 8 A szeretet soha nem vall kudarcot. De legyenek akár prófétálás ajándékai, el lesznek távolítva; legyenek akár nyelvek, meg fognak szűnni; legyen akár ismeret, el lesz távolítva. 9 Mert részleges ismeretünk van, és részlegesen prófétálunk; 10 de amikor megérkezik, ami teljes, el lesz távolítva, ami részleges.


Részlegesen kapták Jézus és tanítványai, amikor elkezdődött a világméretű prédikáló és tanítványképző munka,

erre akkor azért volt szükség, hogy azonosítsa a messiást,

*** w92 7/15 30–31. o. Kövesd a szeretet mindent felülmúló útját! ***

Az ismeret és a prófétálás adományai nem voltak teljesek. Nyilvánvaló, hogy az ilyen próféciák nem mentek bele a részletekbe, és mindegyik próféta részlegesen tárta fel a jövőt, mivel nem volt tökéletes ismeretük arról, amit előre bejelentettek. Napjainkban azonban a próféciák megértése fokozatosan teljessé lesz.


Ismeretük még csak rész szerinti volt, addig terjedt, ameddig Isten megadta nekik az értelmet. De mindenképpen elegendő volt az akkori szükségleteiknek megfelelően

mára már tovább haladt, és több nyelven elérhető.


a valódi teljes gyógyulás és feltámadás Isten messiási királyságában lesz, nem most van.

2015. dec. 29. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 KZitus ***** válasza:

Szia


Amikor a démonok Jézus parancsára kimentek a hatalmukba kerített emberekből, nem amiatt tették ezt, mert Jézus az Isten áldozati Báránya volt, hanem a neve mögött álló hatalom miatt, amelyet a Királyság felkent képviselőjeként mondhatott magáénak. Ez alapján nemcsak egy, hanem akár tizenkét légió angyalt is segítségül hívhatott volna hatalommal, azok pedig minden konok démont ki tudtak volna űzni (Mk 5:1–13; 9:25–29; Mt 12:28, 29; 26:53; Dá 10:5, 6, 12, 13). Jézus hű apostolai hatalmat kaptak arra, hogy Jézus nevében démonokat űzzenek ki, és ezt a halála előtt és után egyaránt megtették (Lk 9:1; 10:17; Cs 16:16–18).

Amikor azonban a zsidó pap, Szkéva fiai próbálták meg ily módon használni Jézus nevét, a gonosz szellem kétségbe vonta, hogy joguk volna a név mögött álló hatalomra hivatkozni, ezért rájuk uszította a démonos embert, és az megverte őket Cs 19:13–17.

2015. dec. 29. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:

"10 de amikor megérkezik, ami teljes, el lesz távolítva, ami részleges"


Jézus még nem érkezett el, így ez az ige még nem teljesedett be. Miért mentek szembe a Bibliával?

2015. dec. 29. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:

Tehat a Bibliabol nem igazolhato a tanuk allitasa,hogy ma mar nincsenek csodak igy ez is megmarad az ismet tevedtuk kategoriaban de ezt nyiltan ugy sem fogjak beismerni mert akkor osszeomlana az egesz ORTORONY tarsulat !!!

Visszont a Bibliabol igazolhato es a gyakorlatban atveheto JEZUSTOL a bunbocsanat,gyogyulas,valamint a demonoktol es egyebb gonosz dolgokbol valo SZABADULAS !!! ami resze a engesztelo aldozatanak.

2015. dec. 30. 08:10
 7/13 anonim ***** válasza:

Jézus 100 éve elfoglalta a trónját.

vagy is a begyűjtő munka folyamatban van a leírtak szerint s a próféciák is szépen teljesednek.

2015. dec. 30. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:

Hol volt mit csinalt Jezus a Mate 28,18-Ap csel 1,9 es 1915 kozott ???

Ismet egy ujabb tevedes!!!

2015. dec. 30. 10:03
 9/13 anonim ***** válasza:

Jézus a jövendölések szerint várt arra, hogy Isten "trónjára üljön"

A Teljes Bibliát kellene ismerni, hogy megértsd.

Ezért nem lehet szét szedni, ez Isten népének az öröksége, a teljes írás, amit Isten íratott le.


Dániel próféciájában írva van, hogy lesz egy időszak, amikor Isten nem választ földi képviseletet magának, mint egykor Dávid király volt, vagy valamelyik a próféták közül.

az utolsó király akit Isten kijelölt, és felkenetet, Sedékiás volt, aki a Babiloni fogságban meghalt, i.e. 607-ben

ezután várni kell amíg az írás szerint a "pogányok" meghatározott ideje lejár".

Addig Isten vezetése nélküli időszak jön, amit ma "sötét korszaknak" vagy középkornak nevezünk, nem világított Isten tanítása, sőt sokan haltak meg a vallás nevében, olyanoktól akik állítólag Istent képviselték.

a 70 évhét leteltével Jézus "megjelenik" és az ellenségei között fog tevékenykedni, elkezdődik a begyűjtő munka újra.


(Zsoltárok 110:1, 2) . . .„Ülj az én jobbomon, Mígnem ellenségeidet lábad zsámolyává teszem.”  2 Hatalmad pálcáját Jehova kinyújtja Sionból, mondván: „Menj, győzedelmeskedj ellenségeid között!”

(Héberek 10:12, 13) . . .és leült az Isten jobbjához, 13 és attól fogva vár, míg oda nem helyezik ellenségeit zsámolyul a lábának.

Tehát várnia kellett neki is Istennek idő terve van.


Az Úr napja János jelenések könyvében nem jó léttel kezdődik. hanem Sátán levettetésével, ami az égben örömre ad okot, de a Földre jajj kiáltások sorozata kezdődik.


(Jelenések 12:9, 10) 9 Levetették hát a nagy sárkányt, az őskígyót, akit Ördögnek és Sátánnak neveznek, aki az egész lakott földet félrevezeti; levetették őt a földre, és az angyalait is levetették vele együtt. 10 És hallottam, hogy egy harsány hang ezt mondja az égben:. . .

(Jelenések 12:12) 12 Ezért örvendjetek, ti egek, és ti, akik azokban lakoztok! Jaj a földnek és a tengernek, mert lejött hozzátok az Ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy rövid ideje van.”

2015. dec. 30. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 A kérdező kommentje:

Ismerem a teljes Bibliat azert irtam azt a ket Igehelyet amibol vilagossan lathato,hogy amikor Jezus felment a mennybe megkezdte uralkodasat es fopapi szolgalatat

(Heber level).

Nem 1915-ben kezdett el uralkodni!!!

2015. dec. 31. 07:26
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!